35. rész

-  Sose gondoltam volna… - suttogtam. – Basti, nyugodj meg!

-  Nyugodjak meg? – sose láttam még sírni… sose láttam még ennyire megtörtnek. Egy nap alatt két számára különösen fontos dolgot veszített el.

-  Tudom, hogy nehéz – simogattam hátát. – De képes vagy rá! Főleg, ha… - hirtelen ötlettől vezérelve a konyhába rohantam és csináltam két nagy bögre forró csokit. – A gyógyulás első lépcsőfoka – nyújtottam át neki. Elengedett egy halvány mosolyt, majd kortyolgatni kezdte. – Szeretnél még beszélni róla? – nem vagyok jó ezekben a lelki segélyes dolgokban, de szerettem volna segíteni rajta, hiszen nem véletlenül fordult hozzám.

-  Miben jobb az a srác nálam? – suttogta.

-  Nem tudom, hogy ki ő.. – kezdtem bele, de félbeszakított.

-  Az a Cobra 11-es csávó… valami Tom.. – furcsa, mert öt perce még fogalma sem volt, ki az.

-  Tom Beck? – bólintott a név hallatán. – Na, ő semmiben sem jobb nálad!

-  De mégis megcsalt vele… - rázta a fejét.

-  Mert buta! Vagy, mert szerelmes… Basti, néha nem lehet irányítani a dolgokat, de gondolj csak bele! Jobb, hogy ez most derült ki, mint mondjuk, mikor már az esküvő gondolatait tervezgeted – mondandóm végén kortyoltam egyet italomból és vártam reakcióját.

-  Igen, tudom is, csak… pont a legrosszabbkor…

-  Tudom – simogattam hátát. – És… - kerestem új téma után. – Hogy kerülsz ide?

-  A srácok kiélvezik a hetet a barátnőikkel, összekaparják magukat, nekem viszont kényelmetlenné vált otthon maradni, főleg, hogy Heidi összeszedi a cuccait és elmegy… Luk edzőtáborban, ahogy Benni is, szóval gondoltam talán befogadsz pár napra – motyogta szégyenlősen.

-  A második bátyámat? Bármikor! – öleltem meg.

-  Köszönöm – mosolygott halványan.

-  De, ha nem baj, megkérdezem még Benet is! Mégis csak az ő háza…

-  Természetesen – bólintott én pedig a mobilomért siettem. Nem vette fel, hiszen ilyenkor edzésen vannak, azonban egy üzenetet hagytam neki, majd csak lehallgatja.

-  Felöltözöm… Utána nincs kedved sétálni? – fordultam ismét a bajorhoz, aki még mindig italát szürcsölgette.

-  De – bólintott. A fürdőbe sietve szembesültem vele, hogy tekintve, hogy nemrég keltem, elég ramaty állapotban van a kinézetem. Gyorsan letusoltam, majd összeszedtem magam. Mindössze húsz percbe telt, aminek örültem, hiszen nem akartam megvárakoztatni az amúgy is kesergő Bastiant.

-  Nincs valami cukortól csorgó nassolnivalód? – állt fel a kanapéról, mikor meglátta, hogy elkészültem.

-  Nincs és tudtommal nem is ehetsz ilyet! – emlékeztettem. Akármilyen bánatos is, attól még figyelnie kell az egészségére és a karrierjére is.

-  Csak ma… légy szí’! – könyörgött.

-  Majd veszünk valamit menetközbe – forgattam szemeimet. – De utána le kell futnod holnap!

-  Meglesz – ígérte.

Felkaptam a táskámat, majd elindultunk a helyi üzletbe. Bastiannak azért a fejébe nyomtam Benni egyik baseballsapkáját, nincs szükség arra, hogy valamelyik Schalke rajongó meglássa és elterjessze a hírt, miszerint egy Bayernes van a városban. Exbarátnői mellett kitanulhatta a vásárlás fortélyait, mert csendben tolta mellettem a kocsit, néha levéve egy-egy általa fontosnak vélt dolgot a polcokról.

-  Basti, nem veszünk ennyi édességet! – dorgáltam le, mintha csak Louissal beszélnék.

