39. rész

-          Nem hiszem el, hogy ennyire nem hisz nekem, mikor a csókot is direkt elmondtam neki! És egyébként is, hogy került oda az a rohadt csomagolás? Mert nem tőlem, az biztos! Egyetlen embertől származhat… - merengtem el, miközben az udvarra mentem Sütivel és leültünk a hintaágyba. Elővettem a mobilom és megcsörgettem Bastiant.

-          Szia – szólt bele rötyögve. Örülök, hogy jó kedve van..

-          Szia – suttogtam szinte szipogva.

-          Mi a baj? - váltott komolyra.

-          Benni hazajött és minden tök jó volt, de aztán talált valami használt óvszeres zacskót az ágya mellett, tudod ahol aludtam… és a fejébe vette, hogy lefeküdtem – töröltem le könnyeimet a mondat végén.

-          A fenébe – motyogta. – Nina, valamit el kell mondanom… - motyogta bűnbánóan a vonal túloldalán.

-          A tiéd? – kérdeztem rá.

-          Igen, de..

-          Képes voltál idehozni valakit és befektetni az ágyunkba? – töröltem le könnyeimet, majd dühösen a lábam alatt heverő kőbe rúgtam, melynek köszönhetően fájdalom nyílalt lábfejembe.

-          Nem, Nina félreértesz. Nem vittem oda senkit! Én…

-          Mondd már! – hallottam egy női hangot a vonal másik végéről.

-          Jana és én összejöttünk – nyögte ki. Micsoda? Jana és ő? Bár ott volt az a csók.. – Vele voltam akkor. Nem akartam beszennyezni az ágyatokat, ne haragudj, csak elkapott minket a hév és nem voltunk józanok és ez volt az első szoba, ami útba esett – vallotta meg.

-          Én, örülök nektek, asszem – motyogtam. – De ezt nagyon elcseszted nekem – suttogtam.

-          Nagyon sajnálom/sajnáljuk! Felhívom őt jó? És mindent elmagyarázok neki!

-          Nem kell. Nem hiszem, hogy felvenné, és ha igen, akkor is azt hinné, hogy csak összebeszéltünk, hogy kimagyarázzuk magunkat.

-          Ez igaz – suttogta. – Tényleg nagyon sajnálom! Ígérem, valahogy helyrehozom. Nem engedem, hogy a mi hülyeségünkre menjen rá a kapcsolatod, szinte már a húgom vagy, ráadásul befogadtatok és bizalmat adtatok nekem!

-          Bas, ez most nem segít – emlékeztettem.

-          Sajnálom – suttogta. – Valahogy helyrehozzuk, rendben?

-          Elmondhattátok volna – váltottam témát.

-          Ez még nekünk is friss, nem tudjuk igazán, hogy mit érzünk, most vagyunk túl szakításokon, szóval, csak élvezzük egymás társaságát. Nem akartam szólni, amíg nem tudok valami komolyat mondani… - mindig elfelejtem, hogy neki a szex nem számít olyan komoly dolognak, mint nálam.

-          Rendben. Most leteszem, majd beszélünk, szia…sztok – bontottam a vonalat, majd zsebembe csúsztattam a telefont. Hosszú percekig ücsörögtem még kint, majd elhatároztam, hogy lépek valamit és beindultam a lakásba. Benedikt éppen telefonált és amint meglátta, hogy bementem, bevonult a fürdőbe. Elegem lett az egészből… Nincs joga így bánni velem! Soha nem hazudtam neki és az ő hülyesége, hogy ezt nem veszi tudomásul.
Felkaptam a bőröndöm, amit hetekkel ezelőtt hajítottam a sarokba. Szétnyitottam az ágyon, majd elkezdtem belepakolni a cuccaimat. Már éppen a laptopom csomagoltam, mikor nyílt a fürdőszoba ajtaja és Benni meglepetten pillantott rám.

-          Mit csinálsz? – kérdezte lágyan.

-          Minek látszik? – még csak rá se néztem. Nem kockáztathattam meg egy esetleg sírást vagy egy újabb pofont… - Összepakolom a holmimat.

