2012. február 25., szombat

2. rész

  Alig egy hónap telt el a legutóbbi csínyem óta. Mivel Lukas egészen hazáig elvitt, ahol is anyáéknak előadta, mennyire megalázta őt az ő rossz és gonosz hugicája, ezért büntetést kaptam. Furcsa, hogy a szülők képesek megbüntetni egy tizenkilenc éves gyereket, azzal az indokkal, hogy még ott lakom náluk. A büntetésem az lett, hogy nem járhattam el csak is a suliba és az edzésekre. Semmi buli, semmi szórakozás. És, ha megtudják, hogy még egyszer ’’megalázok’’ valakit, eltiltanak a focizástól.  Legszívesebben nyakon vágtam volna bátyámat, amiért ilyen áruló lett. Felfújja a dolgot, és úgy tesz, mintha ő sose lett volna fiatal, és sose csinált volna csínyeket.
Ma végre újra elmehettem szórakozni. Már hiányzott, hogy valami többet is lássak, mint a szobám négy falát.
Münchenbe mentünk, az egyik szórakozóhelyre. Így egyeztem meg Heidivel. Ő erősködött a hely miatt, nem igazán értettem miért. Ráadásul, egyedül kellett eljönnöm, mivel ő már a nap folyamán eljött, hogy elintézzen valamit a városban.
Megmutattam az igazolványom a biztonsági őröknek, majd beléptem. A zene dübörgött, a fények össze-vissza villogtak. Az emberek pedig mind ropni kezdték.
Utat törtem magamnak közöttük, majd az elzárt, úgy nevezett VIP részre indultam. Szememmel azonnal Heidit kezdtem fürkészni. Végül megtaláltam, egy srác száját fedezte fel éppen, a nyelvével. Döbbenten indultam el feléjük.
-  Khm – krahácsoltam, elérve a bőrkanapét, amin ültek. Elszakadtak egymástól, majd Heidi rám kapta a tekintetét. – Szia, Nina – állt fel, hogy megöleljen. Viszonoztam ölelését, majd újra a szőke fiúra pillantottam. Felemelte a fejét, nekem pedig leesett az állam.
-  Szia, Nina – köszöntött Schweinsteiger is.
-  He… hello – motyogtam. Nem hittem a szememnek. Csak úgy kapkodtam a pillantásomat legjobb barátnőm, és bátyám haverja között. – Ti az előbb…? – hebegtem.
-  Igen – bólintott Heidi. – Tudod, lemaradtál pár dologról a büntetésed alatt – motyogta.
-  Azt látom – meredtem a szőke bajorra.
-  Volt egy buli Bastinál a múltkor – mesélte mosolyogva. Basti? Ez most nem komoly, ugye? – Egyedül voltam ő pedig odajött beszélgetni – folytatta. – Aztán…
-  Összejöttetek – zártam le a témát.
-  Valami olyasmi – mosolygott. – Ugye nem gond?
-  Nem – ráztam a fejem. – Miért lenne baj? Örülök, hogy boldogok vagytok, csak. egy kicsit váratlanul ért – motyogtam.
-  Minket is – mosolygott Bastian is, majd összekulcsolta ujjait barátnőmével.
-  Hozok egy italt – indultam a pulthoz. Szükségem volt egy üdítőre, ám rájöttem, még haza is kell ma jutnom.
-  Mit kérsz? – kérdezte a pultos srác.
-   Csak egy kólát – motyogtam.
-  Rendben – bólintott, majd a hűtőszekrénybe nyúlt a kóláért. Míg kiöntötte egy pohárba, rám nézett. – Jól vagy?
-  Igen. Azt hiszem – bólintottam.
-  Nem vagy túl meggyőző – mosolygott félszegen.
-  Sajnos, én sem érzem biztosra – motyogtam.
Egy szőke hajú srác vetődött a mellettem lévő bárszékre.
-  Egy korsó sört kérek – mondta a srácnak, majd felém pillantott. – Ismerjük egymást? – méregetett.
-  Jézusom! Ennél szánalmasabb duma nem jutott az eszedbe? – forgattam a szemeimet, majd lepattantam a székről. - Tartsd meg a visszajárót – szóltam a pultosnak, majd visszaindultam barátnőmékhez. Tényleg nem tudom hova süllyed még ez a világ. A férfiak olyan szánalmas dumával képesek odamenni egy lányhoz, hogy felszedjék. Lefogadom, még csak józan sem volt. Vagy ha igen, akkor még nagyobb szégyen.
-  Minden rendben? – kérdezte Heidi.
-  Igen, csak találkoztam egy idiótával a pultnál – ráztam a fejem.
-  Előfordul – állapította meg Bastian is. – Mit csinált?
-  Azzal a dumával akart felszedni, hogy ismer-e valahonnan – forgattam a szemeimet. Schweinsteiger és Heidi felnevettek, majd Bastian kiszúrt valakit a hátam mögött. Intett neki, és ahogy közelebb ért, felállt, hogy kezet fogjon vele. Hátra néztem, és attól féltem a kóla kiesik a kezemből.