-  Ne már – durcázott. – Majd lefutom.

-  Bastian, ne ess szét ennyire, könyörgöm!

-  Jó… - sóhajtott. Visszapakoltam pár édességet, de a chipset ott hagytam. Tudom, hogy nagyon szereti. A pénztárhoz mentünk, majd egy gyors fizetés után, hatalmas szatyrokkal indultunk haza. Persze, ahogy az lenni szokott kedvesem a legjobbkor időzített a telefonhívásával, így szegény Bastiannak kellett cipelnie az én adagomat is.

-  Szia, Kicsim – köszönt. – Mi a baj? Miért hívtál?

-  Szia – köszöntem. – Nincs baj…

-  Tudod, hogy olyankor edzésünk van – motyogta.

-  Tudom, ne haragudj! Szerettem volna, ha visszahívsz, mikor ráérsz, mert lenne valami, amit meg kell beszélnünk…

-  Micsoda? Biztos nincs baj, Kicsim?

-  Bastian itt van nálam, vagyis nálad, de érted… - magyaráztam, miközben elővettem a kulcsot és kinyitottam az ajtót.

-  Ööhm.. hogyhogy? – kérdezte meglepetten.

-  A BL döntő után hazament és nos, Heidi éppen mással enyelgett… - félrevonultam a nappaliba, míg Basti elkezdett kipakolni.

-  Komolyan? Heidi megcsalta? – ő is teljesen ledöbbent.

-  Igen, és valószínűleg nem először. Most elköltözik a sráchoz, de Bastiannak támogatásra van szüksége. Megharagudnál, ha itt maradna a hétvégéig?

-  Dehogy haragszom! Próbálj egy kis lelket verni belé, oké? – kérdezte. – Ágyneműt meg találtok a vendégszobában, ha felemelitek az ágyneműtartót. Huzat pedig a szekrényben… - magyarázta.

-  Köszönöm, Szívem, de azt hiszem, majd feltalálom magam. Ha valami nincs meg, szólni fogok – biztosítottam. – Nagyon köszönöm, hogy engeded. Te vagy a legjobb! - mosolyogtam az apró készülékbe.

-  Csak ezért? – nevetett.

-  Mindenért – haraptam alsó ajkamba. – Este skypeolunk, ugye?

-  Julian kihívott egy ping-pong meccsre. Gyorsan leverem, aztán lehet róla szó – nevetett.

-  Megnézem én azt – motyogta a legifjabb Schalker a háttérben.

-  Majd meglátod – kuncogott kedvesem.

-  Rendben, majd csörgess meg előtte – kértem.

-  Természetesen. Most mennem kell. Légy jó, Kicsim! Vigyázz magadra! – búcsúzott.

-  Te is! Szeretlek!

-  Én is téged – suttogta, majd bontottuk a vonalat. Nagyon hiányzott mellőlem, de most mással kellett foglalkoznom. A fogadott bátyám kint vár rám és bánkódik. Ki kell találnom, hogyan is hozhatnám vissza az én Bastianom.

-  Itt vagyok – szólaltam meg. – Ki is pakoltál?

-  Igen, remélem nem baj – motyogta.

-  Nem – ráztam a fejem. – Köszönöm – Elővett egy tálat, majd beleborított egy zacskó chipset.

-  Gyere! – megragadta a kezem és húzott magával a nappaliba. Persze Sütit se lehetett kihagyni, ő is ott csaholt körülöttünk. Valami ostoba műsorra kapcsolt Basti, azt nézegettük, míg egymásnak dőlve faltuk a chipset. – Benni nem volt mérges? – törte meg a csendet.

-  Dehogy. Tökéletesen megérti, hogy ki vagy és azt mondta maradj nyugodtan – magyaráztam.

-  Rendes tőle – bólintott. – Majd valahogy meghálálom.

-  Tényleg rendes, de nem hiszem, hogy kellene. Örül, hogy nem vagyok egyedül – mosolyogtam rá.

-  Ennek én is – simított aprót arcomon. – Féltem, mikor megsérültél. Tudom, milyen nehéz elszakadni attól, ami az életed – motyogta.

-  Gondolom – bólintottam. – De most ez nem fontos!

