42. rész

      Egy rész a semmiről. Talán így jellemezhetném a most következő sorokat. Ez azonban csak időhúzás, a következő részben már áttérek az EB-re, ígérem. Persze, csak, ha van még akit érdekel! :) Kérlek titeket, bármiféle jelzéssel adjátok tudtomra, ha még olvastok!

-          Sziasztok! – mosolygott kedvesem boldogan.

-          Hellóka – mosolyogtak a srácok. Három, párommal egykorú srác ült az asztalnál. Kicsit megszeppenve intettem nekik, majd leültünk hozzájuk. Fura érzés fogott el. Ők a barátai, és nem szeretnék rossz benyomást kelteni bennük.

-          Srácok, ő itt a kedvesem, Nina. Nina, ők itt Fabian, Stephan és Martin, középiskolai barátok – mutatott be minket egymásnak.

-          Nina Podolski – fogtam kezet mindhármukkal, egymás után.

-          Ismerős neved van – szólalt meg a kicsit köpcösebb srác. Azt hiszem az ő neve, Martin.

-          A bátyám, Lukas Podolski, a focista – feleltem reflexszerűen. Hirtelen eszembe jutott, mikor Bene először megszólított. Neki az arcom sokkal inkább ismerős volt, mint a nevem. Talán, mert azt még nem is tudta akkor.

-          Óhh, értem – mosolya még szélesebb lett. – De te még nagyon fiatal vagy, nem? Még csak nemrég születtél…

-          Azért ez elég durva túlzás – fintorgott Bene.

-          Elmúltam húsz – feleltem a srácnak, miközben Bene összekulcsolta ujjainkat.

-          Ne törődj Martinnal – legyintett Stephan, a langaléta. Talán még Per Mertesackernél is magasabb, így örültem is, hogy inkább ülünk. – Csak féltékeny, mert az ő barátnője nem ilyen szép – húzta barátját.

-          Köszönöm… azt hiszem… - motyogtam.

-          Csodás alakod van – folytatta a bókolást, miközben fél szemmel, pimasz mosollyal szerelmemre pillantott. – Hogy csinálod?

-          Focista voltam, mint Bene – mutattam kedvesemre. – De megsérültem nemrégiben, így abba kellett hagynom, végleg – még mindig mardosta a torkomat a sírás, ha erről kell beszélnem, de tudtam, hogy el kell fogadnom.

-          Óhh. Egy újabb labdamániás – húzogatta szemöldökét. – De ugye nem alszik köztetek az EB labda, mint egy kisgyerek?

-          Nem – forgatta szemeit Bene.

-          Nincs köztünk hely – vágtam oda, mire elvigyorodott.

-          Tetszik a csaj! – mosolygott Benediktre.

-          Örülök, de már foglalt – húzott ölelésébe. – Kérsz valamit inni? – suttogta. Nagyot nyelt, ahogy meglátta Fabiant, amint hideg kólát iszik.

-          Teát, jéggel – bólogattam.

-          Mindjárt hozom – puszilt meg. – Ne törődj azzal, amit mond, csak a vérünket szívja! – intett mosolyogva Stephan felé.

-          Oké – mosolyodtam el.

-          Mindig ilyen csöndes vagy? – pillantottam Fabian felé.

-          Nem, ne haragudj én csak… kicsit másnapos vagyok – vallotta be.

-          Óhh. Értem – mosolyogtam. – Akkor jó buli volt?!

-          Igen, nagyon jó – helyeselt. - Egyszer eljöhetnél velünk – vetette fel az ötletet. – Láttad már Benet részegen? Vicces látvány!

-          Láttam, egyszer – emlékeztem vissza. – Sörivó versenyt csináltak az egyik haverommal – kuncogni kezdtem, ahogy felidéztem magamban az esetet. – Nagyon aranyos volt!

-          Fogadok, hogy a haverod nyert! Bennimaci a pályán kívül puhány – szívózott tovább Stephan.

-          Bene nyert! – büszkélkedtem vele. – És, ha komolyan ezt gondolod, akkor nem hiszem, hogy ismered őt.

-          Kicsodát? – ült vissza mellém az emlegetett.

-          Téged! – feleltük kórusban.