-  Ő itt a barátnőm, Heidi Strassberg – mutatott Heidire Basti. A srác és az én legjobb barátnőm puszival köszöntötték egymást, majd felém fordult. Még mindig tátott szájjal bámultam, ami nem lehetett túl előkelő kép rólam. – Ő Nina Podolski, Heidi barátnője, csapattársa és Lukas huga – magyarázta Schweinsteiger.
-  Tudtam, hogy ismerlek valahonnan – mosolygott a szőke srác, akit nemrég a pultnál láttam. – Benedikt Höwedes – nyújtotta tenyerét, hogy kezet rázzunk.
-  Nina Podolski – találtam meg újra hangomat.
-  Hasonlítasz a bátyádra – mosolygott.
-  Nem igaz – vágtam be a durcát. – Csak a nevünk azonos! – ellenkeztem.
-  Mondod te – mosolygott Bastian cimborájára.
-  Egyébként, te…? – kérdeztem.
-  Én? – nézett értetlenül Benedikt.
-  Focista vagy, ugye? Csak, mert elég görbe a lábad… - mosolyogtam kicsit gúnyosan.
-  Öhm, igen. Focista vagyok – motyogta, majd a lábára nézett, hogy ő is felmérje, mennyire görbe. Elmosolyodtam. – És te is – inkább hallatszott kijelentésnek, mint kérdésnek.
-  Igen – bólintottam. – A Bayern csatára vagyok – mosolyogtam. Büszke voltam a csapatomra, még akkor is, ha a bajnokságba a Frankfurt vezet.
-  Én védő vagyok – kortyolt sörébe.
-  És a Schalke 04 csapatkapitánya – tette hozzá Heidi, aki éppen csak egy pillanatra szakadt el Bastiantól.
-  Igen, az is – pirult el kissé az említett. – Valamint a válogatottban is szoktam játszani. Nem olyan rég lettem hivatalos tag – újságolta.  
-  Ez remek – mosolyogtam, majd újabbat kortyoltam a kólámból. – Mi is benne vagyunk a nőiben -.
-  Tényleg? – mosolygott. – Ez tök jó -.
-  Komolyan így gondolod? – lepődtem meg. A legtöbb férfi nem tartja ezt normális dolognak. Szerintük a futball, férfi sport és a nőknek a konyhában a helyük.
-  Igen – bólintott. – Mindenkinek megvan a joga, hogy azt csinálja, amit szeret. Ez nemtől és kortól független – magyarázta nézeteit. Elbeszélgethetne néhány férfival a meglátásairól. Gondolom, úgy is felnéznek rá az emberek, hiszen Németország egyik legjobb csapatának kapitánya, akkor a nézeteit is hamarabb elfogadnák, mint mondjuk az enyémet.
Oldalra néztem. Kíváncsi tekintetével fürkészte arcomat, miközben kezében a kicsinek nem mondható korsót szorongatta.
-  Lassan kopik a söröd – kuncogtam.
-  Ki kell élvezni – nevetett.
-  Szóval nem bírod meginni – kekeckedtem vele.
-  Ennél nagyobb korsóval is ittam már meg – büszkélkedet vele.
-  Nem hiszem el – ráztam a fejem. – Nem tudod meginni fél perc alatt – jelentettem ki határozottan. Felkeltettem vele az érdeklődését és belement a játékba.
-  Kevesebb idő alatt is menni fog – vigyorgott.
-  Na, arra befizetek – szólalt meg Bastian is.
-  Olyan hitetlenek vagytok – csóválta mosolyogva a fejét Benedikt. – Órád van? – nézett rám. Elővettem a mobiltelefonom és megkerestem a stoppert.
-  Háromra kezdheted – pillantottam rá. Arcához emelte a korsót, majd bólintott. – Egy – motyogtam. – Kettő – még közelebb húzta magához a korsót. – Három – vágtam rá, mire ő gyorsan inni kezdett. Tátott szájjal néztük, milyen nagyokat képes nyelni. A nyakán is nyomon követhető volt a nyelés folyamata.
-  Kész! – tartotta magasba az üres korsót. Lenyomtam a gombot, majd az órára néztem.
-  Huszonnyolc másodperc – ámultam. Ez lehetetlen.
-  Az nem lehet – rázta a fejét Bastian is.
-  Pedig de – fordítottam felé a telefont.
-  Én mondtam – büszkélkedett Höwedes.
-  Na, jó. Egyszer mázlid volt. De fogadok, többször nem vagy rá képes – nézett rá Schweinsteiger.
-  Ezt vegyem kihívásnak? – nevetett.
-  Igen – bólintott Bastian.
-  Sörivó verseny? – fogta a fejét Heidi. – Ez komoly?
-  Igen – nevettem elégedetten. Jó kis este lesz, már most érzem.
-  Kicsim, szólnál a pultos srácnak, hogy jó pár korsó sörre lesz szükségünk? – nézett kedvesére Bastian. 
- Persze – állt fel Heidi, majd a pulthoz rohant, míg a srácok teljesen felszabadították az asztalt. Ez durva lesz, érzem.