-  De te fontos vagy… - motyogta, majd közelebb hajolt és apró csókot nyomott ajkaimra. A vér meghűlt ereimben. 

34. rész

-  Kipakoltam a táskáimból, majd készítettem egy hatalmas tál gyümölcssalátát és beültem vele a tévé elé. Süti örömmel feküdt mellém, és ahogy láttam, ő is körbeszaglászott, megérezve Bene illatát.

-  Nekem is maradjon – kuncogtam. – Sok időt kell kibírnom nélküle – egy szomorú sóhaj tört fel ugyan a torkomból, de nem az bántott, hogy nincs itthon, hanem, hogy én nem lehetek majd vele az EB idején.
Kapcsolgattam a tévécsatornák között, miközben a friss salátámat falatoztam.  A múltkori kupadöntőt ismételték, így bár nem vagyok az ismétlések híve, ledobtam a kapcsolót az ágyra és belemerültem a meccsbe. Süti ugrálása mozdított ki kényelmemből, miután vízre volt szüksége. Töltöttem egy kicsit a táljába, majd visszaültem a tévé elé. Fél idő. Természetesen, pont, amikor visszaértem… Mobilomra néztem, az időt nézve, még valószínűleg folyik a fiúk edzése, így inkább csak a fejem fölé emeltem, ölembe húztam Sütit, majd megnyomtam a fotózáshoz szükséges gombot. Végül a kész képet elküldtem üzenetben, ezzel a szöveggel: „Én így edzek az EB-re ;)”
Várnom kellett ugyan a második félidő végéig, de végül kedvesem válaszolt. Megnyitottam az SMS-t, de csak egyetlen szó állt benne: Skype.
A táskámhoz léptem, majd előhalásztam belőle a laptopom és azonnal az említett portálra jelentkeztem be.

-  Szia, Kicsim – mosolygott, miután igent nyomtam a videóhívás kérelmére.

-  Szia… sztok – Julian kósza hajtincseit pillantottam meg a háttérből.

-  Nem hall – rázta a fejét Bene. – Lénázik – forgatta szemeit.

-  Te meg Ninázol, szóval ne irigykedj! – dorgáltam meg.

-  Nem irigykedem! Sose cserélnélek le! – mosolygott.

-  Örülök – nagyon hiányzott, hogy hozzáérjek. Láttam az arcát, a mosolyát, mégsem csókolhattam meg. Csak a nem tudom milyen nagy felbontású monitort érinthettem.

-  Látom, kényelembe helyeztétek magatokat – szólalt meg, mikor Süti ölembe vackolta magát.

-  Igen, már körbe is szaglásztunk – kuncogtam. – Ugye, rosszaság? – simogattam kiskutyámat. – Köszönöm, hogy itt lehetünk.

-  Kicsim, ezt már megköszönted!

-  De nem tudom elégszer – ráztam a fejem. Megcsóválta fejét, majd inkább témát váltott.

-  Hogy telt a napod?

-  Egész jól – vontam vállat, majd megosztottam vele napom nem túl izgalmas eseménysorozatát. – Holnap meg visszamegyek anyudékhoz, szerintem – magyaráztam.

-  Örülni fog neked! – vigyorgott. – Nagyon kedvel.

-  Kölcsönös – mosolyogtam szüntelenül. Feltűnt, hogy a mosolyogta szót gyakrabban használom, ha róla van szó? – És a te napod?

-  Edzés, edzés, edzés! – forgatta szemeit.

-  Lábad? – utaltam a nemrégiben beszerzett izomsérülésére.

-  Egyre jobban! – bólintott. Már teljes körűen edz, mióta visszament, ami tényleg megerősítette a tényt, hogy gyógyulgat.

-  Örülök – mosolyogtam. A Dortmund játékosai is megérkeztek már az edzőtáborba, így Benni arról is mesélt, hogy Matssal változatlanul jó a viszonyuk. Miután Julian befejezte Lénával a beszélgetést, vele is váltottam pár szót, majd le kellett menniük a többiekhez, így egy hosszas búcsúzás után lecsukta a laptopot. Én még szörföztem kicsit az interneten, megnéztem az emailjeimet, ahol az iskolából újonnan megkapott házi feladataim is megvoltak, majd kikapcsoltam a gépet és a szokásos esti tennivalók után bevackoltam magam Benni ágyába.

