40. rész

-          Nem egészen. Tom vagyok… - felelt a férfihang.

-          Óh – feleltem meglepetten. – Nina Podolski vagyok – mutatkoztam.

-          Heidi barátnője, ha nem tévedek – hangja lágy volt, jókedvű, mégis aggódó.

-          Valami olyasmi, igen – bólogattam, habár semmit nem látott belőlem. – Öhm. Beszélhetnék vele?

-          Most a mosdóban van, tegnap vacsorázni voltunk és gyomorrontást kapott a tengergyümölcseitől… - magyarázta a férfi. – Ha kijön, elmondom, hogy kerested és majd visszahív, ha már kicsit jobban lesz, rendben? – éreztem a hangjából, mennyire aggódik a kedveséért. Nem mint egy szeretőért, félve, hogy nem lesz kivel lámpaoltás után hancúrozni, hanem mint az igazi szerelméért, talán én is így aggódok néha Benniért.

-          Remek. Köszönöm szépen! És mondd meg neki, hogy jobbulást kívánok! – kértem a fiatal színészt.

-          Átadom. Szia – búcsúzott.

-          Szia – bontottam a vonalat, majd visszacsúsztattam zsebembe a telefont. Tettem egy lépést az ablak felé, majd elhúztam a függönyt és kinéztem az udvarra. Még ott volt a nyoma, hogy a gyerekek csak nemrég nőttek fel. Hinták, focipálya, kosárlabda háló… Biztos voltam benne, ha bemennék a garázsba még társasjátékokat, tollast, ping-pongot és egyéb játékokat is találnék.
Merengésemből az ajtó nyikorgása rántott vissza, majd félénk léptek zaja. Pontosan tudtam kiáll mögöttem, már azelőtt, hogy keze megérintette volna könyökömet.

-          Nina… - suttogta elhalló hangon. – Kérlek, bocsáss meg! Ostoba voltam! Hinnem kellett volna neked – kért elnézést sokadszorra. – Igen, hazudtam a táborból, igenis féltékeny voltam, a csók hallatán, főleg, amiért én még csak a közeledben sem lehettem… De kérlek, értsd meg! Lisával sosem volt ilyen, minden ismerősünk, barátunk közös volt, minden olyan magától értetődő volt, ráadásul sosem voltak úgy igazán fiú barátai. Neked pedig Bastian, mintha a bátyád lenne, ez a különleges kapcsolat és ezer éve ismered és… megrémültem. Te mit tettél volna a helyemben? – hadarta el mondandóját egy szuszra, nehogy elmenekülhessek. Valójában már nem is akartam…

-          Megtéptem volna a csajt! – jelent meg arcomon halvány mosoly. – Benni, nagyon szeretlek, ezt te is tudod. Sosem csalnálak meg, akármilyen távol legyünk egymástól! Kérlek, bízz bennem! Bízz a barátaimban!

-          Bízok benned! És bennük is, csak… - suttogta.

-          Tudom – simítottam meg az arcát. – De engem nem érdekel másik férfi! Szeretlek!

-          Én is szeretlek – húzott magához, majd lágyan megcsókolt.

-          Na, végre – hallottuk meg Johanna hangját. Az ajtóból leskelődött. Rámosolyogtunk, majd kézen fogva visszamentünk a konyhába.

-          Felhívtam Heidit – tájékoztattam közben páromat. – Tudom, hogy amit tett, az rossz, de hiányzik nekem.

-          Megértem – simogatta arcomat.

-          Most beteg. Gyomorrontást kapott valami tengeri kajától, de Tom annyira aggódott érte… olyanok voltak, mint mi is – meséltem mosolyogva. Örültem barátnőm boldogságának, és a sajátomnak is. Ráadásul, jelenleg Bastian is jól elvan Jana társaságában, tehát a dolgok kezdenek újra a normális mederben folyni, még ha nem is úgy, mint eddig.

-          Azért jó tudni, hogy nem csak egy-két jó estéért csalta meg Bastiant, hanem azért, mert szerelmes lett. Mármint ne érts félre, mindenhogy undorító dolog a megcsalás, de így kicsit könnyebb elfogadni, nem? – kérdezte kedvesem.

-          De – bólintottam helyeslően. – De szakíthatott volna Bas-sal, mielőtt lefekszenek… - motyogtam.