-          Középiskola óta ismerem – kacsintott rám. – Régebb óta, mint Lisa – azonnal csönd telepedett ránk, amint elhagyta száját ez a név. Még ő is meglepődött, úgy tűnt csak kicsúszott a száján, mégis szívemig hatolt.

-          Ki kell mennem a mosdóba – álltam fel az asztaltól.

-          Kicsim.. – szólt utánam Bene, de rendíthetetlenül sétáltam a mosdóba. Oké, elhiszem, hogy a srác, csak a vérünket szívja, de ez már elég unalmas! Ráadásul, mióta Bennit ismerem, előjött egy új, sokkal érzékenyebb oldalam, amit eddig a csínytevéseimmel palástoltam.
Megmostam a kezem, majd a falnak dőlve álltam pár percig. Nagy levegőt vettem és úgy döntöttem, visszamegyek a srácokhoz. Ez a fiú, nem véletlen tartozik Bene legjobb barátaim közé és nem véletlen ülünk itt, hogy megismerjük egymást. Meg kell találnom azt az oldalát, amelyiket Bene annyira kedveli.

-          Jól vagy? – kapott el kedvesem a pultnál. – Ne törődj vele! – simogatta meg arcomat.

-          Jól vagyok, minden oké – bizonygattam. – Csak nem értem. Mit ártottam én neki?

-          Semmit – csóválta a fejét. – Emlékszel, hogy mondtam, Lisával minden barátunk közös volt? – helyeslően bólintottam. – Bár nem voltak olyan igazán fiú barátai, Stephannal nagyon kedvelték és kedvelik egymást. Úgy érzem, nem tetszik Steph-nek, hogy már nem vagyunk együtt…

-          De boldog vagy! És Lisa is… Nem az a barátok dolga, hogy örüljenek ennek?

-          Csak, adj neki egy kis időt, kérlek! – simogatta tovább arcomat. – Nagyon rendes srác…

-          Ő meg adjon nekem egy esélyt! – suttogtam.

-          Ad! – bizonygatta. Közelebb húzott magához, majd lágyan megcsókolt. Összekulcsolta ujjainkat, majd visszasétáltunk barátaihoz.

-          Sajnálom, amit mondtam – kezdte azonnal a srác.

-          Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett rosszul. Nézd, én tudom, nem vagyok Lisa és hiányzik, nehéz megszokni, hogy ennyi idő után jött valaki más, de én tényleg szeretem Bennit! – hadartam el egy szuszra.

-          Tudom, és tényleg sajnálom – szabadkozott. Örültem, hogy így megbeszéltük ezt és úgy láttam a továbbiakban tartja is magát ahhoz, hogy ad nekem egy esélyt. Így hát én is adtam neki…

41. rész

-          Egyszerű meleg szendvicseket készítettem, egy olyan ebéd után, amilyen a Höwedes házban is volt, az embernek nincs szüksége különösebb vacsorára. Miután készlett mindkettőnk adagja, megetettem Sütit is, majd elindultam a tányérokkal a kezemben a hálószobába. Innen szűrődött ki a tévé hangja, de Bene nem volt bent.

-          Édes.. ? – szólaltam fel, mire hátulról átkarolt és finoman nyakamba csókolt.

-          Kész a fürdővíz! – sóhajtotta.

-          A vacsi is – emeltem fel a tányérokat. Elvette, majd az éjjeliszekrényre helyezte őket.

-          Előbb csináljunk neki elég helyet! – kacsintott, majd a fürdőhöz húzott. Elámultam a mécsesek láttán. Félig behúzta a függönyt is, így az egész olyan romantikus volt. Ez is egy olyan pont volt, amit nagyon szerettem Benediktben, mindig tudta, mire vágyom, talán ez annak köszönhető, hogy mindketten romantikusak vagyunk.

-          Nagyon szép – mosolyogtam rá boldogan.

-          Legjobbat a legjobbnak – rántott vállat mosolyogva.

-          Az virágot a virágnak – nevettem fel.

-          Most már nem! – kuncogott, majd közelebb rántott egy csókra.  Megváltunk ruháinktól és elmerültünk a vízben, hogy együtt relaxálhassunk egy kicsit. – Meg tudnám ezt szokni – lehelt apró csókot nyakamba.