11 megjegyzés:

  1. szia(:
    ki lett adva feladatként, hogy írjak ide. de mindenképp. na, hát megígértem, hogy majd, aztán elfelejtettem xD meg kocsonyafeszt meg minden közbejött és mire megint idetévedtem, már KETTŐ volt, nem egy xD ja, és megígértem, hogy jó leszek és nem szólok be, és most ehhez próbálom erőszakosan tartani magam xD
    az első reakciót az első részről érdemes leírni szerintem, mert kábé összesen annyi volt, hogy EZ BETEG xD és tényleg az, mármint jó értelemben :DD ilyen tipikus agyfárasztó
    szereplők közül kettő iisten, Bennit meg csak úgy szeretjük, csak ne mondjon már olyat, hogy nem jön a bayernbe o.O jön és kész. :'D (kicsit erősnek érzem ezt Bayern-Schalke előtt amúgy xD)
    na szóval... nem akarok kisregényt, mert sietni kell, mert nemsokára kezdődik a csoda, ahol úgykikapunk, hogy csak na, de mind1...
    egy szót mondok, majd máskor bővebben kifejtem (hármat lehet tippelni gyorsan, mi az a szó...)
    .
    .
    .
    HELYESÍRÁÁÁÁSSSS :'DDD
    L.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nos, örülök, hogy írtál, annak meg még jobban, hogy tetszik.
    Sajnálom, de nem értek egyet abban, hogy Benni menjen a Bayernhez. Szeretem a Bayernt, de Benni a Schalke része, oda tartozik.
    A meccset pedig megnyertétek, de ezt gondolom te is tudod. :) :/
    A helyesíráshoz annyit: hidd el, figyelek rá, de egyszerűen úgy gondolom, néhány hiba elkerülhetetlen. :))

