42. rész

      Egy rész a semmiről. Talán így jellemezhetném a most következő sorokat. Ez azonban csak időhúzás, a következő részben már áttérek az EB-re, ígérem. Persze, csak, ha van még akit érdekel! :) Kérlek titeket, bármiféle jelzéssel adjátok tudtomra, ha még olvastok!

-          Sziasztok! – mosolygott kedvesem boldogan.

-          Hellóka – mosolyogtak a srácok. Három, párommal egykorú srác ült az asztalnál. Kicsit megszeppenve intettem nekik, majd leültünk hozzájuk. Fura érzés fogott el. Ők a barátai, és nem szeretnék rossz benyomást kelteni bennük.

-          Srácok, ő itt a kedvesem, Nina. Nina, ők itt Fabian, Stephan és Martin, középiskolai barátok – mutatott be minket egymásnak.

-          Nina Podolski – fogtam kezet mindhármukkal, egymás után.

-          Ismerős neved van – szólalt meg a kicsit köpcösebb srác. Azt hiszem az ő neve, Martin.

-          A bátyám, Lukas Podolski, a focista – feleltem reflexszerűen. Hirtelen eszembe jutott, mikor Bene először megszólított. Neki az arcom sokkal inkább ismerős volt, mint a nevem. Talán, mert azt még nem is tudta akkor.

-          Óhh, értem – mosolya még szélesebb lett. – De te még nagyon fiatal vagy, nem? Még csak nemrég születtél…

-          Azért ez elég durva túlzás – fintorgott Bene.

-          Elmúltam húsz – feleltem a srácnak, miközben Bene összekulcsolta ujjainkat.

-          Ne törődj Martinnal – legyintett Stephan, a langaléta. Talán még Per Mertesackernél is magasabb, így örültem is, hogy inkább ülünk. – Csak féltékeny, mert az ő barátnője nem ilyen szép – húzta barátját.

-          Köszönöm… azt hiszem… - motyogtam.

-          Csodás alakod van – folytatta a bókolást, miközben fél szemmel, pimasz mosollyal szerelmemre pillantott. – Hogy csinálod?

-          Focista voltam, mint Bene – mutattam kedvesemre. – De megsérültem nemrégiben, így abba kellett hagynom, végleg – még mindig mardosta a torkomat a sírás, ha erről kell beszélnem, de tudtam, hogy el kell fogadnom.

-          Óhh. Egy újabb labdamániás – húzogatta szemöldökét. – De ugye nem alszik köztetek az EB labda, mint egy kisgyerek?

-          Nem – forgatta szemeit Bene.

-          Nincs köztünk hely – vágtam oda, mire elvigyorodott.

-          Tetszik a csaj! – mosolygott Benediktre.

-          Örülök, de már foglalt – húzott ölelésébe. – Kérsz valamit inni? – suttogta. Nagyot nyelt, ahogy meglátta Fabiant, amint hideg kólát iszik.

-          Teát, jéggel – bólogattam.

-          Mindjárt hozom – puszilt meg. – Ne törődj azzal, amit mond, csak a vérünket szívja! – intett mosolyogva Stephan felé.

-          Oké – mosolyodtam el.

-          Mindig ilyen csöndes vagy? – pillantottam Fabian felé.

-          Nem, ne haragudj én csak… kicsit másnapos vagyok – vallotta be.

-          Óhh. Értem – mosolyogtam. – Akkor jó buli volt?!

-          Igen, nagyon jó – helyeselt. - Egyszer eljöhetnél velünk – vetette fel az ötletet. – Láttad már Benet részegen? Vicces látvány!

-          Láttam, egyszer – emlékeztem vissza. – Sörivó versenyt csináltak az egyik haverommal – kuncogni kezdtem, ahogy felidéztem magamban az esetet. – Nagyon aranyos volt!

-          Fogadok, hogy a haverod nyert! Bennimaci a pályán kívül puhány – szívózott tovább Stephan.