-          Igen – helyeselt ő is.

-          Imádom, mikor így egyet értetek – vigyorgott Johanna velünk szembe. Megérkezett Bene édesapja is, Wilfred és leült az asztalhoz. Miután Frau Höwedes letette elénk az ebédet mindannyian falatozni kezdtünk. Imádom a főztjét, ráadásul lasagnet csinált, ami drága fiacskája kedvence, jól látható volt mennyire örült neki Bene.
Délután aztán leültünk kicsit beszélgetni, meghallgattuk Bennit, ahogy mesélt a táborról és a következő EB-ről. Kicsit elszontyolodtam, hogy nem lehetek majd vele, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Nem lennék képes újra pálya közelében lenni. Egyelőre nem.

-          Mit csináljunk este? – dőlt Bene az ajtónak, miközben várta, hogy levegyem cipőmet.

-          Nem tudom – vontam vállat. – Van valami terved?

-          Nem sok – rázta fejét.

-          Hmm. Egy mozi? – egyenesedtem fel, majd karom nyaka köré fontam.

-          Ne, mozit ne – fintorgott. – Nincs kedvem ott ücsörögni.

-          Akkor… Fogalmam sincs – nevettem fel. – Mihez lenne kedved ebben a pár napban?

-          Veled lenni – simogatta hátamat.

-          Finom vacsi, forró fürdő és elnyúlás az ágyban valami ostoba filmet nézve? – vetettem fel az ötletet.

-          Jó ötlet – mosolygott boldogan és szerelmesen. – Holnap pedig összefuthatnánk pár barátommal.. – vetette fel.

-          Szuperül hangzik – lábujjhegyre álltam, majd apró csókot leheltem ajkaira. – Enyém a vacsi, tied lesz a fürdő – kacsintottam rá.

-          Rendben – elengedett, majd a hálószobába indult, én pedig Sütivel a sarkamban, a konyhába. 

39. rész

-          Nem hiszem el, hogy ennyire nem hisz nekem, mikor a csókot is direkt elmondtam neki! És egyébként is, hogy került oda az a rohadt csomagolás? Mert nem tőlem, az biztos! Egyetlen embertől származhat… - merengtem el, miközben az udvarra mentem Sütivel és leültünk a hintaágyba. Elővettem a mobilom és megcsörgettem Bastiant.

-          Szia – szólt bele rötyögve. Örülök, hogy jó kedve van..

-          Szia – suttogtam szinte szipogva.

-          Mi a baj? - váltott komolyra.

-          Benni hazajött és minden tök jó volt, de aztán talált valami használt óvszeres zacskót az ágya mellett, tudod ahol aludtam… és a fejébe vette, hogy lefeküdtem – töröltem le könnyeimet a mondat végén.

-          A fenébe – motyogta. – Nina, valamit el kell mondanom… - motyogta bűnbánóan a vonal túloldalán.

-          A tiéd? – kérdeztem rá.

-          Igen, de..

-          Képes voltál idehozni valakit és befektetni az ágyunkba? – töröltem le könnyeimet, majd dühösen a lábam alatt heverő kőbe rúgtam, melynek köszönhetően fájdalom nyílalt lábfejembe.

-          Nem, Nina félreértesz. Nem vittem oda senkit! Én…

-          Mondd már! – hallottam egy női hangot a vonal másik végéről.

-          Jana és én összejöttünk – nyögte ki. Micsoda? Jana és ő? Bár ott volt az a csók.. – Vele voltam akkor. Nem akartam beszennyezni az ágyatokat, ne haragudj, csak elkapott minket a hév és nem voltunk józanok és ez volt az első szoba, ami útba esett – vallotta meg.

-          Én, örülök nektek, asszem – motyogtam. – De ezt nagyon elcseszted nekem – suttogtam.

-          Nagyon sajnálom/sajnáljuk! Felhívom őt jó? És mindent elmagyarázok neki!

-          Nem kell. Nem hiszem, hogy felvenné, és ha igen, akkor is azt hinné, hogy csak összebeszéltünk, hogy kimagyarázzuk magunkat.

-          Ez igaz – suttogta. – Tényleg nagyon sajnálom! Ígérem, valahogy helyrehozom. Nem engedem, hogy a mi hülyeségünkre menjen rá a kapcsolatod, szinte már a húgom vagy, ráadásul befogadtatok és bizalmat adtatok nekem!