    Köszönöm kommented!

    manó*

    VálaszTörlés
  3. hát figyelj, Manu is a Schalke része volt... ha a Bayern akarja Höwedest, akkor Hoeneß bá meg Nerlinger bá előkerítik azt a pénzösszeget, amire már ő sem tud nemet mondani :D aztán majd a schalke-fanok őt is lejúdásozzák meg mittudomén, de bele kell törődni, hogy pénz beszél... (amúgy Gomezt felajánlom a Schalkénak ingyen, nemkell? xD sőt, még mi fizetünk, csak valaki vigye már innen -.-)
    meg, meg, hála Ribéry-nek :')
    én elhiszem, hogy figyelsz rá, meg annyira amúgy nem rossz a helyzet, sőőt :D
    de pl.:'– Ez tök jó -.' -> az miaz a második vonal? szerencsére csak vagy két helyen fordul elő, ha jól láttam
    plusz egyszer átolvasod, mielőtt felteszed és oké lesz(:
    L.

    VálaszTörlés
  4. Nem érdekel, hogy a pénz beszél! Elegem van, hogy mindenhol a pénz a fontos! Ha igazán szereti amit csinál, akkor mindegy neki hol csinálja...

    Nem kell Gomez... fúj... XD

    Figyelek rá és kérlek szépen az a második vessző, azért van ott, mert régen nem írtam és egy helyes író versenyes lány belém kötött, hogy már pedig a gépelési szabályzat szerint, az kell oda. Én se értem, nyugi... :D

    VálaszTörlés
  5. ha nem a pénz, akkor edzőbá, és én meg azt utálom -.- luca toni, klose, (olic) mind azért mentek el (vagy fognak elmenni - csak adja az isten, hogy ne menjen, mert akkor itt marad gomez a nyakunkra o.O) mert LvG (Heynckes-.-) megunta őket vagy nem tudom :@ és jött gomez, az isten pfff
    nekünk se kell, az a baj xD hát nem tud focizni, csak néhanapján jókor van jó helyen, beleteszi valamelyik testrészét (abszolút nem tudatosan) a labdába és gól... és akkor kezdő egyfolytában :@ miközben ott van olic a kispadon, aki 20perc alatt 20x annyit ér labdához, mint az a majom -.-
    aha, jó akkor xDD életemben nem hallottam róla, hogy azt úgy kell, de nem veszekszek helyesíró versenyesekkel, mert én utoljára 4 éve voltam olyanon xD
    L.

    VálaszTörlés
  6. Szia!:)

    Igen csajszi, ide is megérkeztem. Amikor megláttam, hogy csináltál egy új blogot, én annyira örültem, hogy el se hinnéd. Főleg, amikor még a címét is elolvastam... kezdtem azt hinni, hogy vagy rosszul látok vagy álmodom. Hogy miért??? Mert imádom a focit. Jobban, mint a Forma1-et, bocsi! De azért az F1 akkor is a második.;)
    Szóval megyek tovább. Ritkán nézem a Bundesligat, csak ha már végképp nincs valami értelmes a tv-ben, mert nekem mindenem a spanyol. Azon belül pedig a Real Madrid. Tehát én annyira nem ismerem ezeket a klubokat, mint pl.: Schalke, Bayern, Köln stb., ezekben nem igazán vagyok otthon. De viszont, ha válogatottról van szó, akkor a német egyértelmű, persze itt is visszaüt az, hogy a spanyolok után. De ez csak saját vélemény.

