32. rész

  Jó érzés volt, hogy Benni olyan korán felhívott. Pont miután az orvos elmondta, többé nem focizhatok. Tudom, hogy szegény Olaszországból nem nagyon tud mit tenni értem, de jól esett már csak pár szót beszélni is vele. Végül, Bastianék érkezése vetett véget a telefonálásnak. Bastian, Heidi, Jana, Manuel és Kathrin együtt érkeztek. Louis pedig később majd meglátogat még anyáékkal és Monicával. Sajnáltam, hogy Louis hétvégéjét is elrontottam, hiszen nem ez volt a célom. Élete egyik legjobb hétvégéjét akartam, ahogy magamnak és Heidinek is. Ráadásul, Bastianék kikaptak tegnap este, elég csúnyán!

-  Sajnálom a meccset, srácok! Nektek drukkoltam… - húztam el a szám.

-  Előfordul. Jó lett volna megnyerni, de másképp alakult… most megpróbálunk minden erőnkkel a Bajnokok Ligája döntőjére koncentrálni! – magyarázta Manuel.

-  Ti viszont ügyesek voltatok! – mosolygott halványan Basti.

-  Köszi – hajoltam közelebb, hogy megöleljem. Igaz a mondás, miszerint a bajban ismerszik meg az igaz barát. Azok az emberek, akikre igazán számíthatok, most sem felejtettek el. Több SMS-t is kaptam, olyanoktól, mint Julian, Lukas, Klaas-Jan, Lewis&Ariella, Lena és persze Marko. Ami meglepett, hogy még Mats-tól is kaptam egyet, amiben azt is leírta, hogy ha sikerül, hamarosan meglátogat, hogy lássa, jobban vagyok. Bevallom, örülök neki, mert szeretem Mats-ot, de nem gondolom, hogy újat mondanék, ha elárulom, Benni és Lukas azok, akikre most a legjobban vágyom.

A kórházi szabályok, a kevés hely és az állandó fáradtságom miatt barátaim nem maradtak sokáig, ahogyan később családom se. Louistól azért begyűjtöttem egy hatalmas, cuppanós puszit, ami elmondása szerint gyógyító hatással bír.
Az oldalamra fordultam és a falat szemléltem, majd lehunytam szemeimet és lassan elaludtam. A gyógyszerek, melyeket fájdalmam csillapítására kaptam, elég fáradékonnyá tesznek.
Apró simításra ébredtem. Valaki az arcomat simogatva próbált felébreszteni. Kinyitottam a szemem, majd megdörzsöltem. Valószínűleg még mindig álmodom, hiszen olyat láttam, ami lehetetlen. Újra kinyitottam, de még mindig ott volt. Mikor elmosolyodott, kezdtem elhinni, hogy felébredtem.

-  Benni? – alig jutottam szóhoz.

-  Szia, Kicsim – hajolt közelebb egy lágy csókra.

-  De… De mégis, hogy kerülsz ide? – hitetlenkedtem még mindig.

-  Löw hallott a történtekről és félre hívott minket Lukassal. Azt mondta, mivel még ma úgy se edzhetek teljes körűen, kapok egyetlen nap kimenőt. Lukasnak megfelelt, mert bár szeretne látni, azt is megérti, hogy te talán a szerelmed jobban szeretnéd… szóval… - mesélte. – Most itt vagyok. Holnap délre kell visszaérnem – Átkaroltam nyakát, szorosan hozzábújtam és végre kiadtam örömömet, bánatomat. Felmászott mellém az ágyra és csendben várta, míg befejezem a pityergést. Az sem érdekelte, hogy eláztattam a pólóját.

-  Annyira… annyira… - kerestem a szavakat. – Hogy bírom majd nélküle?

-  Eleinte borzasztó nehéz lesz, ezt elismerem – simogatta karomat. – De utána egyre könnyebben tudod majd venni. Végig itt leszek veled, Kicsim! Támogatlak majd, rendben?

-  Tudom – néztem rá ragyogó szemekkel, miközben még szorosabban hozzábújtam. – De, ha innen hazamegyek… minden a fociról szól majd… ott lakom nem messze a stadiontól, a barátaim fociznak a tévében… a szüleim, majd felhánytorgatják, hogy ők mindig is megmondták, hogy ez nem nekem való…

-  És… - gondolkodott el. – Mi lenne, ha nem haza mennél?

-  Akkor mégis hova? – húztam fel kérdőn szemöldököm.

-  Hozzám.

-  Mi? – szemeim kitágultak, nagyokat pislogtam. Most tényleg azt mondta, amit én értettem?