Pár nappal később érkezett el a Bajnokok Ligája döntője. Benniék is azt nézték a táborba, ahogyan mi is azt néztük Ariellával, Lewissal és Sütivel. Egész délelőtt rossz érzésem volt, ám arra álmomban se gondoltam volna, hogy a történet ilyen szomorú véget ér a srácoknak. Hiába küzdöttek jobban oly sok percen át, mikor a büntetőpárbajhoz értek, éreztem, hogy vége. Hiába Manuel a világ egyik legjobb kapusa, amikor ennyi küzdelem után tizenegyesekre kerül a sor, akkor ott általában a rosszabbik veszít. Ezt már megtapasztaltam elmúlt éveim során.
Mindennek a tetejébe a Chelsea győzelme Basti kihagyott tizenegyesénél vált biztossá. Szegény ezt követően sírva borult a földre, ahol a csapat tagjai egy jó ideig elidőztek. Nem akartak bunkónak tűnni, hogy nem nézik meg a Chelsea ünneplésének kezdetét, de jól látható volt, belül majd szétesnek a fájdalomtól, a szomorúságtól. Egy világ dőlt bennük össze.
Ez persze átmeneti állapot, nem ez volt az utolsó BL ahol győzelemre esélyesek, de mindenképp örökké tüske marad a szívükben, főleg a múlt heti kupadöntő után.
Lewis és Ari is eléggé letört volt, mikor elment, hiába az egyik legnagyobb ellenfél csapat, németek, és most csak ez számított.
Lefekvés előtt még küldtem egy üzenetet Bastinak, mostanra bizonyára már lent sörözgetnek az Allianz Aréna pincéjében és próbálnak túllendülni a vereségen.
„Tűrj és tarts ki! Ez a fájdalom, hasznodra lesz egykor!” – ezeket a szavakat mondta az első sérülésem alkalmával még jó pár évvel ezelőtt. Remélem, emlékezni fog rá, hogy tőle származnak a szavak és egy kis reményt kelt benne. Manunak is írtam, és megkértem figyeljen a többiekre, próbáljon lelket önteni beléjük és ő is tartson ki, függetlenül, hogy nem lehetek ott.
Bebújtam az ágyamba, majd hosszas forgolódás után, de sikerült elaludnom. Be kellett, hogy valljam, engem is bántott a dolog, hogy a Bayern ennyire megjárta.
Másnap délelőtt a csengő vert ki álmomból. Fáradt voltam, de időm alig volt kitörölni a csipát a szemeimből, már rohanhattam is a csengőhöz. Alig fordítottam el a kulcsot a zárban, Bastian szinte beesett a küszöbön.

-  Te tudtad? – kiabált.

-  Micsodát? – meredtem rá értetlenül. Süti kirohant a szobából és Basti lábára ugrott, ám ő lerázta magáról.

-  Hogy az a liba összefeküdt valami hülye gyerekkel a hátam mögött! – őrülten dühös volt.

-  Mi? Heidi megcsalt? – teljesen ledöbbentem. Én azt hittem fülig szerelmes, erre összefeküdt valaki mással? – Mégis kivel?

-  Valami színész gyerek, nem tudom… nem is érdekel! Én… hazamegyek a BL után, persze egyedül, mert ő nem jött el, valami halaszthatatlan dolog miatt, erre otthon nem azzal a kölyökkel volt? Az én házamba!! – lerogyott a kanapéra és kezeibe temette arcát. Teljesen kikészült. Leültem mellé és megöleltem, mint ahogy a bátyámmal tenném. 

33. rész

  Mats még maradt egy darabig, majd jobbnak látta hazautazni végre, hiszen nemsokára ünnepelnek Dortmundban, a bajnoki cím és a kupa örömére. Én letusoltam addig a kórtermemhez járó fürdőben, majd Benni is lemosdott gyorsan. Összetoltuk a két fotelt, ami a szobában volt, mondván Benni majd ott fog aludni, bár én nem nagyon akartam engedni. Inkább alszok a földön, csak legyen velem.