    Tudom már nagyon eltértem az eredetitől, de a lényeg az, hogy ez az első olyan blog, ami német focistákról szól. Úgy érzem, hogy most valami újat hoztál az életemben, aminek tökre örülök. Szóval, térek most már a részre bővebben:

    Az első rész az valami haláli volt. Én kajakra végig nevettem az egészet. Nekem ez a Nina-Heidi páros ez nekem nagyon hasonlít a Tina-Léna pároshoz. Főleg a sok hülyeségben, mert amint látom itt is bővelkedni fogunk benne.:)

    A másodikra térve. Lukas egy kis spicli. De akkor is imádom a srácot!*_* :DDD Elég bunkó dolog volt tőle, hogy így beárulta, meg még szerintem rá is tett egy lapáttal, szóval azért ez nem kellett volna. Jó addig oké, hogy beárulja a szüleiknek a dolgot, de az már, hogy kitalálja, hogy őt "megalázta" Nina, azon egy kicsit kiakadtam. A szülei részéről a büntetés szerintem az már nagyon szigorú volt. Egy hónapra?! Most komolyan normális az ilyen szülő??? Ha én ezt csináltam volna a tesómmal (ami meg nincs), akkor anya esetleg rám szólt volna, de apa tuti, hogy kinevet. Nekem egy kicsit szigorú volt ez. De ez is csak saját vélemény.

    Nina óriási fáziskésésben van. Itt pedig eszembe jutott az, ha Heidivel ők olyan jó barátnők, akkor a csaj már akkor elmondta volna neki a szitut, amikor összejöttek. De az, hogy így tudta meg, hogy még csak nem is célzott rá... hát, nekem nem tűnik olyan jó barátnőnek.

    A másik. Miért érzem azt, hogy volt ott valami Bastian és Nina között??? Lehet, hogy már nekem olyan élénk a fantáziám és csak túlgondolom az egészet, de nekem legalábbis voltak árulkodó jelek, hogy vagy volt ott valami, vagy pedig Nina érez valamit a srác iránt. Javíts ki, ha nekem jött le rosszul!

    Benedikt Höwedes. Lehet, hogy most ki fogsz nevetni, de még életemben nem hallottam róla. Mikor megláttam a nevét, azt hittem, hogy csak egy kitalált szereplő, de mivel hogy én szépen okoskodtam a srácon, hogy most ő létezik nem létezik, inkább rákerestem a Wikipédián, de név szerint nem találtam meg, ezért nagy nehezen leesett, hogy ha ő német, akkor elméletileg lehetséges, hogy benne van a válogatottban. Jól is gondoltam, mert benne van, de ahogy észrevettem nem olyan ismert, tehát ott már nem néztem még saját magamat is szín hülyének.

    Na de megyek rá tovább, mint szereplőre. Nincs bajom a sráccal, de nem is mondom azt, hogy egy "hű, de nagyon szimpatikus", mert nem az. Az pedig, hogy pont ő akarta felszedni Ninat... koppant az állam. A görbe láb beszólást pedig megérdemelte, pedig még életemben nem láttam a lábait!:DDD

    Szóval, tulajdonképpen ennyit akartam leírni. Nagyon elnyerte a tetszésemet az új blogod, szóval ezentúl számíthatsz a jelenlétemre.

    Nagyon nagyon imádtam és annál jobban várom a folytatást!<3

    Puxxx: szittyke

    Ui.: Imádom a fejlécet! Főleg az alatta lévő idézetet.<3

    VálaszTörlés
  7. Na hát... én Líviának szeretném mondani, hogy te vagy a nagyon beteg xDDDD "amúgy Gomezt felajánlom a Schalkénak ingyen, nemkell? xD sőt, még mi fizetünk, csak valaki vigye már innen -.-)" xDDDDDD különben nem is parancsba adtam ki, hogy írj komit, csak azt mondtam, hogyha tetszik:) de kíméletes voltál, szóval elnézem, hogy rámfogod.. <3
    Manóóm, neked pedig már mondtam, hogy mit gondolok a részről :) nagyon tetszik, de majd ami ezekután jön :PPPPPPP