-          Bene nyert! – büszkélkedtem vele. – És, ha komolyan ezt gondolod, akkor nem hiszem, hogy ismered őt.

-          Kicsodát? – ült vissza mellém az emlegetett.

-          Téged! – feleltük kórusban.

-          Középiskola óta ismerem – kacsintott rám. – Régebb óta, mint Lisa – azonnal csönd telepedett ránk, amint elhagyta száját ez a név. Még ő is meglepődött, úgy tűnt csak kicsúszott a száján, mégis szívemig hatolt.

-          Ki kell mennem a mosdóba – álltam fel az asztaltól.

-          Kicsim.. – szólt utánam Bene, de rendíthetetlenül sétáltam a mosdóba. Oké, elhiszem, hogy a srác, csak a vérünket szívja, de ez már elég unalmas! Ráadásul, mióta Bennit ismerem, előjött egy új, sokkal érzékenyebb oldalam, amit eddig a csínytevéseimmel palástoltam.
Megmostam a kezem, majd a falnak dőlve álltam pár percig. Nagy levegőt vettem és úgy döntöttem, visszamegyek a srácokhoz. Ez a fiú, nem véletlen tartozik Bene legjobb barátaim közé és nem véletlen ülünk itt, hogy megismerjük egymást. Meg kell találnom azt az oldalát, amelyiket Bene annyira kedveli.

-          Jól vagy? – kapott el kedvesem a pultnál. – Ne törődj vele! – simogatta meg arcomat.

-          Jól vagyok, minden oké – bizonygattam. – Csak nem értem. Mit ártottam én neki?

-          Semmit – csóválta a fejét. – Emlékszel, hogy mondtam, Lisával minden barátunk közös volt? – helyeslően bólintottam. – Bár nem voltak olyan igazán fiú barátai, Stephannal nagyon kedvelték és kedvelik egymást. Úgy érzem, nem tetszik Steph-nek, hogy már nem vagyunk együtt…

-          De boldog vagy! És Lisa is… Nem az a barátok dolga, hogy örüljenek ennek?

-          Csak, adj neki egy kis időt, kérlek! – simogatta tovább arcomat. – Nagyon rendes srác…

-          Ő meg adjon nekem egy esélyt! – suttogtam.

-          Ad! – bizonygatta. Közelebb húzott magához, majd lágyan megcsókolt. Összekulcsolta ujjainkat, majd visszasétáltunk barátaihoz.

-          Sajnálom, amit mondtam – kezdte azonnal a srác.

-          Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett rosszul. Nézd, én tudom, nem vagyok Lisa és hiányzik, nehéz megszokni, hogy ennyi idő után jött valaki más, de én tényleg szeretem Bennit! – hadartam el egy szuszra.

-          Tudom, és tényleg sajnálom – szabadkozott. Örültem, hogy így megbeszéltük ezt és úgy láttam a továbbiakban tartja is magát ahhoz, hogy ad nekem egy esélyt. Így hát én is adtam neki…

41. rész

-          Egyszerű meleg szendvicseket készítettem, egy olyan ebéd után, amilyen a Höwedes házban is volt, az embernek nincs szüksége különösebb vacsorára. Miután készlett mindkettőnk adagja, megetettem Sütit is, majd elindultam a tányérokkal a kezemben a hálószobába. Innen szűrődött ki a tévé hangja, de Bene nem volt bent.

-          Édes.. ? – szólaltam fel, mire hátulról átkarolt és finoman nyakamba csókolt.

-          Kész a fürdővíz! – sóhajtotta.

-          A vacsi is – emeltem fel a tányérokat. Elvette, majd az éjjeliszekrényre helyezte őket.

-          Előbb csináljunk neki elég helyet! – kacsintott, majd a fürdőhöz húzott. Elámultam a mécsesek láttán. Félig behúzta a függönyt is, így az egész olyan romantikus volt. Ez is egy olyan pont volt, amit nagyon szerettem Benediktben, mindig tudta, mire vágyom, talán ez annak köszönhető, hogy mindketten romantikusak vagyunk.

