30. rész

   Végül alkut kötöttünk, és a többiek is beleegyeztek a pizzába. Cserébe azonban az EB után hatalmas adag lasagneval kell meglepnem őket. Belakmároztunk pizzával, miközben jó hangulatban néztük meg a filmet. Szerettem ezt a kis társaságot, nagyon jól éreztem magam velük. Este azonban elbúcsúztam tőlük és miután sok sikert kívántam Juliannak is, csak és kizárólag Bennire voltam hajlandó koncentrálni. Az egész estémet neki akartam szánni, amit ő örömmel fogadott. Segítettem neki összepakolni, majd egy közös zuhany után bebújtunk az ágyba. Másnap hamar keltünk, így nem nyújtottuk hosszúra az éjjelt, de boldogok voltunk.
Hosszú, majdhogynem könnyes búcsút vettem tőle, mielőtt a reptérre sietett. Hosszú csókokkal búcsúztunk, míg végül Julian telefonhívása figyelmeztetett minket, ideje elválni. Egyszerre voltam boldog, szomorú, ideges és izgatott. Sok dolog vár még ránk a következő hónapokban és remélem, minden jól sül el.

Benni már javában a hasát süttette és élvezte a könnyített edzésmenetet Olaszországban, míg én edzettem a csapattal a hétvégi meccsre.  A meccs napján idegesen keltem, éreztem, hogy valami nem lesz teljesen rendben ezen a napon, az érzés azonban háttérbe szorult, mikor megpillantottam Louist. Egész napot együtt töltöttük, majd a stadionban Jana mellé szegődött, aki, mint hű testvér vigyázott rá. Heidivel az öltözőbe mentünk a csapathoz. Küldtünk még egy-egy sms-t Bastiannak, majd Matsnak is írtam egyet. Fontos nekem, akármi is történt. Fogadtam is párat, Bennitől, Lukastól, Juliantól, Lewistól, Manueltől, Bastian gyors válaszát, sőt, még Mats válaszát is. Örültem, hogy ennyien gondolnak ránk és a meccsünkre.  Táskámba csúsztattam a telefont, majd átöltöztem a mezbe és vártam, hogy elkezdődjön a kupadöntő. A Frankfurttal egyszerre sétáltunk fel a pályára és vártuk a meccs kezdetét.
Az első perctől kezdve úgy éreztem, uraljuk a játékot. Voltak hibáink a védelmünkben, de rendesen hárítottunk, akárhogy támadott az ellenfél. Az első félidőt sikeresen húztuk ki ezzel, a másodikban azonban sokkal kiegyenlítettebbé vált a dolog. Valahol a hatvanadik perc után végül szögletet ítéltek nekünk. Heidi sétált a szögletzászlóhoz, míg mi a kapu köré gyűltünk. Strassberg elrúgta én pedig csak vártam merre repül. Hamar megállapítottam, hogy felém, így felugrottam és egyenesen a kapuba fejeltem. Őrülten boldogok voltunk. Azonnal összeölelkeztünk. Végre annyi kihagyás után újra gólt lőttem, és nem is akármikor! Hatalmas extázisba estem és úgy láttam a csapat is. Innen már nincs más hátra, meg kell nyernünk!

Az idő telt, én pedig egyre törekvőbb lettem. Szükségünk lenne még egy gólra. Ezt túl könnyen behozhatják. Nem akarom, hogy tizenegyes párbajra kerüljön a sor… Úgy tíz perccel a gólt követően – bár nem biztos, hogy annyi volt, pályán ezt nehezebb megítélni – újabb helyzetet láttunk egy kirúgást követően. Sarah, a csapattársam, én és az ellenfél egyik játékosa egyszerre ugrottunk fel, hogy elfejeljük. Sarahnak sikerült is, ám ezt követően összeütközött az ellenféllel. Nem tudta kontrolálni merre essen, így engem magával rántva zuhantunk a földre. Pontosabban csak én, mivel ő rám esett. Nagyon nagy lendülettel érkeztem, és már csak annyit vettem észre, hogy hatalmas fájdalom nyíllal a hátamba, majd alig kapok levegőt. Hiába mászott le rólam Sarah szinte azonnal. 