-          Ne is mond – sóhajtottam nagyokat. – Olyan rossz, hogy csak pár napunk van együtt – szontyolodtam el. Jól összejöttünk itt az EB-re… nem tudunk együtt tölteni annyi időt, amennyi kellőképpen boldoggá tenne minket.

-          De már csak egy pár hét és utána elmehetnénk együtt valahová – vetette fel az ötletet. – Egy kis kikapcsolódás, kettesben – simogatta hasamat, majd kezeit derekam köré fonta.

-          Ez nem rossz ötlet. Szívesen elmenekülnék már innen, veled – pillantottam fel rá.

-          Akkor… egyezzünk meg abban, hogy választasz egy helyet és én, elviszlek oda – fordított szembe magával.

-          De olyan helyet kell keresni, ahol még egyikünk sem volt… - simogattam arcát.

-          Egyet csak találunk – még szélesebben elmosolyodott, majd közelebb hajolt, hogy lágyan megcsókoljon. Alig feledkeztünk bele egymás kényeztetésébe, megszólalt a mobilom. Kinyúlt a kád pereme fölött és előhalászta az apró készüléket nadrágom zsebéből. – Lukas az! – tájékoztatott, miközben átadta. Lenyomtam a zöld gombot, miközben kelletlenül sóhajtott fel. Más tervei voltak erre az estére, és az igazat megvallva, nekem is.

-          Szia – szóltam bele, miközben fülemhez emeltem. Újra kedvesemnek háttal voltam, így bújtam ölelésébe. Finoman masszírozni kezdte vállamat, ami kimondottan jól esett.

-          Szia, hugi! Mi újság? – érdeklődött testvérem mosolygós hangon.

-          Meglepődve veszem észre, hogy még nem felejtetted el, létezésemet – motyogtam.

-          Ajj, Nina, olyan bolond vagy – morgolódott. – Te vagy a legjobb tesó a világon!

-          Honnan tudod? Sose volt másik tesód…

-          Tudom és kész, ne kötekedj! – korholt le. – Mi van most veled, hogy ilyen vagy?

-          Mondanám, hogy kanos vagyok, de mivel nő vagyok, ezt nem így hívják… - sóhajtom, miközben Bene nagyot csókolt a vállamba. Mindez nem is lett volna olyan őrjítő, de kezei kezdtek közben elbarangolni.

-          Igazán nem voltam kíváncsi a nemi életedre…. – motyogta jókedvűen. – fúj, elképzeltelek. Fúj!

-          Mit fúj? – emelte fel kedvesem a fejét.

-          Ő a húgom, szóval fúj! – felelt Luk. – Egyébként is, még tök fiatal! Képes voltál megrontani?

-          Ne legyél már pöcs, Lukas! – szaladt ki a számon, mire megdöbbent. Tudtam én, hogy csak viccnek szánja, de nem voltam most különösebben vevő rá.

-          Csak arról akartam érdeklődni, hogy hogy vagy – motyogta csendesen.

-          Egészen jól, most, hogy itt van Bene, de tudom, hogy hamarosan itt hagy és ez elszomorít – suttogtam. – És ti?

-          Megvagyunk. Louis hiányol téged, már régen láttunk. Sőt, én még régebben… - motyogta.

-          Tudom, és ne haragudj!

-          Nem gáz. Mindenki évezze ki ezt a pár napot a szerelmével. Nem is zavarlak tovább, sziasztok! – alig mondtam ki egy sziát válaszként, már bontotta is a vonalat.

-          Remek – sóhajtottam fel bánatosan. – Most jól megbántottam. De nem is értem, máskor sose érdekli, ha ráförmedek vagy valami…

-          Amikor megsérült, akkor láttam igazán mennyire szeret téged. Jobban féltett, mint mikor elbújtál Münchenben és mindenhol kerestünk – mesélte szerelmem. – És tudom, hogy bár nem mondja ki, de rossz volt neki, hogy én elmehettem hozzád, a kórházba, ő pedig nem. Nina, ő jobban félt, mint mutatja! – simogatta combomat. – Azt mondta, ha összetöröm a szíved, eltöri a lábamat – kuncogott.

-          Akkor én is! – simítottam végig az említett testrészén.