-          Nagyon szép – mosolyogtam rá boldogan.

-          Legjobbat a legjobbnak – rántott vállat mosolyogva.

-          Az virágot a virágnak – nevettem fel.

-          Most már nem! – kuncogott, majd közelebb rántott egy csókra.  Megváltunk ruháinktól és elmerültünk a vízben, hogy együtt relaxálhassunk egy kicsit. – Meg tudnám ezt szokni – lehelt apró csókot nyakamba.

-          Ne is mond – sóhajtottam nagyokat. – Olyan rossz, hogy csak pár napunk van együtt – szontyolodtam el. Jól összejöttünk itt az EB-re… nem tudunk együtt tölteni annyi időt, amennyi kellőképpen boldoggá tenne minket.

-          De már csak egy pár hét és utána elmehetnénk együtt valahová – vetette fel az ötletet. – Egy kis kikapcsolódás, kettesben – simogatta hasamat, majd kezeit derekam köré fonta.

-          Ez nem rossz ötlet. Szívesen elmenekülnék már innen, veled – pillantottam fel rá.

-          Akkor… egyezzünk meg abban, hogy választasz egy helyet és én, elviszlek oda – fordított szembe magával.

-          De olyan helyet kell keresni, ahol még egyikünk sem volt… - simogattam arcát.

-          Egyet csak találunk – még szélesebben elmosolyodott, majd közelebb hajolt, hogy lágyan megcsókoljon. Alig feledkeztünk bele egymás kényeztetésébe, megszólalt a mobilom. Kinyúlt a kád pereme fölött és előhalászta az apró készüléket nadrágom zsebéből. – Lukas az! – tájékoztatott, miközben átadta. Lenyomtam a zöld gombot, miközben kelletlenül sóhajtott fel. Más tervei voltak erre az estére, és az igazat megvallva, nekem is.

-          Szia – szóltam bele, miközben fülemhez emeltem. Újra kedvesemnek háttal voltam, így bújtam ölelésébe. Finoman masszírozni kezdte vállamat, ami kimondottan jól esett.

-          Szia, hugi! Mi újság? – érdeklődött testvérem mosolygós hangon.

-          Meglepődve veszem észre, hogy még nem felejtetted el, létezésemet – motyogtam.

-          Ajj, Nina, olyan bolond vagy – morgolódott. – Te vagy a legjobb tesó a világon!

-          Honnan tudod? Sose volt másik tesód…

-          Tudom és kész, ne kötekedj! – korholt le. – Mi van most veled, hogy ilyen vagy?

-          Mondanám, hogy kanos vagyok, de mivel nő vagyok, ezt nem így hívják… - sóhajtom, miközben Bene nagyot csókolt a vállamba. Mindez nem is lett volna olyan őrjítő, de kezei kezdtek közben elbarangolni.

-          Igazán nem voltam kíváncsi a nemi életedre…. – motyogta jókedvűen. – fúj, elképzeltelek. Fúj!

-          Mit fúj? – emelte fel kedvesem a fejét.

-          Ő a húgom, szóval fúj! – felelt Luk. – Egyébként is, még tök fiatal! Képes voltál megrontani?

-          Ne legyél már pöcs, Lukas! – szaladt ki a számon, mire megdöbbent. Tudtam én, hogy csak viccnek szánja, de nem voltam most különösebben vevő rá.

-          Csak arról akartam érdeklődni, hogy hogy vagy – motyogta csendesen.

-          Egészen jól, most, hogy itt van Bene, de tudom, hogy hamarosan itt hagy és ez elszomorít – suttogtam. – És ti?

-          Megvagyunk. Louis hiányol téged, már régen láttunk. Sőt, én még régebben… - motyogta.

-          Tudom, és ne haragudj!