-  Gyere ide! – húztam magam mellé a kórházi ágyra. Összekucorodtam, ő pedig mellém feküdt. – Mesélj valamit – kértem.

-  Mit meséljek? – simogatta kézfejemet.

-  Akármit – vontam vállat.

-  Azt rebesgetik, hogy a Bayern szeretne engem a csapatba… - suttogta.

-  És te?

-  Nem tudom. Jó lenne végre bajnoki csapatban lenni, de… a Schalke az életem. Több mint, tíz éve vagyok ott, szívem-lelkem beleadtam. Nagyon fontos számomra a csapat… - mesélte.

-  Manuelnek is az volt, nem?

-  Én nem vagyok Manuel… - suttogta. Neuer rengeteg kritikát kapott, miután elhagyta csapatát egyik legnagyobb ellenfelükért. Gelsenkirchen lakossága csalódott benne, elítélik, árulónak tartják. A hely, ahol született, felnőtt, és eddigi életét töltötte, már nem látja szívesen.

-  Tudom – felemeltem a fejem és apró puszit leheltem arcára. – Te az én Bennim vagy! – simogattam arcát. – Jut is eszembe…. Sütit is vihetem hozzád? – kérdeztem.

-  Szobatiszta? – húzta fel szemöldökét.

-  Nagyjából – fintorogtam.

-  Viheted – mosolygott.

-  Szuper! Köszönöm… ezt is!

Vállára hajtottam a fejem és tenyerét simogattam, miközben hosszan beszélgettünk. Ki akartuk élvezni az együtt tölthető időnket, mielőtt ismét elválunk.

-  Rosszul fog esni, ha nem megyek el egyetlen EB meccsetekre sem? – suttogtam. – Szeretnék, meg minden, de… most belegondoltam és nem érzem, hogy képes lennék rá – töröltem le kicsorduló könnycseppem.

-  Tökéletesen megértem az indokodat – simogatta meg hátamat. – Nem fogok rád megharagudni és jogom sincs hozzá! Kicsim, az a legfontosabb, hogy meggyógyulj! Majd mindennap beszélünk telefonon, néha talán gépen keresztül is… - magyarázta, amit én mosolyogva nyugtáztam. Majd jobban belegondoltam és eszembe jutott a telefonról Lukas. Fel kellett volna hívnom! Benni fölé gördültem és elvettem a mobilom az éjjeliszekrényről. Már későre jár, Löw egészen biztos leszedi a fejem, ha ilyenkor még zargatni merem Lukot. Visszacsúsztattam a telefont, leheltem egy puszit Benni ajkaira, majd visszabújtam eddigi kényelmes kis fekhelyemre. – Mennyi az idő?

-  Már későre jár… - pillantottam rá. – Aludjunk! – ásítottam.

-  Rendben – nyomott apró puszit a hajamba. – Jó éjt, Kicsim!

-  Neked is, Édesem! – megpusziltam vállát, majd behunytam szemeimet és lassan álomba szenderültem.

Reggel arra ébredtem, hogy lemászott mellőlem és készülődni kezdett. Hajamba túrtam, majd megdörzsöltem szemeimet is.

-  Már ennyi az idő? – motyogtam.

-  Sajnos – suttogta. – Hamar eltelt – húzta el a száját. – De ez is jobb volt, mint a semmi – leült mellém és megsimogatta az arcom.

-  Igen – helyeseltem. – Sokkal tartozunk Joachimnak.

-  Majd valahogy megháláljuk – bólintott. – Egyelőre csak gyógyulgass!

-  Igyekszem – rántottam meg a vállam. – Te meg legyél jó és vigyázz magadra! És persze a többiekre is… - kértem.

-  Úgy lesz – biccentett, majd közelebb hajolt és hosszan ajkaimra tapadt. Miután elváltunk a fürdőbe ment, hogy megmossa arcát és megigazítsa haját. Miután kilépett, zsebébe csúsztatta telefonját, majd felkapta a táskáját. – Szeretlek – hajolt közelebb egy búcsúcsókra.