-          Látom, de minek? – lépett közelebb hozzám, majd maga felé fordított.

-          Hazaköltözöm. Nincs értelme maradnom! – visszafordultam a táskámhoz.

-          Nina… Sajnálom, hogy úgy kiborultam. Tudom, hogy nem semmi közöd a dologhoz… - suttogta.

-          Óh, igen? Most már hiszel nekem? Hogy lehet?? – grimaszoltam rá.

-          Beszéltem Manuval – vallotta be. – Mesélte, hogy Bastian és Jana együtt vannak, mióta itt voltak, szóval elég egyértelmű, hogy az övéké… - suttogta. – Ne haragudj! – simította meg arcomat. – Pakolj ki és menjünk anyáékhoz – kérlelt.

-          Nem! – löktem el kezét az arcomtól. – Járj Manuellel, ha ennyire akarsz, talán ő nem olyan, mint a barátnője! Nekem nem hitted el, pedig ugyanezt mondtam! A csókot is bevallottam, gondoltad majd még azok után megcsallak?? – vetettem oda mérgesen. – Lehet nálad a téma lezárva, de nálam nem! Megsértettél és nem bíztál bennem! – behúztam a bőröndömön a cipzárt, Benni pedig meg akart szólalni, mire megszólalt a mobilja.

-          Szia, anya – sóhajtott. – Nem, nem felejtettem el… Rendben, szia – tette le a telefont.

-          Nina, kérlek – nyúlt kezemért, de elrántottam.

-          Elmegyek az ebédre! De csak is a családod miatt, nem miattad! – nagyot sóhajtott, de elfogadta. Nem mintha nagyon lett volna más választása…

Egy órával később, már a Höwedes család háza előtt szálltam ki fiacskájuk kocsijából. Még mindig nem beszéltem vele, holott ő minden második percben megpróbált szóra bírni.

-          Nina – suttogta, de észre sem véve nyomtam meg a csengőt.

-          Sziasztok – mosolygott ránk boldogan Johanna, ám arcunkat látva lehervadt a mosoly az arcáról. – Mi történt?

-          Őt kérdezd! – mutattam bátyjára, majd levettem cipőmet és beléptem édesanyjukhoz a konyhába.

-          Mit csináltál? – hallottam Johanna számon kérő hangját az előszobából.

-          Szia, Drágám – ölelt meg Benedikt édesanyja.

-          Szia – viszonoztam ölelését, majd kihúztam a konyhaszéket a helyéről és leültem.

-          Min vesztetek össze? – fordult felém kíváncsian.

-          Nem bízik bennem – sóhajtottam elkeseredve, majd beavattam az egész történetbe.

-          Jaj, drágám… - simította meg hajamat. Örültem, hogy nem kezdett el leosztani, milyen butaságot is csinálok. Hagyta, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak tovább.

-          Te mit tennél, ha lenne egy olyan barátnőd, mint Heidi, aki bár nem volt legfőbb bizalmasom, de ez inkább azért, mert én nem voltam hajlandó megnyílni, de mégis mindig a bajtársam volt és… csalódtam benne, de hiányzik és szeretem Bastiant, ő a második bátyám, de… - suttogtam.

-          Szükséged van Heidire is – állapította meg. – Miért nem beszélsz vele?

-          Nos, ő hívott, de megkértem, hogy adjon időt. Tisztáznom kellett magamban és… talán a srácok sem akarnák, hogy barátkozzunk.

-          Ugyan már! Bastian biztosan meg fogja érteni, ha őszintén elmondod, mit érzel!

-          És Benni? Ma is a fejemhez vágta… - emlékeztem vissza szavaira.

-          Ismerem a fiam. Nem gondolta komolyan! – remélem, tényleg elég jól ismeri hozzá.

-          Ha megbocsájtasz, én most telefonálok egyet… - motyogtam, majd bementem Bene régi szobájába. – Heidi? – szóltam bele, amint felvették a túloldalon.