41. rész

-          Egyszerű meleg szendvicseket készítettem, egy olyan ebéd után, amilyen a Höwedes házban is volt, az embernek nincs szüksége különösebb vacsorára. Miután készlett mindkettőnk adagja, megetettem Sütit is, majd elindultam a tányérokkal a kezemben a hálószobába. Innen szűrődött ki a tévé hangja, de Bene nem volt bent.

-          Édes.. ? – szólaltam fel, mire hátulról átkarolt és finoman nyakamba csókolt.

-          Kész a fürdővíz! – sóhajtotta.

-          A vacsi is – emeltem fel a tányérokat. Elvette, majd az éjjeliszekrényre helyezte őket.

-          Előbb csináljunk neki elég helyet! – kacsintott, majd a fürdőhöz húzott. Elámultam a mécsesek láttán. Félig behúzta a függönyt is, így az egész olyan romantikus volt. Ez is egy olyan pont volt, amit nagyon szerettem Benediktben, mindig tudta, mire vágyom, talán ez annak köszönhető, hogy mindketten romantikusak vagyunk.

-          Nagyon szép – mosolyogtam rá boldogan.

-          Legjobbat a legjobbnak – rántott vállat mosolyogva.

-          Az virágot a virágnak – nevettem fel.

-          Most már nem! – kuncogott, majd közelebb rántott egy csókra.  Megváltunk ruháinktól és elmerültünk a vízben, hogy együtt relaxálhassunk egy kicsit. – Meg tudnám ezt szokni – lehelt apró csókot nyakamba.

-          Ne is mond – sóhajtottam nagyokat. – Olyan rossz, hogy csak pár napunk van együtt – szontyolodtam el. Jól összejöttünk itt az EB-re… nem tudunk együtt tölteni annyi időt, amennyi kellőképpen boldoggá tenne minket.

-          De már csak egy pár hét és utána elmehetnénk együtt valahová – vetette fel az ötletet. – Egy kis kikapcsolódás, kettesben – simogatta hasamat, majd kezeit derekam köré fonta.

-          Ez nem rossz ötlet. Szívesen elmenekülnék már innen, veled – pillantottam fel rá.

-          Akkor… egyezzünk meg abban, hogy választasz egy helyet és én, elviszlek oda – fordított szembe magával.

-          De olyan helyet kell keresni, ahol még egyikünk sem volt… - simogattam arcát.

-          Egyet csak találunk – még szélesebben elmosolyodott, majd közelebb hajolt, hogy lágyan megcsókoljon. Alig feledkeztünk bele egymás kényeztetésébe, megszólalt a mobilom. Kinyúlt a kád pereme fölött és előhalászta az apró készüléket nadrágom zsebéből. – Lukas az! – tájékoztatott, miközben átadta. Lenyomtam a zöld gombot, miközben kelletlenül sóhajtott fel. Más tervei voltak erre az estére, és az igazat megvallva, nekem is.

-          Szia – szóltam bele, miközben fülemhez emeltem. Újra kedvesemnek háttal voltam, így bújtam ölelésébe. Finoman masszírozni kezdte vállamat, ami kimondottan jól esett.

-          Szia, hugi! Mi újság? – érdeklődött testvérem mosolygós hangon.

-          Meglepődve veszem észre, hogy még nem felejtetted el, létezésemet – motyogtam.

-          Ajj, Nina, olyan bolond vagy – morgolódott. – Te vagy a legjobb tesó a világon!

-          Honnan tudod? Sose volt másik tesód…

-          Tudom és kész, ne kötekedj! – korholt le. – Mi van most veled, hogy ilyen vagy?

-          Mondanám, hogy kanos vagyok, de mivel nő vagyok, ezt nem így hívják… - sóhajtom, miközben Bene nagyot csókolt a vállamba. Mindez nem is lett volna olyan őrjítő, de kezei kezdtek közben elbarangolni.

-          Igazán nem voltam kíváncsi a nemi életedre…. – motyogta jókedvűen. – fúj, elképzeltelek. Fúj!

-          Mit fúj? – emelte fel kedvesem a fejét.

-          Ő a húgom, szóval fúj! – felelt Luk. – Egyébként is, még tök fiatal! Képes voltál megrontani?

-          Ne legyél már pöcs, Lukas! – szaladt ki a számon, mire megdöbbent. Tudtam én, hogy csak viccnek szánja, de nem voltam most különösebben vevő rá.