-  Én is téged – a csók után nyomtam még egy puszit ajkaira, majd megöleltem. – Óhh és édesem…

-  Hmm? – pillantott rám kíváncsian.

-  Borotválkozz meg, mert szúrsz – kuncogtam.

-  Rendben – nevetett. – Szia – adott még egy puszit, majd az ajtóhoz sétált. Még visszafordult, mielőtt kiment én pedig szorgosan integettem neki. Abban a pillanatban, ahogy becsukódott mögötte az ajtó elfogott az üresség és a magány. Ismét egyedül vagyok.
Kompenzálni próbáltam magányom, így a telefonért nyúltam és kikerestem bátyám számát.

Legalább fél órát társalogtunk, mialatt azért kicsit ledorgált, hogy nem hívtam hamarabb. A Bennis érvem azonban talán meggyőzte kicsit, így megúsztam a haragtartást.

Két nappal később hazaengedtek. Felhívtam Bastianékat, akik előszeretettel jöttek át segíteni pakolni, bár úgy tűnt mintha kicsit mosolyszünet lenne közöttük. Végül aztán ezt egy csókkal cáfolták. Anyámban feltámadt hirtelen gyermeke iránti szeretet és marasztalni akart, de nem engedtem. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra és, ha ezt Halternbe kaphatom meg igazán, akkor elmegyek.

-  Gyere csak! – megvártam, míg Süti lábaimhoz szaladt, majd a kutyaszállító dobozba tereltem. Nem igazán tetszett neki, de ezt a kis időt csak kibírja. Bepakoltam a kocsiba, majd betettem Sütit is. – Köszi, mindent – fordultam Bastian és Heidi felé.

-  Nincs mit – mosolyogtak.

-  Vigyázz magadra, Kislány! – paskolta meg vállamat a bajor.

-  Ti pedig adjatok bele mindent és kenjétek el a szájukat szombaton! – kértem.

-  Rendben – kacsintott. Beszálltam a kocsimba, majd ők is a sajátjukba és mindenki ment a maga útjára. Halternig dudorásztam, majd első utam a Höwedes szülők házához vezetett.

-  Nina – mosolygott rám Frau Höwedes. – Örülök, hogy látlak – engedett beljebb. – Hogy vagy?

-  Elvagyok – grimaszoltam. – Benni azt mondta, hogy telefonált…

-  Igen, szólt nekünk – mosolygott. – Ülj csak le! – mutatott a kanapé felé.

-  Nem maradnék most sokáig, ha nem gond… a kiskutyám a kocsiban vár meg elég fáradt vagyok… - magyaráztam.

-  Óhh. Semmi baj – rázta a fejét, majd átnyújtotta Benni lakásának kulcsait.

-  De valamelyiknap szívesen átjövök, ha… ha nem zavarok – motyogtam.

-  Jaj, Édesem, dehogy zavarsz! – legyintett, majd megölelt. – Örülök, ha meglátogatsz minket.

-  Én is örülök, ha megtehetem – mosolyogtam. Nagyon szimpatikus volt a Höwedes család és úgy érzem, én is nekik.

-  Akkor… várunk! – bólintott.

-  Rendben – mosolyogtam. – Köszönöm – elköszöntem két puszival, majd visszarohantam a kocsihoz, melyben Süti várt és végre meg sem álltam Bene lakásáig. 

32. rész

  Jó érzés volt, hogy Benni olyan korán felhívott. Pont miután az orvos elmondta, többé nem focizhatok. Tudom, hogy szegény Olaszországból nem nagyon tud mit tenni értem, de jól esett már csak pár szót beszélni is vele. Végül, Bastianék érkezése vetett véget a telefonálásnak. Bastian, Heidi, Jana, Manuel és Kathrin együtt érkeztek. Louis pedig később majd meglátogat még anyáékkal és Monicával. Sajnáltam, hogy Louis hétvégéjét is elrontottam, hiszen nem ez volt a célom. Élete egyik legjobb hétvégéjét akartam, ahogy magamnak és Heidinek is. Ráadásul, Bastianék kikaptak tegnap este, elég csúnyán!

-  Sajnálom a meccset, srácok! Nektek drukkoltam… - húztam el a szám.

