2012. szeptember 1., szombat

31. rész


  Bár aludni nem tudtam, órákig feküdtem az ágyon, várva hogy végre hírt kapjak a lányról, akit szeretek. Julian törte meg a csendet, mikor belépett közös szobánkba.
-  A Dortmund 5-2-re leverte a Bayernt – közölte az információt. Azért ez durva. Sejtettem, hogy megvan az esély, hogy nyerjenek, na de nem ekkora fölénnyel!
-  Remek – motyogtam.
-  Semmi hír? – ült le mellém.
-  Még várok… - ráztam a fejem. Elnyúlt mellettem és ő is a plafont vizslatta.
-  Erős lány – magyarázta. – Hamar rendbe fog jönni!
-  De mi van, ha ez most komolyabb? Azt mondják, a tüdejével van valami… Juli én… tudom, hogy még csak most jöttem vele össze, de nagyon fontos nekem. Nagyon szeretem őt! – magyaráztam csapattársamnak.
-  Tudom – nyugtázta. – Ezért van szüksége a támogatásodra az aggódásod helyett! Mert ő is így érez!
-  Igen, ez igaz – bólintottam. A telefonom végre játszani kezdte az ismerős dallamot. Felültem és azonnal fülemhez kaptam. – Szia – köszöntem bele azonnal.
-  Szia, Ben. Öhm… Lukas ott van veled? – kérdezte Heidi.
-  Nincs – feleltem.
-  Megtennéd, hogy odahívod? Egyszerűbb, ha egyszerre mondhatom el mindkettőtöknek…  - miért érzem úgy, hogy ez a mondat semmi jót nem sejtet? Juli intett, hogy majd ő szól, így nem kellett felállnom. Pár perc múlva az idősebb Podolski állt meg velem szemben, mellém pedig visszaült Julian. Kihangosítottam a telefont.
-  Itt vagyok! – szólalt meg Lukas.
-  Rendben – nyugtázta Heidi. – Szóval, ne haragudjatok, hogy nem telefonáltam, de Ninát meg kellett műteni, mi pedig kint megvártuk ezt a folyosón. Louis aztán elaludt, így Jana elvitte Nináékhoz és most a nagyszüleivel van – tájékoztatta Lukast kisfiáról is.
-  Már szóltam Monicának, holnap érte megy. Ninával mi van, azt mondd! – Poldi is ideges volt már kellőképpen.
-  Nos, az esés következtében megsérült a tüdeje. Méghozzá elég komolyan. Megműtötték, így már könnyebben veszi a levegőt, hamarosan pedig teljesen helyreáll, viszont…. – vett egy nagy levegőt és csak utána folytatta. – Az orvos azt mondta, hogy többé nem erőltetheti meg magát komolyabban, mert bármikor rátörhet a nehézlégzés. Olyan lesz, mint az asztma…. Kap még egy fúvókát is…
-  Várj! – fojtotta bele a szót, Luk. – Ha nem erőltetheti meg magát, az azt jelenti, hogy…
-  ….soha többé nem focizhat – fejeztem be helyette.
-  Nagyon ki lesz bukva… - suttogta Heidi.
-  De meg fogja érteni, idővel! – szólt közbe Julian is. – Hiszen az egészségéért teszi! Bármikor megint rosszul eshet, befulladhat…
-  Ninat a foci élteti – magyaráztam barátomnak. – Szerintem inkább kockáztatna…
-  Az orvos azt mondta, hogy tilos! Benni, te sem engedhetsz neki! Ha szereted, megóvod!
-  Persze, hogy szeretem – csattantam fel.
-  Tudom – nyugtatott. – Most leteszem, ha minden igaz benézhetünk hozzá. Ha bármi hír lesz, szólok! Bár ma már szerintem nem, de holnap reggel elhozom a mobilját és akkor beszélhettek majd vele.
-  Köszönjük – hálálkodtunk, majd bontottuk a vonalat.
-  Rendbe fog jönni! – paskolta meg Luk a vállamat. – Ismerem már ennyire!
-  És a foci?
-  Idő kell neki, ez tény…  A legfontosabb, hogy támogassuk – bólintottam, majd hagytam, hogy a szobájába vonuljon. Letusoltam, majd fáradtan, aggódva bebújtam az ágyamba és hagytam, hogy elnyomjon az álom.