-          Sosem bántanálak! És tényleg sajnálom, hogy nem bíztam benned! Életem legnagyobb hibája volt! Nagyon féltem, hogy elveszítelek… - fordított szembe magával. A víz már kezdett kihűlni, a hőmérséklete jócskán lehűlt.

-          Felejtsük el! – ajánlottam. – Most pedig, akármilyen kényelmes is itt. Mit szólnál, ha átmennénk a hálóba? – mosolyogtam rá kacéran, miközben kiléptem a kádból.

-          Túl messze van – lépett utánam, majd elkapott és felültetett a pultra.

-          Milyen kis vad lettél… Mit tettek veled a táborban? – húztam fel kérdően szemöldökömet.

-          Kiéheztettek – kacsintott, majd lecsapott ajkaimra.

Másnap megengedhettünk magunknak egy egész délelőttös lustálkodást, egy ágyban töltött reggelivel. Annyira jó érzés volt, hogy nem egyedül élem a monoton mindennapjaimat, hanem a legjobb barátommal. Azt mondjuk még nem tudom, mi lesz velünk a nyaralás után, mikor már lassan beköltözök ide, de jelenleg nem is érdekelt. Készülődnöm kellett a barátaival közös találkozóra.

-          Mit vegyek fel? – türelmetlenkedtem, a szekrény mellett toporogva. Alig húsz perce fejeztem be ruháim kipakolását a tegnapi ’hazamegyek’-es elhatározásom után.

-          Valami egyszerűt és kényelmeset – rántott vállat.

-          Te könnyen beszélsz. Te egy igazi férfi divatdiktátor vagy! – zsörtölődtem. Jót nevetett megjegyzésemen.

-          Ne görcsölj rá ennyire! Ők csak a barátaim, olyanok, mint mi – mosolygott, miközben belebújt pólójába.

-          Mit szólsz ehhez? – mutattam fel egyik ruhámat. Fekete volt, kék masnikkal díszítve, deréknál húzott, vállánál pedig átlátszó.

-          Szerintem tökéletes – bólintott, én pedig a fürdőszobába vonultam, hogy valami szépet próbáljak varázsolni magamból.

-          Nagyon csinos – bólogatott tovább. – Készen vagy? – mosolygott rám.

-          Azt hiszem, igen – helyeseltem, miután újra tükörbe néztem. – Sütit elrendezted? – megbeszéltük, hogy most nem visszük magunkkal, így Bene kizárta őt az udvarra enni- és innivalóval együtt.

Igen – felkapta a kulcscsomóját, majd az ajtó felé indultunk. Süti nagyon ugatott, de nem tehettünk mást, muszáj megszoknia, hogy nem jöhet velünk mindenhova.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk, hogy újabb részét ismerjem meg Benediktnek. Bár hónapok óta legjobb barátok vagyunk, leginkább a focin belüli barátait ismerhettem meg, a kívülállókat kevésbé. Így hát kíváncsian vártam a nagy találkozást. 

40. rész

-          Nem egészen. Tom vagyok… - felelt a férfihang.

-          Óh – feleltem meglepetten. – Nina Podolski vagyok – mutatkoztam.

-          Heidi barátnője, ha nem tévedek – hangja lágy volt, jókedvű, mégis aggódó.

-          Valami olyasmi, igen – bólogattam, habár semmit nem látott belőlem. – Öhm. Beszélhetnék vele?

-          Most a mosdóban van, tegnap vacsorázni voltunk és gyomorrontást kapott a tengergyümölcseitől… - magyarázta a férfi. – Ha kijön, elmondom, hogy kerested és majd visszahív, ha már kicsit jobban lesz, rendben? – éreztem a hangjából, mennyire aggódik a kedveséért. Nem mint egy szeretőért, félve, hogy nem lesz kivel lámpaoltás után hancúrozni, hanem mint az igazi szerelméért, talán én is így aggódok néha Benniért.

-          Remek. Köszönöm szépen! És mondd meg neki, hogy jobbulást kívánok! – kértem a fiatal színészt.

-          Átadom. Szia – búcsúzott.