-  Előfordul. Jó lett volna megnyerni, de másképp alakult… most megpróbálunk minden erőnkkel a Bajnokok Ligája döntőjére koncentrálni! – magyarázta Manuel.

-  Ti viszont ügyesek voltatok! – mosolygott halványan Basti.

-  Köszi – hajoltam közelebb, hogy megöleljem. Igaz a mondás, miszerint a bajban ismerszik meg az igaz barát. Azok az emberek, akikre igazán számíthatok, most sem felejtettek el. Több SMS-t is kaptam, olyanoktól, mint Julian, Lukas, Klaas-Jan, Lewis&Ariella, Lena és persze Marko. Ami meglepett, hogy még Mats-tól is kaptam egyet, amiben azt is leírta, hogy ha sikerül, hamarosan meglátogat, hogy lássa, jobban vagyok. Bevallom, örülök neki, mert szeretem Mats-ot, de nem gondolom, hogy újat mondanék, ha elárulom, Benni és Lukas azok, akikre most a legjobban vágyom.

A kórházi szabályok, a kevés hely és az állandó fáradtságom miatt barátaim nem maradtak sokáig, ahogyan később családom se. Louistól azért begyűjtöttem egy hatalmas, cuppanós puszit, ami elmondása szerint gyógyító hatással bír.
Az oldalamra fordultam és a falat szemléltem, majd lehunytam szemeimet és lassan elaludtam. A gyógyszerek, melyeket fájdalmam csillapítására kaptam, elég fáradékonnyá tesznek.
Apró simításra ébredtem. Valaki az arcomat simogatva próbált felébreszteni. Kinyitottam a szemem, majd megdörzsöltem. Valószínűleg még mindig álmodom, hiszen olyat láttam, ami lehetetlen. Újra kinyitottam, de még mindig ott volt. Mikor elmosolyodott, kezdtem elhinni, hogy felébredtem.

-  Benni? – alig jutottam szóhoz.

-  Szia, Kicsim – hajolt közelebb egy lágy csókra.

-  De… De mégis, hogy kerülsz ide? – hitetlenkedtem még mindig.

-  Löw hallott a történtekről és félre hívott minket Lukassal. Azt mondta, mivel még ma úgy se edzhetek teljes körűen, kapok egyetlen nap kimenőt. Lukasnak megfelelt, mert bár szeretne látni, azt is megérti, hogy te talán a szerelmed jobban szeretnéd… szóval… - mesélte. – Most itt vagyok. Holnap délre kell visszaérnem – Átkaroltam nyakát, szorosan hozzábújtam és végre kiadtam örömömet, bánatomat. Felmászott mellém az ágyra és csendben várta, míg befejezem a pityergést. Az sem érdekelte, hogy eláztattam a pólóját.

-  Annyira… annyira… - kerestem a szavakat. – Hogy bírom majd nélküle?

-  Eleinte borzasztó nehéz lesz, ezt elismerem – simogatta karomat. – De utána egyre könnyebben tudod majd venni. Végig itt leszek veled, Kicsim! Támogatlak majd, rendben?

-  Tudom – néztem rá ragyogó szemekkel, miközben még szorosabban hozzábújtam. – De, ha innen hazamegyek… minden a fociról szól majd… ott lakom nem messze a stadiontól, a barátaim fociznak a tévében… a szüleim, majd felhánytorgatják, hogy ők mindig is megmondták, hogy ez nem nekem való…

-  És… - gondolkodott el. – Mi lenne, ha nem haza mennél?

-  Akkor mégis hova? – húztam fel kérdőn szemöldököm.

-  Hozzám.

-  Mi? – szemeim kitágultak, nagyokat pislogtam. Most tényleg azt mondta, amit én értettem?

-  Oké, tudom, alig két hete járunk, de ott nyugalomban lennél. Ott lenne veled Ari, sőt az egész családom. Ráadásul, nem vagyok ott… azt csinálhatsz, amit csak akarsz! – magyarázta.

-  De ez… nem olyan lenne, mintha összeköltöznénk? – motyogtam.