-          Bas, ez most nem segít – emlékeztettem.

-          Sajnálom – suttogta. – Valahogy helyrehozzuk, rendben?

-          Elmondhattátok volna – váltottam témát.

-          Ez még nekünk is friss, nem tudjuk igazán, hogy mit érzünk, most vagyunk túl szakításokon, szóval, csak élvezzük egymás társaságát. Nem akartam szólni, amíg nem tudok valami komolyat mondani… - mindig elfelejtem, hogy neki a szex nem számít olyan komoly dolognak, mint nálam.

-          Rendben. Most leteszem, majd beszélünk, szia…sztok – bontottam a vonalat, majd zsebembe csúsztattam a telefont. Hosszú percekig ücsörögtem még kint, majd elhatároztam, hogy lépek valamit és beindultam a lakásba. Benedikt éppen telefonált és amint meglátta, hogy bementem, bevonult a fürdőbe. Elegem lett az egészből… Nincs joga így bánni velem! Soha nem hazudtam neki és az ő hülyesége, hogy ezt nem veszi tudomásul.
Felkaptam a bőröndöm, amit hetekkel ezelőtt hajítottam a sarokba. Szétnyitottam az ágyon, majd elkezdtem belepakolni a cuccaimat. Már éppen a laptopom csomagoltam, mikor nyílt a fürdőszoba ajtaja és Benni meglepetten pillantott rám.

-          Mit csinálsz? – kérdezte lágyan.

-          Minek látszik? – még csak rá se néztem. Nem kockáztathattam meg egy esetleg sírást vagy egy újabb pofont… - Összepakolom a holmimat.

-          Látom, de minek? – lépett közelebb hozzám, majd maga felé fordított.

-          Hazaköltözöm. Nincs értelme maradnom! – visszafordultam a táskámhoz.

-          Nina… Sajnálom, hogy úgy kiborultam. Tudom, hogy nem semmi közöd a dologhoz… - suttogta.

-          Óh, igen? Most már hiszel nekem? Hogy lehet?? – grimaszoltam rá.

-          Beszéltem Manuval – vallotta be. – Mesélte, hogy Bastian és Jana együtt vannak, mióta itt voltak, szóval elég egyértelmű, hogy az övéké… - suttogta. – Ne haragudj! – simította meg arcomat. – Pakolj ki és menjünk anyáékhoz – kérlelt.

-          Nem! – löktem el kezét az arcomtól. – Járj Manuellel, ha ennyire akarsz, talán ő nem olyan, mint a barátnője! Nekem nem hitted el, pedig ugyanezt mondtam! A csókot is bevallottam, gondoltad majd még azok után megcsallak?? – vetettem oda mérgesen. – Lehet nálad a téma lezárva, de nálam nem! Megsértettél és nem bíztál bennem! – behúztam a bőröndömön a cipzárt, Benni pedig meg akart szólalni, mire megszólalt a mobilja.

-          Szia, anya – sóhajtott. – Nem, nem felejtettem el… Rendben, szia – tette le a telefont.

-          Nina, kérlek – nyúlt kezemért, de elrántottam.

-          Elmegyek az ebédre! De csak is a családod miatt, nem miattad! – nagyot sóhajtott, de elfogadta. Nem mintha nagyon lett volna más választása…

Egy órával később, már a Höwedes család háza előtt szálltam ki fiacskájuk kocsijából. Még mindig nem beszéltem vele, holott ő minden második percben megpróbált szóra bírni.

-          Nina – suttogta, de észre sem véve nyomtam meg a csengőt.

-          Sziasztok – mosolygott ránk boldogan Johanna, ám arcunkat látva lehervadt a mosoly az arcáról. – Mi történt?

-          Őt kérdezd! – mutattam bátyjára, majd levettem cipőmet és beléptem édesanyjukhoz a konyhába.

-          Mit csináltál? – hallottam Johanna számon kérő hangját az előszobából.

-          Szia, Drágám – ölelt meg Benedikt édesanyja.

-          Szia – viszonoztam ölelését, majd kihúztam a konyhaszéket a helyéről és leültem.

-          Min vesztetek össze? – fordult felém kíváncsian.