-          Szia – bontottam a vonalat, majd visszacsúsztattam zsebembe a telefont. Tettem egy lépést az ablak felé, majd elhúztam a függönyt és kinéztem az udvarra. Még ott volt a nyoma, hogy a gyerekek csak nemrég nőttek fel. Hinták, focipálya, kosárlabda háló… Biztos voltam benne, ha bemennék a garázsba még társasjátékokat, tollast, ping-pongot és egyéb játékokat is találnék.
Merengésemből az ajtó nyikorgása rántott vissza, majd félénk léptek zaja. Pontosan tudtam kiáll mögöttem, már azelőtt, hogy keze megérintette volna könyökömet.

-          Nina… - suttogta elhalló hangon. – Kérlek, bocsáss meg! Ostoba voltam! Hinnem kellett volna neked – kért elnézést sokadszorra. – Igen, hazudtam a táborból, igenis féltékeny voltam, a csók hallatán, főleg, amiért én még csak a közeledben sem lehettem… De kérlek, értsd meg! Lisával sosem volt ilyen, minden ismerősünk, barátunk közös volt, minden olyan magától értetődő volt, ráadásul sosem voltak úgy igazán fiú barátai. Neked pedig Bastian, mintha a bátyád lenne, ez a különleges kapcsolat és ezer éve ismered és… megrémültem. Te mit tettél volna a helyemben? – hadarta el mondandóját egy szuszra, nehogy elmenekülhessek. Valójában már nem is akartam…

-          Megtéptem volna a csajt! – jelent meg arcomon halvány mosoly. – Benni, nagyon szeretlek, ezt te is tudod. Sosem csalnálak meg, akármilyen távol legyünk egymástól! Kérlek, bízz bennem! Bízz a barátaimban!

-          Bízok benned! És bennük is, csak… - suttogta.

-          Tudom – simítottam meg az arcát. – De engem nem érdekel másik férfi! Szeretlek!

-          Én is szeretlek – húzott magához, majd lágyan megcsókolt.

-          Na, végre – hallottuk meg Johanna hangját. Az ajtóból leskelődött. Rámosolyogtunk, majd kézen fogva visszamentünk a konyhába.

-          Felhívtam Heidit – tájékoztattam közben páromat. – Tudom, hogy amit tett, az rossz, de hiányzik nekem.

-          Megértem – simogatta arcomat.

-          Most beteg. Gyomorrontást kapott valami tengeri kajától, de Tom annyira aggódott érte… olyanok voltak, mint mi is – meséltem mosolyogva. Örültem barátnőm boldogságának, és a sajátomnak is. Ráadásul, jelenleg Bastian is jól elvan Jana társaságában, tehát a dolgok kezdenek újra a normális mederben folyni, még ha nem is úgy, mint eddig.

-          Azért jó tudni, hogy nem csak egy-két jó estéért csalta meg Bastiant, hanem azért, mert szerelmes lett. Mármint ne érts félre, mindenhogy undorító dolog a megcsalás, de így kicsit könnyebb elfogadni, nem? – kérdezte kedvesem.

-          De – bólintottam helyeslően. – De szakíthatott volna Bas-sal, mielőtt lefekszenek… - motyogtam.

-          Igen – helyeselt ő is.

-          Imádom, mikor így egyet értetek – vigyorgott Johanna velünk szembe. Megérkezett Bene édesapja is, Wilfred és leült az asztalhoz. Miután Frau Höwedes letette elénk az ebédet mindannyian falatozni kezdtünk. Imádom a főztjét, ráadásul lasagnet csinált, ami drága fiacskája kedvence, jól látható volt mennyire örült neki Bene.
Délután aztán leültünk kicsit beszélgetni, meghallgattuk Bennit, ahogy mesélt a táborról és a következő EB-ről. Kicsit elszontyolodtam, hogy nem lehetek majd vele, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Nem lennék képes újra pálya közelében lenni. Egyelőre nem.

-          Mit csináljunk este? – dőlt Bene az ajtónak, miközben várta, hogy levegyem cipőmet.

-          Nem tudom – vontam vállat. – Van valami terved?

-          Nem sok – rázta fejét.

-          Hmm. Egy mozi? – egyenesedtem fel, majd karom nyaka köré fontam.

-          Ne, mozit ne – fintorgott. – Nincs kedvem ott ücsörögni.

-          Akkor… Fogalmam sincs – nevettem fel. – Mihez lenne kedved ebben a pár napban?

-          Veled lenni – simogatta hátamat.

-          Finom vacsi, forró fürdő és elnyúlás az ágyban valami ostoba filmet nézve? – vetettem fel az ötletet.