    VálaszTörlés
  8. Szia szittyke! :))

    Örülök, hogy erre sodort a tavaszi szél. :DD Nagyon örülök, hogy tetszik a blogom és mivel jó hosszú kommentet írtál (egyáltalán nem baj) megpróbálok az alábbiakban mindenre válaszolni. :)

    1. Nem lepődtem meg, hogy a Spanyoloknak drukkolsz, a legtöbb ismerősöm nekik drukkol. Ha választanom kell tőlük, a Real Madridot választom (Raúl, CR, Özil♥) azonban mégis inkább maradok a németeknél. :)
    Nemrégiben kerültem ebbe ebbe a foci világba igazán és bevallom, teljesen elvettem az eszem. Igen, jobban, mint az F1..:$ Ezért a te kijelentéseden sem lepődtem meg. :)
    Remélem sikerül megismertetnem veled valamennyire a németeket és azt is remélem, elnyerik majd a tetszésedet. :))

    2. Nos, mikor megírtam, nem is gondoltam a Tina-Léna párosra. Egyszerűen csak írtam. Talán azért sikerül ezt több történetemben is visszaadni, mert én is ilyen vagyok a barátaimmal. :)
    És mivel alaptermészetemből kiindulva elég őrült vagyok, a poénokat is innen merítettem. Garantálom, hogy lesz még a történetben, de ugyanakkor nem erről fog szólni az egész. :)

    3. Igen, Lukas egy kis spicli lett a szerepben, de muszáj volt ráadnom ezt a kis szerepet. Úgy mond, ez volt a bosszú. A szülei pedig igen, szigorúak. De hidd el, vannak ilyen szülők. Persze, nem az enyémek. :)) Bár, azt hiszem egy ilyenért én is kapnék, legalább egy kis leszidást. :)

    4. Heidi és Nina tényleg jó barátnők, nem pedig kétszínűség a kapcsolatuk. A megíráskor se votl semmi ilyen szándékom, egyszerűen csak, még Heidinek is új a dolog, ráadásul a barátnője büntetésben volt, csak edzésen találkoztak. Azt pedig nem gondolnám, hogy a legjobb hely elmondani egy ilyet. DE a lényeg, hogy megtudta és hiába tűnik rossz barátnőnek, a későbbiekben ki fog derülni, hogy nem az. :)

    5. Ez komoly?? Észre se vettem, hogy ilyen gondolatokat ébreszthet valakiben a dolog. Semmiféle ilyen szándékom nem volt. Bastian és Nina között nem volt semmi és Nina se szerelmes belé. :) Úgy tekintenek egymásra, mint a testvérek, vagy mint a barátok. :) De garantálom, a későbbiekben minden kiderül Nina érzéseiről.

    6. BENEDIKT HÖWEDES LÉTEZIK!! Igen, talán nem ismert, de létezik és ő az én kedvencem.♥ Egyszerűen elrabolta a szívem. ♥:))A történet során, majd őt is jobban megismerheted ígérem. :) Sőt, szerintem a véleményed is befolyásolni fogom :))

    Nagyon örülök, hogy megtaláltad a blogom reklámozás nélkül is. Annak pedig még jobban, hogy ezzel is sikerült elnyernem a tetszésedet. :)

    A kép, az egyik kedvencem. Benedikt látható rajta, szülővárosában. :))
    Az idézetet én is imádom.♥ Örülök, hogy neked is tetszik! ♥ :)

    VálaszTörlés
  9. Nikim!

    Köszönöm. ♥ Szeretlek!♥ Ne árulj el semmit! ;)

    VálaszTörlés
  10. nem fogom, hiszen akkor nem leszek abban a kivételes helyzetben:PP

    VálaszTörlés
  11. bizony :DDD
    veled kivételezés van... :P de pssszt. ne áruld el senkinek ;)

    VálaszTörlés