-          Csak arról akartam érdeklődni, hogy hogy vagy – motyogta csendesen.

-          Egészen jól, most, hogy itt van Bene, de tudom, hogy hamarosan itt hagy és ez elszomorít – suttogtam. – És ti?

-          Megvagyunk. Louis hiányol téged, már régen láttunk. Sőt, én még régebben… - motyogta.

-          Tudom, és ne haragudj!

-          Nem gáz. Mindenki évezze ki ezt a pár napot a szerelmével. Nem is zavarlak tovább, sziasztok! – alig mondtam ki egy sziát válaszként, már bontotta is a vonalat.

-          Remek – sóhajtottam fel bánatosan. – Most jól megbántottam. De nem is értem, máskor sose érdekli, ha ráförmedek vagy valami…

-          Amikor megsérült, akkor láttam igazán mennyire szeret téged. Jobban féltett, mint mikor elbújtál Münchenben és mindenhol kerestünk – mesélte szerelmem. – És tudom, hogy bár nem mondja ki, de rossz volt neki, hogy én elmehettem hozzád, a kórházba, ő pedig nem. Nina, ő jobban félt, mint mutatja! – simogatta combomat. – Azt mondta, ha összetöröm a szíved, eltöri a lábamat – kuncogott.

-          Akkor én is! – simítottam végig az említett testrészén.

-          Sosem bántanálak! És tényleg sajnálom, hogy nem bíztam benned! Életem legnagyobb hibája volt! Nagyon féltem, hogy elveszítelek… - fordított szembe magával. A víz már kezdett kihűlni, a hőmérséklete jócskán lehűlt.

-          Felejtsük el! – ajánlottam. – Most pedig, akármilyen kényelmes is itt. Mit szólnál, ha átmennénk a hálóba? – mosolyogtam rá kacéran, miközben kiléptem a kádból.

-          Túl messze van – lépett utánam, majd elkapott és felültetett a pultra.

-          Milyen kis vad lettél… Mit tettek veled a táborban? – húztam fel kérdően szemöldökömet.

-          Kiéheztettek – kacsintott, majd lecsapott ajkaimra.

Másnap megengedhettünk magunknak egy egész délelőttös lustálkodást, egy ágyban töltött reggelivel. Annyira jó érzés volt, hogy nem egyedül élem a monoton mindennapjaimat, hanem a legjobb barátommal. Azt mondjuk még nem tudom, mi lesz velünk a nyaralás után, mikor már lassan beköltözök ide, de jelenleg nem is érdekelt. Készülődnöm kellett a barátaival közös találkozóra.

-          Mit vegyek fel? – türelmetlenkedtem, a szekrény mellett toporogva. Alig húsz perce fejeztem be ruháim kipakolását a tegnapi ’hazamegyek’-es elhatározásom után.

-          Valami egyszerűt és kényelmeset – rántott vállat.

-          Te könnyen beszélsz. Te egy igazi férfi divatdiktátor vagy! – zsörtölődtem. Jót nevetett megjegyzésemen.

-          Ne görcsölj rá ennyire! Ők csak a barátaim, olyanok, mint mi – mosolygott, miközben belebújt pólójába.

-          Mit szólsz ehhez? – mutattam fel egyik ruhámat. Fekete volt, kék masnikkal díszítve, deréknál húzott, vállánál pedig átlátszó.

-          Szerintem tökéletes – bólintott, én pedig a fürdőszobába vonultam, hogy valami szépet próbáljak varázsolni magamból.

-          Nagyon csinos – bólogatott tovább. – Készen vagy? – mosolygott rám.

-          Azt hiszem, igen – helyeseltem, miután újra tükörbe néztem. – Sütit elrendezted? – megbeszéltük, hogy most nem visszük magunkkal, így Bene kizárta őt az udvarra enni- és innivalóval együtt.

Igen – felkapta a kulcscsomóját, majd az ajtó felé indultunk. Süti nagyon ugatott, de nem tehettünk mást, muszáj megszoknia, hogy nem jöhet velünk mindenhova.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk, hogy újabb részét ismerjem meg Benediktnek. Bár hónapok óta legjobb barátok vagyunk, leginkább a focin belüli barátait ismerhettem meg, a kívülállókat kevésbé. Így hát kíváncsian vártam a nagy találkozást.