27. rész

  Erdősebb részt választottunk, hogy ne zavarjuk a part másik részén fürdőzőket. Leterítettük a pokrócot, lerúgtuk a papucsokat és elterültünk.

-  Imádom a természetet – vizslattam a felhőket fölöttünk.

-  Én is – bújt közelebb hozzám. – Nézd azt a felhőt! – mutatott fel az egyikre. – Olyan, mint egy cica!

-  Szerintem inkább dinó – elmélkedtem.

-  Dinó? – nevetett fel. – Ez meg honnan jött?

-  Van egy unokaöcsém – emlékeztettem. – Sok mindent tanul mellette az ember.

-  Igen, ez igaz – simogatta a karom. – Nézd! Az ott egy szív! – mutatott egy másik felhőre. Ezúttal egyet értettünk, a felhő szinte tökéletes szív alakot mintázott. Nem akartam hinni a szememnek.

-  Talán ez egy jel – elmélkedtem. – A mi jelünk! – elmosolyodott, majd fölém gördült, hogy lágyan megcsókolhasson. Hosszan csókolóztunk, míg egyikünk gyomra éhséget nem jelzett. Felültünk és elővettük a szendvicseket, hogy együnk. Épp az utolsó falatokat nyeltem le, mikor fejbe talált egy focilabda. Hát, nem volt kellemes érzés, mit ne mondjak.

-  Jól vagy? – hajolt közelebb Benni azonnal. Szemében már is ott csillogott az aggódás.

-  Szerencsére nem rúgták olyan erősen – dörzsölgettem a fejem. Apró puszikat lehelt rá, ahol a labda érte, miközben apró lábak szaladtak felénk.

-  Csókolom, visszakérhetem a labdát? – hangzott a nagyobbik fiú szájából. A másik kissrác még menni is alig tudott. Nagyon ismerősnek tűntek.

-  Persze – mosolyogtam rá, mire barátom felvette a földről és átnyújtotta.

-  Seb?

-  Szia, Benni bácsi – mosolygott a kissrác.

-  Bácsi – kuncogtam. Aranyos volt, főleg egy ilyen édes kisfiú szájából. – Ismeritek egymást? – kérdeztem, de ekkor megjelentek a srácok szülei. Klaas és a felesége. Tehát ők a Huntelaar csemeték! Már értem miért voltak ismerősek. Nem régiben láttam róluk egy fényképet az interneten.

-  Sziasztok – mosolyogtak ránk, miközben felkapták a totyogó csöppséget. Azt hiszem a neve Axel.

-  Hali – integettünk.

-  Eltalált? – kuncogott Klaas.

-  Igen, egy kicsit – bólogattam.

-  Bocsánat – kért elnézést Seb.

-  Semmi baj – mosolyogtam. – Egy ilyen kis tündérre, nem lehet haragudni!

-  Nem vagyok tündér! Apa szerint rossz vagyok – mind felnevettünk.

-  Egy igazi csibész – kuncogott az édesapja, majd felkapta és megpörgette a levegőben.

-  Mi szél hozott titeket szülővárosomba? – kérdezte Bene mosolyogva csapattársát.

-  A fiúknak megígértük, hogy, ha kisüt a nap lejövünk a tóhoz – mesélte a holland. – Na és ti?

-  Hát nem látod? – csapta vállon felesége. – Turbékolnak, csak zavarjuk őket! – felnevettünk.

-  Nem zavartok – ráztam a fejem. – Üljetek le nyugodtan! – invitáltuk őket pokrócunkra.

-  A mi pokrócunk ott maradt – intettek a part másik feléhez.

-  Átpakoljunk? – kérdezte Benni tőlem és tőlük is.

-  Nem baj? – simogattam arcát.

-  Ne butáskodj! – csókolt meg, majd felugrottunk és összekapkodtuk cuccainkat. Átpakoltunk a homokos partra Klaasék mellé, és bár fürdőruhát nem hoztam, amíg nem érte el nadrágom a vízszint, muszáj volt beleszaladnom. Olyan vagyok, mint egy nagy gyerek, az ilyen helyzeteket se hagyom ki. Benni is csatlakozott. Feltűrte nadrágszárát és belépdelt hozzám. Hátulról átkarolt, így gyönyörködtünk a táj szépségében.