-  Oké, tudom, alig két hete járunk, de ott nyugalomban lennél. Ott lenne veled Ari, sőt az egész családom. Ráadásul, nem vagyok ott… azt csinálhatsz, amit csak akarsz! – magyarázta.

-  De ez… nem olyan lenne, mintha összeköltöznénk? – motyogtam.

-  Talán egy kicsit – vont vállat. – Nem kell, ha nem akarod…

-  De, jól hangzik – mosolyogtam. – Szívesen megyek – összekulcsoltam ujjainkat, majd apró puszit nyomtam mosolygós ajkaira.
Kívül egy kéz kettőt kopogtatott az ajtón, majd lassan kitárta azt. Mats Hummels, a dortmundi védő állt ott.

-  Sziasztok – lépett beljebb kicsit félve. – Te, hogy kerülsz ide? – mosolygott Bennire.

-  Löw jó fej – rántotta meg a vállát kedvesem.

-  Igen, az – mosolygott. – Hogy érzed magad? – nézett rám.

-  Voltam már jobban is – suttogtam.

-  Hoztam neked egy kis kedvcsinálót – nyújtott felém egy doboz bonbont.

-  Köszönöm – öleltem meg. Benni felült, majd elengedett. – Baj van? – kaptam felé pillantásom.

-  Nincs – mosolygott. - Veszek valami üdítőt, addig beszélgessetek. – Hálásan bólintottam egy aprót, ő pedig magamra hagyott Matsal.

-  Ne haragudj! Nem tudtam, hogy elengedik. Engem is meglepett – kezdtem azonnal magyarázkodásba, holott ezzel nem is tartoznék.

-  Nina, semmi baj! – kuncogott. – Örülök, hogy boldog vagy! Ha Bennivel, akkor vele, ha mással, akkor mással. Egyébként is, tudod, hogy jóban vagyunk Benevel – mosolygott.

-  Igen, a Hömmels páros – hoztam szóba a rajongók által rájuk ragasztott becenevet. – Biztos, hogy nem gond, hogy… látnod kell minket?

-  Egészen biztos – bólintott. – Egyébként is, most újra Cathrine-nel randizgatok – vallotta be. Cathrine az előző barátnője, akivel nem sokkal azelőtt szakítottak, hogy találkoztunk. Ahogy tudom, mindketten túl határozott, erős, magabiztos tulajdonságúak, ami gyakran keverte őket vitába.

-  És gondolod, hogy menni fog? – kérdeztem kíváncsian. Őszintén érdekelt, mi lesz vele.

-  Egyelőre úgy néz ki, hogy mindketten felnőttünk a dologhoz, de még túl korai lenne bármi biztosat mondanom. Az viszont szerintem nem véletlen, hogy újra egymáshoz sodort minket az élet – mesélte.

-  Igen, ebben van valami – mosolyogtam. – Drukkolok nektek!

-  Köszi – hajolt közelebb, hogy megöleljen. Időközben hallottuk, hogy valaki az ajtó előtt kezd beszélgetésbe. Abban biztos voltam, hogy az egyik ember, a párom, a másik kilétét azonban nem tudtam. Pár perccel később, mikor belépett a doktor úr, minden világossá vált.

-  Üdvözlöm – biccentett Mats felé. A dortmundi felállt, majd kezet fogott az orvossal. – Hogy érzi magát? – pillantott felém.

-  Kicsit jobban – pillantottam Benni felé. – Mikor mehetek haza? – tértem a lényegre. Ez a kérdés foglalkoztatott a legjobban.

-  Pár napon belül, ha minden rendben lesz – magyarázta. – Volt szerencsém váltani pár szót a kedvesével és bár a szabályzat nem igazán engedi, itt maradhat egyetlen éjszakára magával.

-  Komolyan? – ragyogtak fel szemeim. Benni itt maradhat, velem? – Köszönöm, doktor úr! – ha nem éreztem volna magam ilyen gyengének, felálltam volna, hogy megöleljem.

-  Nincs mit – bólintott. – Csak gyógyulgasson!

-  Így lesz – helyeseltem.

-  Később még beküldök egy nővért a gyógyszerekkel – magyarázta.

-  Rendben – bólintottam ismét, majd megvártam, míg a doktor kisétált.

-  Hogy vetted rá? – kinyújtottam a kezem, amit Bene készségesen fogott meg, hogy magamhoz húzzam.

-  Könnyű volt – rántotta meg a vállát. – Csak megemlítettem az EB-t, meg az edzőtábort – mosolygott.

-  Köszönöm – bújtam hozzá.