-  Talán egy kicsit – vont vállat. – Nem kell, ha nem akarod…

-  De, jól hangzik – mosolyogtam. – Szívesen megyek – összekulcsoltam ujjainkat, majd apró puszit nyomtam mosolygós ajkaira.
Kívül egy kéz kettőt kopogtatott az ajtón, majd lassan kitárta azt. Mats Hummels, a dortmundi védő állt ott.

-  Sziasztok – lépett beljebb kicsit félve. – Te, hogy kerülsz ide? – mosolygott Bennire.

-  Löw jó fej – rántotta meg a vállát kedvesem.

-  Igen, az – mosolygott. – Hogy érzed magad? – nézett rám.

-  Voltam már jobban is – suttogtam.

-  Hoztam neked egy kis kedvcsinálót – nyújtott felém egy doboz bonbont.

-  Köszönöm – öleltem meg. Benni felült, majd elengedett. – Baj van? – kaptam felé pillantásom.

-  Nincs – mosolygott. - Veszek valami üdítőt, addig beszélgessetek. – Hálásan bólintottam egy aprót, ő pedig magamra hagyott Matsal.

-  Ne haragudj! Nem tudtam, hogy elengedik. Engem is meglepett – kezdtem azonnal magyarázkodásba, holott ezzel nem is tartoznék.

-  Nina, semmi baj! – kuncogott. – Örülök, hogy boldog vagy! Ha Bennivel, akkor vele, ha mással, akkor mással. Egyébként is, tudod, hogy jóban vagyunk Benevel – mosolygott.

-  Igen, a Hömmels páros – hoztam szóba a rajongók által rájuk ragasztott becenevet. – Biztos, hogy nem gond, hogy… látnod kell minket?

-  Egészen biztos – bólintott. – Egyébként is, most újra Cathrine-nel randizgatok – vallotta be. Cathrine az előző barátnője, akivel nem sokkal azelőtt szakítottak, hogy találkoztunk. Ahogy tudom, mindketten túl határozott, erős, magabiztos tulajdonságúak, ami gyakran keverte őket vitába.

-  És gondolod, hogy menni fog? – kérdeztem kíváncsian. Őszintén érdekelt, mi lesz vele.

-  Egyelőre úgy néz ki, hogy mindketten felnőttünk a dologhoz, de még túl korai lenne bármi biztosat mondanom. Az viszont szerintem nem véletlen, hogy újra egymáshoz sodort minket az élet – mesélte.

-  Igen, ebben van valami – mosolyogtam. – Drukkolok nektek!

-  Köszi – hajolt közelebb, hogy megöleljen. Időközben hallottuk, hogy valaki az ajtó előtt kezd beszélgetésbe. Abban biztos voltam, hogy az egyik ember, a párom, a másik kilétét azonban nem tudtam. Pár perccel később, mikor belépett a doktor úr, minden világossá vált.

-  Üdvözlöm – biccentett Mats felé. A dortmundi felállt, majd kezet fogott az orvossal. – Hogy érzi magát? – pillantott felém.

-  Kicsit jobban – pillantottam Benni felé. – Mikor mehetek haza? – tértem a lényegre. Ez a kérdés foglalkoztatott a legjobban.

-  Pár napon belül, ha minden rendben lesz – magyarázta. – Volt szerencsém váltani pár szót a kedvesével és bár a szabályzat nem igazán engedi, itt maradhat egyetlen éjszakára magával.

-  Komolyan? – ragyogtak fel szemeim. Benni itt maradhat, velem? – Köszönöm, doktor úr! – ha nem éreztem volna magam ilyen gyengének, felálltam volna, hogy megöleljem.

-  Nincs mit – bólintott. – Csak gyógyulgasson!

-  Így lesz – helyeseltem.

-  Később még beküldök egy nővért a gyógyszerekkel – magyarázta.

-  Rendben – bólintottam ismét, majd megvártam, míg a doktor kisétált.

-  Hogy vetted rá? – kinyújtottam a kezem, amit Bene készségesen fogott meg, hogy magamhoz húzzam.

-  Könnyű volt – rántotta meg a vállát. – Csak megemlítettem az EB-t, meg az edzőtábort – mosolygott.

-  Köszönöm – bújtam hozzá.