-          Nem bízik bennem – sóhajtottam elkeseredve, majd beavattam az egész történetbe.

-          Jaj, drágám… - simította meg hajamat. Örültem, hogy nem kezdett el leosztani, milyen butaságot is csinálok. Hagyta, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak tovább.

-          Te mit tennél, ha lenne egy olyan barátnőd, mint Heidi, aki bár nem volt legfőbb bizalmasom, de ez inkább azért, mert én nem voltam hajlandó megnyílni, de mégis mindig a bajtársam volt és… csalódtam benne, de hiányzik és szeretem Bastiant, ő a második bátyám, de… - suttogtam.

-          Szükséged van Heidire is – állapította meg. – Miért nem beszélsz vele?

-          Nos, ő hívott, de megkértem, hogy adjon időt. Tisztáznom kellett magamban és… talán a srácok sem akarnák, hogy barátkozzunk.

-          Ugyan már! Bastian biztosan meg fogja érteni, ha őszintén elmondod, mit érzel!

-          És Benni? Ma is a fejemhez vágta… - emlékeztem vissza szavaira.

-          Ismerem a fiam. Nem gondolta komolyan! – remélem, tényleg elég jól ismeri hozzá.

-          Ha megbocsájtasz, én most telefonálok egyet… - motyogtam, majd bementem Bene régi szobájába. – Heidi? – szóltam bele, amint felvették a túloldalon. 

38.rész

-          Hamar elteltek körülöttem a napok, mintha Jana érkezése mindent felpörgetett volna. Bár az én támogatásom helyett inkább Bastianét élvezte. Péntek este, Bastian utolsó itteni estéjén Ariék elhívtak vacsizni, de a drága barátaim erősen tiltakoztak az ellen, hogy velem tartsanak, inkább együtt mulatták el az időt. Bár nekik nem mondtam, láttam, hogy este elcsattant közöttük egy apró csók. Örültem, hogy egymásra találtak, ám nem voltam biztos abban, hogy ez nem csak a szakítás miatt van-e.
Vasárnap aztán Jana is magamra hagyott, visszaköltözött szüleihez. Hirtelen nagyon sürgősség vált neki a dolog, de ezt sem firtattam, nem akartam beleszólni, egyébként is megvolt a magam baja, mert nagyon hiányzott az én Bennim. Napról-napra egyre jobban és jobban éreztem, hogy nem bírom nélküle. Túl messze van!
Míg vasárnap délután a forma 1 monacói nagydíját néztem, hátha egy pillanatra mutatnák a drága focistáinkat, addig kiderült, nagy döntéseket hoztak meg Löwék. Másnap Juliant hazaküldték két-három másik focistával együtt, így ők nem vesznek részt az idei EB-n. Szomorú és boldog voltam egyszerre. A párom kijut az Eb-re, azonban így továbbra sem láthatom, ami kezdett megőrjíteni. Hosszú napok vártak rám, ám a frissen hazatért Julian gondoskodott róla, hogy ne unatkozzak. Mindig kitalált valami közös programot, hol csak ketten, hol Lenaval, sőt egyszer még Lewisékkal is, csakhogy ne üljek a lakásban egymagam. Nagyon hálás voltam neki ezért, valamint páromnak is, hiszen az ő keze is benne van kicsikét, ebben biztos vagyok.

A napok elteltek körülöttem, szokatlan gyorsasággal. Az iskolába is elküldtem az utolsó beadandóm, így élvezhettem a nyarat. Jana felhívott, hogy valamelyik nap elmehetnénk strandolni, nekem pedig megtetszett az ötlet. Rám férne egy kis szórakozás, de nem vagyok biztos abban, hogy az úszás jót tenne a tüdőm jelenlegi állapotának. Már pedig úszás nélkül nem lehet strandra menni. Végül abban maradtunk, hogy felhívom reggel a dokit és megkérdezem, mit tehetek, csakhogy erre nem volt lehetőségem…

Este sokáig fent voltam, egy regény olvastam, amit pár napja kértem kölcsön Ariellától, miután megláttam a könyvespolcán. Nagyon jó könyv volt, így képtelen voltam letenni. Ennek következtében, a déli időpontot céloztam meg ébredésnek, azt is csak a szörnyű hangzavar miatt, melyet Süti féktelen ugatása okozott.

