Bár aludni nem tudtam, órákig feküdtem az
ágyon, várva hogy végre hírt kapjak a lányról, akit szeretek. Julian törte meg
a csendet, mikor belépett közös szobánkba.
- A Dortmund 5-2-re leverte a Bayernt – közölte
az információt. Azért ez durva. Sejtettem, hogy megvan az esély, hogy
nyerjenek, na de nem ekkora fölénnyel!
- Remek – motyogtam.
- Semmi hír? – ült le mellém.
- Még várok… - ráztam a fejem. Elnyúlt
mellettem és ő is a plafont vizslatta.
- Erős lány – magyarázta. – Hamar rendbe fog
jönni!
- De mi van, ha ez most komolyabb? Azt mondják,
a tüdejével van valami… Juli én… tudom, hogy még csak most jöttem vele össze,
de nagyon fontos nekem. Nagyon szeretem őt! – magyaráztam csapattársamnak.
- Tudom – nyugtázta. – Ezért van szüksége a
támogatásodra az aggódásod helyett! Mert ő is így érez!
- Igen, ez igaz – bólintottam. A telefonom
végre játszani kezdte az ismerős dallamot. Felültem és azonnal fülemhez kaptam.
– Szia – köszöntem bele azonnal.
- Szia, Ben. Öhm… Lukas ott van veled? –
kérdezte Heidi.
- Nincs – feleltem.
- Megtennéd, hogy odahívod? Egyszerűbb, ha
egyszerre mondhatom el mindkettőtöknek…
- miért érzem úgy, hogy ez a mondat semmi jót nem sejtet? Juli intett,
hogy majd ő szól, így nem kellett felállnom. Pár perc múlva az idősebb Podolski
állt meg velem szemben, mellém pedig visszaült Julian. Kihangosítottam a
telefont.
- Itt vagyok! – szólalt meg Lukas.
- Rendben – nyugtázta Heidi. – Szóval, ne
haragudjatok, hogy nem telefonáltam, de Ninát meg kellett műteni, mi pedig kint
megvártuk ezt a folyosón. Louis aztán elaludt, így Jana elvitte Nináékhoz és
most a nagyszüleivel van – tájékoztatta Lukast kisfiáról is.
- Már szóltam Monicának, holnap érte megy.
Ninával mi van, azt mondd! – Poldi is ideges volt már kellőképpen.
- Nos, az esés következtében megsérült a
tüdeje. Méghozzá elég komolyan. Megműtötték, így már könnyebben veszi a
levegőt, hamarosan pedig teljesen helyreáll, viszont…. – vett egy nagy levegőt
és csak utána folytatta. – Az orvos azt mondta, hogy többé nem erőltetheti meg
magát komolyabban, mert bármikor rátörhet a nehézlégzés. Olyan lesz, mint az
asztma…. Kap még egy fúvókát is…
- Várj! – fojtotta bele a szót, Luk. – Ha nem
erőltetheti meg magát, az azt jelenti, hogy…
- ….soha többé nem focizhat – fejeztem be
helyette.
- Nagyon ki lesz bukva… - suttogta Heidi.
- De meg fogja érteni, idővel! – szólt közbe
Julian is. – Hiszen az egészségéért teszi! Bármikor megint rosszul eshet,
befulladhat…
- Ninat a foci élteti – magyaráztam barátomnak.
– Szerintem inkább kockáztatna…
- Az orvos azt mondta, hogy tilos! Benni, te
sem engedhetsz neki! Ha szereted, megóvod!
- Persze, hogy szeretem – csattantam fel.
- Tudom – nyugtatott. – Most leteszem, ha
minden igaz benézhetünk hozzá. Ha bármi hír lesz, szólok! Bár ma már szerintem
nem, de holnap reggel elhozom a mobilját és akkor beszélhettek majd vele.
- Köszönjük – hálálkodtunk, majd bontottuk a
vonalat.
- Rendbe fog jönni! – paskolta meg Luk a
vállamat. – Ismerem már ennyire!
- És a foci?
- Idő kell neki, ez tény… A legfontosabb, hogy támogassuk –
bólintottam, majd hagytam, hogy a szobájába vonuljon. Letusoltam, majd
fáradtan, aggódva bebújtam az ágyamba és hagytam, hogy elnyomjon az álom.
Reggel a mobiltelefonom ébresztett. Üzenetem érkezett. Megdörzsöltem szemeimet, majd kézbe kaptam a készüléket és megnyitottam az SMS-t. Heidi üzente meg, hogy elvitte Ninához a telefont és ébren is van, így amint ráérek, felhívhatom. Nem kellett kétszer mondani, kipattantam az ágyból, felöltöztem és lementem a szállás elé sétálni, miközben tárcsáztam.