-          Nem gáz. Mindenki évezze ki ezt a pár napot a szerelmével. Nem is zavarlak tovább, sziasztok! – alig mondtam ki egy sziát válaszként, már bontotta is a vonalat.

-          Remek – sóhajtottam fel bánatosan. – Most jól megbántottam. De nem is értem, máskor sose érdekli, ha ráförmedek vagy valami…

-          Amikor megsérült, akkor láttam igazán mennyire szeret téged. Jobban féltett, mint mikor elbújtál Münchenben és mindenhol kerestünk – mesélte szerelmem. – És tudom, hogy bár nem mondja ki, de rossz volt neki, hogy én elmehettem hozzád, a kórházba, ő pedig nem. Nina, ő jobban félt, mint mutatja! – simogatta combomat. – Azt mondta, ha összetöröm a szíved, eltöri a lábamat – kuncogott.

-          Akkor én is! – simítottam végig az említett testrészén.

-          Sosem bántanálak! És tényleg sajnálom, hogy nem bíztam benned! Életem legnagyobb hibája volt! Nagyon féltem, hogy elveszítelek… - fordított szembe magával. A víz már kezdett kihűlni, a hőmérséklete jócskán lehűlt.

-          Felejtsük el! – ajánlottam. – Most pedig, akármilyen kényelmes is itt. Mit szólnál, ha átmennénk a hálóba? – mosolyogtam rá kacéran, miközben kiléptem a kádból.

-          Túl messze van – lépett utánam, majd elkapott és felültetett a pultra.

-          Milyen kis vad lettél… Mit tettek veled a táborban? – húztam fel kérdően szemöldökömet.

-          Kiéheztettek – kacsintott, majd lecsapott ajkaimra.

Másnap megengedhettünk magunknak egy egész délelőttös lustálkodást, egy ágyban töltött reggelivel. Annyira jó érzés volt, hogy nem egyedül élem a monoton mindennapjaimat, hanem a legjobb barátommal. Azt mondjuk még nem tudom, mi lesz velünk a nyaralás után, mikor már lassan beköltözök ide, de jelenleg nem is érdekelt. Készülődnöm kellett a barátaival közös találkozóra.

-          Mit vegyek fel? – türelmetlenkedtem, a szekrény mellett toporogva. Alig húsz perce fejeztem be ruháim kipakolását a tegnapi ’hazamegyek’-es elhatározásom után.

-          Valami egyszerűt és kényelmeset – rántott vállat.

-          Te könnyen beszélsz. Te egy igazi férfi divatdiktátor vagy! – zsörtölődtem. Jót nevetett megjegyzésemen.

-          Ne görcsölj rá ennyire! Ők csak a barátaim, olyanok, mint mi – mosolygott, miközben belebújt pólójába.

-          Mit szólsz ehhez? – mutattam fel egyik ruhámat. Fekete volt, kék masnikkal díszítve, deréknál húzott, vállánál pedig átlátszó.

-          Szerintem tökéletes – bólintott, én pedig a fürdőszobába vonultam, hogy valami szépet próbáljak varázsolni magamból.

-          Nagyon csinos – bólogatott tovább. – Készen vagy? – mosolygott rám.

-          Azt hiszem, igen – helyeseltem, miután újra tükörbe néztem. – Sütit elrendezted? – megbeszéltük, hogy most nem visszük magunkkal, így Bene kizárta őt az udvarra enni- és innivalóval együtt.

Igen – felkapta a kulcscsomóját, majd az ajtó felé indultunk. Süti nagyon ugatott, de nem tehettünk mást, muszáj megszoknia, hogy nem jöhet velünk mindenhova.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk, hogy újabb részét ismerjem meg Benediktnek. Bár hónapok óta legjobb barátok vagyunk, leginkább a focin belüli barátait ismerhettem meg, a kívülállókat kevésbé. Így hát kíváncsian vártam a nagy találkozást.