-          Süti! – szóltam rá félkómásan, majd meghallottam a csukódó bejárati ajtó hangját. Megrémültem. Ki a fene az? Ugye nem… nem betörő? Kimásztam az ágyból és belebújtam a papucsomba. Kinyitottam az ajtót, amin kiskutyám kirohant, ám ugatása is abbamaradt. – Mi bajod? – kérdeztem kiskutyámtól, majd felpillantottam. Az én drága szerelmem ott állt előttem teljes életnagyságban. – Bene? – meglepődve pislogtam, míg el nem jutott a tudat az agyamig. Odarohantam hozzá, miközben ledobta a táskáját a földre és kitárta a karjait, hogy később, mikor nyakába vetettem magam, körém fonhassa őket. – Hogy kerülsz ide? – mosolyogtam rá egy apró csók után.

-          Az EB előtt kaptunk pár nap kimenőt – simogatta arcomat. – Gyönyörű vagy! – mosolygott.

-          Most keltem fel – fintorogtam.

-          Attól még igaz – hajolt közelebb, hogy újra megcsókoljon. Mondanom sem kell, elég ideig voltunk távol egymástól, hogy kialakuljon afféle szükségleteink… Megragadtam pólójánál fogva és magammal húztam a hálószobába. Szokatlanul gyorsan lehámoztuk egymásról a ruhákat, hogy aztán átadjuk magunkat az élvezetnek.

-          Nagyon hiányoztál! – leheltem egy utolsó puszit nyakára, majd felültem az ágyban.

-          Te is nekem! Jó egy kicsit itthon – játszadozott hajtincseimmel. – De ebédre megígértem anyának, hogy átmegyünk.

-          Megígérted? – húztam fel kérdően szemöldökömet.

-          Bizony – bólogatott. – Tudod, erről az egészről csak te nem tudtál.. – vallotta be. – Azt szerettem volna, ha meglepődsz, hogy itthon látsz. És lám, így is lett! – kuncogott.

-          Bocsánatos bűn – állapítottam meg mosolyogva. – Na, lezuhanyzom – nyomtam puszit ajkaira, majd magam köré csavarva a takarót, kisiettem a fürdőszobába. Megindítottam a vizet, majd beálltam alá és gyorsan letusoltam. Megtörölköztem, felöltöztem és visszasiettem páromhoz. Őrülten boldog voltam, hogy végre velem van! 

Amint kiléptem megláttam a magába roskadt tekintetét, miközben kezében forgat egy apró zacskót.

-          Minden rendben? – kérdeztem kíváncsian, miközben az ágyra dobtam a takarót.

-          Ez mi? – mutatta fel az aprócska csomagolást.

-          Ez egy óvszeres csomagolás – nem értettem, miért kérdezi meg, hiszen ő is tisztában van vele, hogy mit tart a kezében.

-          Igen, csakhogy nem az enyém – mutatta felém.

-          Mi? Ne hülyéskedj már! - Előhúzott egy még kibontatlan darabot a fiókja mélyéről. Tényleg nem egyezett. – De… - kezdtem bele, ám nem nagyon hagyott lehetőséget a védekezésre.

-          Csak egy csók volt mi? – fintorgott. – Hogy tehetted? Pont az én ágyamban? Az én lakásomban? – förmedt rám.

-          Mi a fenéről beszélsz? – kiáltottam el magam.

-          Rólad és a drága Bastianodról. Vele hemperegtél az ágyamban, nem de? – köpte a szavakat.

-          Nem hemperegtem senkivel. Hiszen te voltál nekem az első és egész életemben az eddigi egyetlen! – magyarázkodtam.

-          Igen és ez nyilván véletlen esett az ágy mellé… - nézett rám gyilkos pillantásokkal.

-          Arra nem is gondolsz, hogy esetleg nem én voltam? – kérdeztem, de elsiklott mellette.

-          Ugyanolyan vagy, mint Heidi! Csak tudnám, hogy akkor miért gondoltad, hogy amit tett, durva volt… - vágta nekem a szavakat, mire kezem önkéntelenül lendült és a tenyerem nagyot csattant az arcán.

-          Mindig őszinte voltam veled! – vetettem oda, majd kirobogtam a szobából.