Reggel a mobiltelefonom ébresztett. Üzenetem érkezett. Megdörzsöltem szemeimet, majd kézbe kaptam a készüléket és megnyitottam az SMS-t. Heidi üzente meg, hogy elvitte Ninához a telefont és ébren is van, így amint ráérek, felhívhatom. Nem kellett kétszer mondani, kipattantam az ágyból, felöltöztem és lementem a szállás elé sétálni, miközben tárcsáztam.
-  Szia – szólt bele szinte azonnal. Szomorú, sírós volt a hangja.
-  Szia, Kicsim! Mi újság? Hogy érzed magad? – tettem fel azonnal a legfontosabb kérdéseimet.
-  Annyira jó hallani a hangod – szipogta.
-  A tiedet is! Ne sírj Kicsim, hallod? - a szívem belefacsarodott, hogy ezt kellett hallgatnom, tehetetlenül. Nem tehetem meg, hogy odamenjek, holott ez minden vágyam.
-  Nem focizhatok többé – zokogta. Mivel tegnap már aludt este, az orvos minden bizonnyal nemrégiben közölhette vele a hírt. – Mi lesz most velem?
-  Semmi nem lesz! Boldog leszel, és soha nem adod fel! Kicsim, tudom, hogy a foci a mindened! Tudom, mert nekem is az. De te sokkal fontosabb vagy és az, hogy egészséges legyél – próbáltam megnyugtatni készüléken keresztül.
-  De… de… annyi éven át küzdöttem… - suttogta.
-  Tudom – suttogtam én is. Annyira sajnáltam, hogy ez történt. Nem hiszem el, hogy nem lehet valami gyógymódot találni. Valami kezelést, vagy akármit, ami segítene, hogy újra a régi legyen és focizhasson!
-  Nagyon szeretlek! – szipogta.
-  Én is szeretlek – arrébb rúgtam egy utamban álló követ, majd utána léptem és újra elrúgtam. Legalább a feszültségem oldotta egy kicsit.
-  Milyen az edzőtábor? – váltott témát. Részben örültem, hátha kicsit le tud nyugodni, ám nem akartam magamról beszélni.
-  Jó. Gyönyörű a környék, jó a felszerelés, jó a társaság… - motyogtam.
-  Lábad?
-  Egyre jobban. Pár nap és teljes körű edzést fogok végezni – meséltem.
-  Az jó. És… Juli? Ő, hogy bírja?
-  Nagyon élvezi. Egyébként üdvözöl, és azt kéri, hogy mielőbb gyógyulj meg! – újságoltam el barátom tegnap kimondott szavait.
-  Szeretnék – sóhajtott. – Én is üdvözlöm, és megkaptam az sms-ét, de még nem volt erőm válaszolni.
-  Majd írsz, ha lesz kedved – megrántottam a vállam, habár ő ezt nem láthatta. – Inkább pihenj!
-  Próbálok… - suttogta, majd szaporábban kezdte venni a levegőt. – Pillanat, csak… megkeresem a befújót – nyögte nagy levegővételek között.
-  Csak nyugodtan – vártam, hogy elvégezze a szükséges teendőt és újra kapjon rendesen levegőt.
-  Bene – újra a sírás kerülgette.
-  Tudom, hogy rossz – suttogtam. – De minden jobb lesz! Ígérem- leültem a szálloda bejáratánál az egyik székre.
-  Remélem – suttogta. Zajt hallottam a vonal túloldaláról, amit később kedvesem is megerősített. – Megjöttek Bastianék. Leteszem, rendben?
-  Persze – válaszoltam. – Vigyázz magadra!
-  Te is, és légy jó! – kért.
-  Mint mindig – kuncogtam. – Szia.
Szia – bontottuk a vonalat, de még nem volt kedvem visszamenni. Elég korán volt, a többség még most kezdett éledezni odabent, én mégsem érzem magam fáradtnak. Végül, majd tíz perc üldögélés után bementem átöltözni és reggelizni. Jól esett, hogy a srácok megkérdezték evés közben, mi újság Ninával, ez is csak bizonyítja, hogy igenis jó kis közösség vagyunk, hiába a bajnokságbeli ellentétek. Lukasnak és Julinak elmeséltem azt is, hogy mit beszéltem vele nemrégiben, aminek azért örültek, mert legalább beszélhettem vele. Evés közben aztán megjelent Joachim Löw, a válogatott edzője, aki nagy meglepetésemre félrehívott engem és Poldit is. 

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszik a rész!
    Szegény Nina, de így legalább majd több időt tölthet Benevel! :( :)
    Jogi ugye elengedi őket Ninához? :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nem árulom el, hogy mit akar az edző :DD Hát többet... de a foci az élete, ahogy Benninek is. Nem biztos, hogy ez így jó lesz....

    VálaszTörlés