-  Benni bácsi, játszol velem? – Seb kezében egy labdával sétált felénk.

-  Persze – bólintott mosolyogva.

-  És a szerelmed? – felkuncogtam. Aranyos egy ilyen csöppség szájából hallani ezt a megnevezést.

-  A neve Nina – tájékoztatta kedvesem. – Játszol? – biccentett a part felé.

-  Viccelsz? Elkenhetem Huntelaar száját – nevettem, majd kifelé kezdtünk szaladni.

-  Nem fog menni – rázta fejét a holland, majd lehelt egy puszit Axel fejére, átadta édesanyjának és beállt közénk játszani. Seb és Klaas voltak az egyik csapat, én és Benni pedig a másik. Semmi meglepetés. Az azonban meglepett, hogy Sebi milyen ügyesen játszik, habár alig múlt három éves. Apja vére, ez tény. Végül a rögtönzött meccset ők nyerték, egyetlen gól előnnyel, amit persze Herr Hunter lőtt nem sokkal a vége előtt. Csodálatos játékos, továbbra is csak ezt tudtam elmondani róla. Ráadásul nem igazán látszódik rajta a holland vér, hogy önző, beképzelt, bunkó lenne… Ez jó jel!

-  Majd legközelebb – nyúltam az üdítőmért.

-  Szívesen kiállok veled bármikor – kuncogott.

-  Szavadon foglak! – feljegyeztem agyamba, hogy el ne felejtsem, jön nekem egy visszavágóval.

-  És majd én is jöhetek, ugye? – kérdezte Sebi.

-  Persze, drágám – kacsintottam rá.

-  Hé! Máris lecserélsz? – színlelt felháborodást a drága védőm.

-  Sajnálom, de annyira aranyos – nevettem, majd hozzábújtam kedvesemhez.

-  Mondd, hogy köszi – suttogta Klaas kisfiának.

-  Jó, hogy nem azt, hogy apára ütöttél – mosolygott Benni.

-  Nem akartam kérkedni – rántott vállat Hunter, mire mindannyiunkból kitört a nevetés.

Nagyon jól éreztem magam a társaságukban. A két bolond azt is elárulta, fogadást kötöttek az Európa Bajnokságot illetően, hiszen mindkét nemzet egy csoportban indul. A vesztes lemossa a másik kocsiját. Drukkoltam, hogy Benni győzzön, hiszen az nemzetünk csapatának jelentene jó pontot. A válogatott edzőtábora egyébként már jövő héten elkezdődik. Bennit és Juliant is behívták, na meg persze Lukast és Bastiant is. Négy számomra különösen fontos személy is ott lesz, már csak ezért is megéri szemmel követnem majd az eseményeket.
Az órára néztem, ami azt mutatta, ideje indulnunk, ha még beakarok nézni Kölnbe drága bátyámhoz. Elköszöntünk Huntelaaréktól, majd felültünk a biciklikre és visszamentünk Benehez.

-  Nagyon jól éreztem magam – mosolyogtam Bennire, miközben kipakoltam a kosarából.

-  Akkor nem baj, hogy nem kettesben voltunk? – mosolygott.

-  Nem – ráztam a fejem. – Kedvelem a Huntelaar családot, nagyon jó emberek.

-  Igen – helyeselt ő is.

-  És ne aggódj! Ígérem, hogy még az EB előtt együtt töltünk egy napot – simogattam meg arcát.

-  Az jó lesz! – helyeselt. Apró csókot lehelt arcomra, majd magához ölelt.

-  Mennem kell – elszontyolodva suttogtam nyakhajlatába.

-  Hívj fel, ha hazaértél – lágyan csókolóztunk, ami kicsit hosszúra sikeredett. Elbúcsúztam tőle, majd beszálltam a kocsimba és elindultam Köln felé.