40. rész

-          Nem egészen. Tom vagyok… - felelt a férfihang.

-          Óh – feleltem meglepetten. – Nina Podolski vagyok – mutatkoztam.

-          Heidi barátnője, ha nem tévedek – hangja lágy volt, jókedvű, mégis aggódó.

-          Valami olyasmi, igen – bólogattam, habár semmit nem látott belőlem. – Öhm. Beszélhetnék vele?

-          Most a mosdóban van, tegnap vacsorázni voltunk és gyomorrontást kapott a tengergyümölcseitől… - magyarázta a férfi. – Ha kijön, elmondom, hogy kerested és majd visszahív, ha már kicsit jobban lesz, rendben? – éreztem a hangjából, mennyire aggódik a kedveséért. Nem mint egy szeretőért, félve, hogy nem lesz kivel lámpaoltás után hancúrozni, hanem mint az igazi szerelméért, talán én is így aggódok néha Benniért.

-          Remek. Köszönöm szépen! És mondd meg neki, hogy jobbulást kívánok! – kértem a fiatal színészt.

-          Átadom. Szia – búcsúzott.

-          Szia – bontottam a vonalat, majd visszacsúsztattam zsebembe a telefont. Tettem egy lépést az ablak felé, majd elhúztam a függönyt és kinéztem az udvarra. Még ott volt a nyoma, hogy a gyerekek csak nemrég nőttek fel. Hinták, focipálya, kosárlabda háló… Biztos voltam benne, ha bemennék a garázsba még társasjátékokat, tollast, ping-pongot és egyéb játékokat is találnék.
Merengésemből az ajtó nyikorgása rántott vissza, majd félénk léptek zaja. Pontosan tudtam kiáll mögöttem, már azelőtt, hogy keze megérintette volna könyökömet.

-          Nina… - suttogta elhalló hangon. – Kérlek, bocsáss meg! Ostoba voltam! Hinnem kellett volna neked – kért elnézést sokadszorra. – Igen, hazudtam a táborból, igenis féltékeny voltam, a csók hallatán, főleg, amiért én még csak a közeledben sem lehettem… De kérlek, értsd meg! Lisával sosem volt ilyen, minden ismerősünk, barátunk közös volt, minden olyan magától értetődő volt, ráadásul sosem voltak úgy igazán fiú barátai. Neked pedig Bastian, mintha a bátyád lenne, ez a különleges kapcsolat és ezer éve ismered és… megrémültem. Te mit tettél volna a helyemben? – hadarta el mondandóját egy szuszra, nehogy elmenekülhessek. Valójában már nem is akartam…

-          Megtéptem volna a csajt! – jelent meg arcomon halvány mosoly. – Benni, nagyon szeretlek, ezt te is tudod. Sosem csalnálak meg, akármilyen távol legyünk egymástól! Kérlek, bízz bennem! Bízz a barátaimban!

-          Bízok benned! És bennük is, csak… - suttogta.

-          Tudom – simítottam meg az arcát. – De engem nem érdekel másik férfi! Szeretlek!

-          Én is szeretlek – húzott magához, majd lágyan megcsókolt.

-          Na, végre – hallottuk meg Johanna hangját. Az ajtóból leskelődött. Rámosolyogtunk, majd kézen fogva visszamentünk a konyhába.

-          Felhívtam Heidit – tájékoztattam közben páromat. – Tudom, hogy amit tett, az rossz, de hiányzik nekem.

-          Megértem – simogatta arcomat.

-          Most beteg. Gyomorrontást kapott valami tengeri kajától, de Tom annyira aggódott érte… olyanok voltak, mint mi is – meséltem mosolyogva. Örültem barátnőm boldogságának, és a sajátomnak is. Ráadásul, jelenleg Bastian is jól elvan Jana társaságában, tehát a dolgok kezdenek újra a normális mederben folyni, még ha nem is úgy, mint eddig.

-          Azért jó tudni, hogy nem csak egy-két jó estéért csalta meg Bastiant, hanem azért, mert szerelmes lett. Mármint ne érts félre, mindenhogy undorító dolog a megcsalás, de így kicsit könnyebb elfogadni, nem? – kérdezte kedvesem.

-          De – bólintottam helyeslően. – De szakíthatott volna Bas-sal, mielőtt lefekszenek… - motyogtam.

-          Igen – helyeselt ő is.

-          Imádom, mikor így egyet értetek – vigyorgott Johanna velünk szembe. Megérkezett Bene édesapja is, Wilfred és leült az asztalhoz. Miután Frau Höwedes letette elénk az ebédet mindannyian falatozni kezdtünk. Imádom a főztjét, ráadásul lasagnet csinált, ami drága fiacskája kedvence, jól látható volt mennyire örült neki Bene.
Délután aztán leültünk kicsit beszélgetni, meghallgattuk Bennit, ahogy mesélt a táborról és a következő EB-ről. Kicsit elszontyolodtam, hogy nem lehetek majd vele, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Nem lennék képes újra pálya közelében lenni. Egyelőre nem.

-          Mit csináljunk este? – dőlt Bene az ajtónak, miközben várta, hogy levegyem cipőmet.

-          Nem tudom – vontam vállat. – Van valami terved?

-          Nem sok – rázta fejét.

-          Hmm. Egy mozi? – egyenesedtem fel, majd karom nyaka köré fontam.

-          Ne, mozit ne – fintorgott. – Nincs kedvem ott ücsörögni.

-          Akkor… Fogalmam sincs – nevettem fel. – Mihez lenne kedved ebben a pár napban?

-          Veled lenni – simogatta hátamat.

-          Finom vacsi, forró fürdő és elnyúlás az ágyban valami ostoba filmet nézve? – vetettem fel az ötletet.

-          Jó ötlet – mosolygott boldogan és szerelmesen. – Holnap pedig összefuthatnánk pár barátommal.. – vetette fel.

-          Szuperül hangzik – lábujjhegyre álltam, majd apró csókot leheltem ajkaira. – Enyém a vacsi, tied lesz a fürdő – kacsintottam rá.

-          Rendben – elengedett, majd a hálószobába indult, én pedig Sütivel a sarkamban, a konyhába.