BENEDIKT SZEMSZÖG:

A megbeszélt időpontban letelepedtünk a nagyképernyős tévé elé. Szerencsére az edzőnek se volt ellenére, könnyedén beleegyeztek. Lukas és Juli ült mellettem, miközben Nina meccsét izgultuk végig. Jó kis bemelegítés a férfi meccs előtt. A Bayern egyértelműen vezetett az első félidőben, ez azonban a másodikra kiegyenlítődött. A 63. percben aztán Heidi szögletéből kedvesem gyönyörű fejessel lőtte a labdát a kapuba. Bevallom, életemben talán egyszer, ha komolyabban néztem női focit, de most teljesen megbántam. Ezek a lányok talán még nálunk is keményebben küzdenek a céljaik eléréséért. Én pedig büszke vagyok arra, hogy ezt a szerelmemről is elmondhatom. Bízom abban, hogy ma nyernek, hiszen egyértelműen jobban játszanak. Elővettem a telefonom, hogy írjak egy szép sms-t majd, amiben megdicsérem gólját, mire Juli oldalba vágott. A 75. percben a lányok hárman egyszerre ugrottak, hogy fejeljenek. A Bayern egyik játékosának sikerült is, ám összefejelt az ellenféllel, így megingott és Ninára esett rá, nem kicsi slunggal. Gyorsan lepattant a világos szőke lány, ám Nina csak feküdt, mellkasára tett kezekkel. Idegesen doboltam lábammal, kezemben pedig forgattam azt a telefont. Másra se tudtam gondolni, csak, hogy fel kell állnia! Muszáj! Képes rá! Nem sérülhet meg… Körbevette a csapatorvos, a segítők és néhány csapattárs is közel állt meg hozzá. A kamera ráközelített, amennyire csak tudott, így jól látható volt, hogy levegőért kapkod. Hosszú percek teltek el, de az állapota még mindig nem akart javulni. Maszkot tettek rá, hordágyra fektették és azonnal kórházba szállították. A meccs ugyan folytatódott és a később beálló csere még rúgott egy újabb gólt, így 2-0-s győzelmet aratva. De egyikük öröme sem volt az igazi. Csapattársuk, a szerelmem, a kórházban küzdött az egészségéért.

Lukasra néztem, nem szóltunk egymáshoz, de jól látható volt, ő is teljesen ki van bukva. Telefonnal a kezemben járkáltam fel-alá, majd inkább a szobámba mentem, hogy ne zavarjam a többieket szűnni nem tudó idegességemmel.
Mivel tudtam, hogy esélytelen, hogy felvegye a telefonját, vagy éppen csak a közelében legyen, így egyből Heidi számát tárcsáztam. Már elég idő eltelt ahhoz, hogy túl legyen az átöltözésen.
Négyet-ötöt csörgött ugyan, de felvette.

-  Szia – szólt bele szomorúan.

-  Szia. Először is gratulálok! Másodszor… mit tudsz Nináról? Van már valami híretek?

-  Köszi. Nem sok… Rosszul esett és megsérült a tüdeje…

-  Mi? – csúszott hangom egy oktávval magasabbra. – A tüdeje?

-  Igen – suttogta. – Figyelj, tudom, hogy nagyon aggódsz, de most le kell tennem. Louis Janával van, felszedem őket és bemegyünk a kórházba. Szólok majd, rendben?

-  Bármi van, hívj! – kértem.

-  Úgy lesz! Ne aggódj, nem lesz baj! Ő Nina! Minden rendben lesz! – próbált nyugtatni. Furcsa, általában a férfiaknak kellene a nőt nyugtatni.

-  Tudom, én csak…

-  Szereted és félted. Ráadásul, még csak itt sem lehetsz! Tudom – magyarázta. – Most azonban tényleg le kell tennem. Sietek és, ha lesz hírem, azonnal szólok!

-  Köszönöm – hálálkodtam. Bontottuk a vonalat, majd elkeseredve az ágyamra dőltem. Bárcsak ott lehetnék vele! Jó, persze, ettől nem gyógyulna meg hamarabb, de sokat jelentene mindkettőnknek.