-          Jó ötlet – mosolygott boldogan és szerelmesen. – Holnap pedig összefuthatnánk pár barátommal.. – vetette fel.

-          Szuperül hangzik – lábujjhegyre álltam, majd apró csókot leheltem ajkaira. – Enyém a vacsi, tied lesz a fürdő – kacsintottam rá.

-          Rendben – elengedett, majd a hálószobába indult, én pedig Sütivel a sarkamban, a konyhába. 

39. rész

-          Nem hiszem el, hogy ennyire nem hisz nekem, mikor a csókot is direkt elmondtam neki! És egyébként is, hogy került oda az a rohadt csomagolás? Mert nem tőlem, az biztos! Egyetlen embertől származhat… - merengtem el, miközben az udvarra mentem Sütivel és leültünk a hintaágyba. Elővettem a mobilom és megcsörgettem Bastiant.

-          Szia – szólt bele rötyögve. Örülök, hogy jó kedve van..

-          Szia – suttogtam szinte szipogva.

-          Mi a baj? - váltott komolyra.

-          Benni hazajött és minden tök jó volt, de aztán talált valami használt óvszeres zacskót az ágya mellett, tudod ahol aludtam… és a fejébe vette, hogy lefeküdtem – töröltem le könnyeimet a mondat végén.

-          A fenébe – motyogta. – Nina, valamit el kell mondanom… - motyogta bűnbánóan a vonal túloldalán.

-          A tiéd? – kérdeztem rá.

-          Igen, de..

-          Képes voltál idehozni valakit és befektetni az ágyunkba? – töröltem le könnyeimet, majd dühösen a lábam alatt heverő kőbe rúgtam, melynek köszönhetően fájdalom nyílalt lábfejembe.

-          Nem, Nina félreértesz. Nem vittem oda senkit! Én…

-          Mondd már! – hallottam egy női hangot a vonal másik végéről.

-          Jana és én összejöttünk – nyögte ki. Micsoda? Jana és ő? Bár ott volt az a csók.. – Vele voltam akkor. Nem akartam beszennyezni az ágyatokat, ne haragudj, csak elkapott minket a hév és nem voltunk józanok és ez volt az első szoba, ami útba esett – vallotta meg.

-          Én, örülök nektek, asszem – motyogtam. – De ezt nagyon elcseszted nekem – suttogtam.

-          Nagyon sajnálom/sajnáljuk! Felhívom őt jó? És mindent elmagyarázok neki!

-          Nem kell. Nem hiszem, hogy felvenné, és ha igen, akkor is azt hinné, hogy csak összebeszéltünk, hogy kimagyarázzuk magunkat.

-          Ez igaz – suttogta. – Tényleg nagyon sajnálom! Ígérem, valahogy helyrehozom. Nem engedem, hogy a mi hülyeségünkre menjen rá a kapcsolatod, szinte már a húgom vagy, ráadásul befogadtatok és bizalmat adtatok nekem!

-          Bas, ez most nem segít – emlékeztettem.

-          Sajnálom – suttogta. – Valahogy helyrehozzuk, rendben?

-          Elmondhattátok volna – váltottam témát.

-          Ez még nekünk is friss, nem tudjuk igazán, hogy mit érzünk, most vagyunk túl szakításokon, szóval, csak élvezzük egymás társaságát. Nem akartam szólni, amíg nem tudok valami komolyat mondani… - mindig elfelejtem, hogy neki a szex nem számít olyan komoly dolognak, mint nálam.

-          Rendben. Most leteszem, majd beszélünk, szia…sztok – bontottam a vonalat, majd zsebembe csúsztattam a telefont. Hosszú percekig ücsörögtem még kint, majd elhatároztam, hogy lépek valamit és beindultam a lakásba. Benedikt éppen telefonált és amint meglátta, hogy bementem, bevonult a fürdőbe. Elegem lett az egészből… Nincs joga így bánni velem! Soha nem hazudtam neki és az ő hülyesége, hogy ezt nem veszi tudomásul.
Felkaptam a bőröndöm, amit hetekkel ezelőtt hajítottam a sarokba. Szétnyitottam az ágyon, majd elkezdtem belepakolni a cuccaimat. Már éppen a laptopom csomagoltam, mikor nyílt a fürdőszoba ajtaja és Benni meglepetten pillantott rám.