Reggel a mobiltelefonom ébresztett. Üzenetem érkezett. Megdörzsöltem szemeimet, majd kézbe kaptam a készüléket és megnyitottam az SMS-t. Heidi üzente meg, hogy elvitte Ninához a telefont és ébren is van, így amint ráérek, felhívhatom. Nem kellett kétszer mondani, kipattantam az ágyból, felöltöztem és lementem a szállás elé sétálni, miközben tárcsáztam.
- Szia – szólt bele szinte azonnal. Szomorú,
sírós volt a hangja.
- Szia, Kicsim! Mi újság? Hogy érzed magad? –
tettem fel azonnal a legfontosabb kérdéseimet.
- Annyira jó hallani a hangod – szipogta.
- A tiedet is! Ne sírj Kicsim, hallod? - a
szívem belefacsarodott, hogy ezt kellett hallgatnom, tehetetlenül. Nem tehetem
meg, hogy odamenjek, holott ez minden vágyam.
- Nem focizhatok többé – zokogta. Mivel tegnap
már aludt este, az orvos minden bizonnyal nemrégiben közölhette vele a hírt. –
Mi lesz most velem?
- Semmi nem lesz! Boldog leszel, és soha nem
adod fel! Kicsim, tudom, hogy a foci a mindened! Tudom, mert nekem is az. De te
sokkal fontosabb vagy és az, hogy egészséges legyél – próbáltam megnyugtatni
készüléken keresztül.
- De… de… annyi éven át küzdöttem… - suttogta.
- Tudom – suttogtam én is. Annyira sajnáltam,
hogy ez történt. Nem hiszem el, hogy nem lehet valami gyógymódot találni.
Valami kezelést, vagy akármit, ami segítene, hogy újra a régi legyen és
focizhasson!
- Nagyon szeretlek! – szipogta.
- Én is szeretlek – arrébb rúgtam egy utamban
álló követ, majd utána léptem és újra elrúgtam. Legalább a feszültségem oldotta
egy kicsit.
- Milyen az edzőtábor? – váltott témát. Részben
örültem, hátha kicsit le tud nyugodni, ám nem akartam magamról beszélni.
- Jó. Gyönyörű a környék, jó a felszerelés, jó
a társaság… - motyogtam.
- Lábad?
- Egyre jobban. Pár nap és teljes körű edzést
fogok végezni – meséltem.
- Az jó. És… Juli? Ő, hogy bírja?
- Nagyon élvezi. Egyébként üdvözöl, és azt
kéri, hogy mielőbb gyógyulj meg! – újságoltam el barátom tegnap kimondott
szavait.
- Szeretnék – sóhajtott. – Én is üdvözlöm, és
megkaptam az sms-ét, de még nem volt erőm válaszolni.
- Majd írsz, ha lesz kedved – megrántottam a
vállam, habár ő ezt nem láthatta. – Inkább pihenj!
- Próbálok… - suttogta, majd szaporábban kezdte
venni a levegőt. – Pillanat, csak… megkeresem a befújót – nyögte nagy
levegővételek között.
- Csak nyugodtan – vártam, hogy elvégezze a
szükséges teendőt és újra kapjon rendesen levegőt.
- Bene – újra a sírás kerülgette.
- Tudom, hogy rossz – suttogtam. – De minden
jobb lesz! Ígérem- leültem a szálloda bejáratánál az egyik székre.
- Remélem – suttogta. Zajt hallottam a vonal
túloldaláról, amit később kedvesem is megerősített. – Megjöttek Bastianék.
Leteszem, rendben?
- Persze – válaszoltam. – Vigyázz magadra!
- Te is, és légy jó! – kért.
- Mint mindig – kuncogtam. – Szia.
- Szia –
bontottuk a vonalat, de még nem volt kedvem visszamenni. Elég korán volt, a
többség még most kezdett éledezni odabent, én mégsem érzem magam fáradtnak.
Végül, majd tíz perc üldögélés után bementem átöltözni és reggelizni. Jól
esett, hogy a srácok megkérdezték evés közben, mi újság Ninával, ez is csak
bizonyítja, hogy igenis jó kis közösség vagyunk, hiába a bajnokságbeli
ellentétek. Lukasnak és Julinak elmeséltem azt is, hogy mit beszéltem vele
nemrégiben, aminek azért örültek, mert legalább beszélhettem vele. Evés közben
aztán megjelent Joachim Löw, a válogatott edzője, aki nagy meglepetésemre
félrehívott engem és Poldit is.
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszik a rész!
Szegény Nina, de így legalább majd több időt tölthet Benevel! :( :)
Jogi ugye elengedi őket Ninához? :D
Szia!
VálaszTörlésNem árulom el, hogy mit akar az edző :DD Hát többet... de a foci az élete, ahogy Benninek is. Nem biztos, hogy ez így jó lesz....