-          Mit csinálsz? – kérdezte lágyan.

-          Minek látszik? – még csak rá se néztem. Nem kockáztathattam meg egy esetleg sírást vagy egy újabb pofont… - Összepakolom a holmimat.

-          Látom, de minek? – lépett közelebb hozzám, majd maga felé fordított.

-          Hazaköltözöm. Nincs értelme maradnom! – visszafordultam a táskámhoz.

-          Nina… Sajnálom, hogy úgy kiborultam. Tudom, hogy nem semmi közöd a dologhoz… - suttogta.

-          Óh, igen? Most már hiszel nekem? Hogy lehet?? – grimaszoltam rá.

-          Beszéltem Manuval – vallotta be. – Mesélte, hogy Bastian és Jana együtt vannak, mióta itt voltak, szóval elég egyértelmű, hogy az övéké… - suttogta. – Ne haragudj! – simította meg arcomat. – Pakolj ki és menjünk anyáékhoz – kérlelt.

-          Nem! – löktem el kezét az arcomtól. – Járj Manuellel, ha ennyire akarsz, talán ő nem olyan, mint a barátnője! Nekem nem hitted el, pedig ugyanezt mondtam! A csókot is bevallottam, gondoltad majd még azok után megcsallak?? – vetettem oda mérgesen. – Lehet nálad a téma lezárva, de nálam nem! Megsértettél és nem bíztál bennem! – behúztam a bőröndömön a cipzárt, Benni pedig meg akart szólalni, mire megszólalt a mobilja.

-          Szia, anya – sóhajtott. – Nem, nem felejtettem el… Rendben, szia – tette le a telefont.

-          Nina, kérlek – nyúlt kezemért, de elrántottam.

-          Elmegyek az ebédre! De csak is a családod miatt, nem miattad! – nagyot sóhajtott, de elfogadta. Nem mintha nagyon lett volna más választása…

Egy órával később, már a Höwedes család háza előtt szálltam ki fiacskájuk kocsijából. Még mindig nem beszéltem vele, holott ő minden második percben megpróbált szóra bírni.

-          Nina – suttogta, de észre sem véve nyomtam meg a csengőt.

-          Sziasztok – mosolygott ránk boldogan Johanna, ám arcunkat látva lehervadt a mosoly az arcáról. – Mi történt?

-          Őt kérdezd! – mutattam bátyjára, majd levettem cipőmet és beléptem édesanyjukhoz a konyhába.

-          Mit csináltál? – hallottam Johanna számon kérő hangját az előszobából.

-          Szia, Drágám – ölelt meg Benedikt édesanyja.

-          Szia – viszonoztam ölelését, majd kihúztam a konyhaszéket a helyéről és leültem.

-          Min vesztetek össze? – fordult felém kíváncsian.

-          Nem bízik bennem – sóhajtottam elkeseredve, majd beavattam az egész történetbe.

-          Jaj, drágám… - simította meg hajamat. Örültem, hogy nem kezdett el leosztani, milyen butaságot is csinálok. Hagyta, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak tovább.

-          Te mit tennél, ha lenne egy olyan barátnőd, mint Heidi, aki bár nem volt legfőbb bizalmasom, de ez inkább azért, mert én nem voltam hajlandó megnyílni, de mégis mindig a bajtársam volt és… csalódtam benne, de hiányzik és szeretem Bastiant, ő a második bátyám, de… - suttogtam.

-          Szükséged van Heidire is – állapította meg. – Miért nem beszélsz vele?

-          Nos, ő hívott, de megkértem, hogy adjon időt. Tisztáznom kellett magamban és… talán a srácok sem akarnák, hogy barátkozzunk.

-          Ugyan már! Bastian biztosan meg fogja érteni, ha őszintén elmondod, mit érzel!

-          És Benni? Ma is a fejemhez vágta… - emlékeztem vissza szavaira.

-          Ismerem a fiam. Nem gondolta komolyan! – remélem, tényleg elég jól ismeri hozzá.

-          Ha megbocsájtasz, én most telefonálok egyet… - motyogtam, majd bementem Bene régi szobájába. – Heidi? – szóltam bele, amint felvették a túloldalon.