2. rész

  Alig egy hónap telt el a legutóbbi csínyem óta. Mivel Lukas egészen hazáig elvitt, ahol is anyáéknak előadta, mennyire megalázta őt az ő rossz és gonosz hugicája, ezért büntetést kaptam. Furcsa, hogy a szülők képesek megbüntetni egy tizenkilenc éves gyereket, azzal az indokkal, hogy még ott lakom náluk. A büntetésem az lett, hogy nem járhattam el csak is a suliba és az edzésekre. Semmi buli, semmi szórakozás. És, ha megtudják, hogy még egyszer ’’megalázok’’ valakit, eltiltanak a focizástól.  Legszívesebben nyakon vágtam volna bátyámat, amiért ilyen áruló lett. Felfújja a dolgot, és úgy tesz, mintha ő sose lett volna fiatal, és sose csinált volna csínyeket.
Ma végre újra elmehettem szórakozni. Már hiányzott, hogy valami többet is lássak, mint a szobám négy falát.
Münchenbe mentünk, az egyik szórakozóhelyre. Így egyeztem meg Heidivel. Ő erősködött a hely miatt, nem igazán értettem miért. Ráadásul, egyedül kellett eljönnöm, mivel ő már a nap folyamán eljött, hogy elintézzen valamit a városban.
Megmutattam az igazolványom a biztonsági őröknek, majd beléptem. A zene dübörgött, a fények össze-vissza villogtak. Az emberek pedig mind ropni kezdték.
Utat törtem magamnak közöttük, majd az elzárt, úgy nevezett VIP részre indultam. Szememmel azonnal Heidit kezdtem fürkészni. Végül megtaláltam, egy srác száját fedezte fel éppen, a nyelvével. Döbbenten indultam el feléjük.

-  Khm – krahácsoltam, elérve a bőrkanapét, amin ültek. Elszakadtak egymástól, majd Heidi rám kapta a tekintetét. – Szia, Nina – állt fel, hogy megöleljen. Viszonoztam ölelését, majd újra a szőke fiúra pillantottam. Felemelte a fejét, nekem pedig leesett az állam.

-  Szia, Nina – köszöntött Schweinsteiger is.

-  He… hello – motyogtam. Nem hittem a szememnek. Csak úgy kapkodtam a pillantásomat legjobb barátnőm, és bátyám haverja között. – Ti az előbb…? – hebegtem.

-  Igen – bólintott Heidi. – Tudod, lemaradtál pár dologról a büntetésed alatt – motyogta.

-  Azt látom – meredtem a szőke bajorra.

-  Volt egy buli Bastinál a múltkor – mesélte mosolyogva. Basti? Ez most nem komoly, ugye? – Egyedül voltam ő pedig odajött beszélgetni – folytatta. – Aztán…

-  Összejöttetek – zártam le a témát.

-  Valami olyasmi – mosolygott. – Ugye nem gond?

-  Nem – ráztam a fejem. – Miért lenne baj? Örülök, hogy boldogok vagytok, csak. egy kicsit váratlanul ért – motyogtam.

-  Minket is – mosolygott Bastian is, majd összekulcsolta ujjait barátnőmével.

-  Hozok egy italt – indultam a pulthoz. Szükségem volt egy üdítőre, ám rájöttem, még haza is kell ma jutnom.

-  Mit kérsz? – kérdezte a pultos srác.

-   Csak egy kólát – motyogtam.

-  Rendben – bólintott, majd a hűtőszekrénybe nyúlt a kóláért. Míg kiöntötte egy pohárba, rám nézett. – Jól vagy?

-  Igen. Azt hiszem – bólintottam.

-  Nem vagy túl meggyőző – mosolygott félszegen.

-  Sajnos, én sem érzem biztosra – motyogtam.
Egy szőke hajú srác vetődött a mellettem lévő bárszékre.

-  Egy korsó sört kérek – mondta a srácnak, majd felém pillantott. – Ismerjük egymást? – méregetett.

-  Jézusom! Ennél szánalmasabb duma nem jutott az eszedbe? – forgattam a szemeimet, majd lepattantam a székről. - Tartsd meg a visszajárót – szóltam a pultosnak, majd visszaindultam barátnőmékhez. Tényleg nem tudom hova süllyed még ez a világ. A férfiak olyan szánalmas dumával képesek odamenni egy lányhoz, hogy felszedjék. Lefogadom, még csak józan sem volt. Vagy ha igen, akkor még nagyobb szégyen.

-  Minden rendben? – kérdezte Heidi.

-  Igen, csak találkoztam egy idiótával a pultnál – ráztam a fejem.

-  Előfordul – állapította meg Bastian is. – Mit csinált?

-  Azzal a dumával akart felszedni, hogy ismer-e valahonnan – forgattam a szemeimet. Schweinsteiger és Heidi felnevettek, majd Bastian kiszúrt valakit a hátam mögött. Intett neki, és ahogy közelebb ért, felállt, hogy kezet fogjon vele. Hátra néztem, és attól féltem a kóla kiesik a kezemből.

-  Ő itt a barátnőm, Heidi Strassberg – mutatott Heidire Basti. A srác és az én legjobb barátnőm puszival köszöntötték egymást, majd felém fordult. Még mindig tátott szájjal bámultam, ami nem lehetett túl előkelő kép rólam. – Ő Nina Podolski, Heidi barátnője, csapattársa és Lukas huga – magyarázta Schweinsteiger.

-  Tudtam, hogy ismerlek valahonnan – mosolygott a szőke srác, akit nemrég a pultnál láttam. – Benedikt Höwedes – nyújtotta tenyerét, hogy kezet rázzunk.

-  Nina Podolski – találtam meg újra hangomat.

-  Hasonlítasz a bátyádra – mosolygott.

-  Nem igaz – vágtam be a durcát. – Csak a nevünk azonos! – ellenkeztem.

-  Mondod te – mosolygott Bastian cimborájára.

-  Egyébként, te…? – kérdeztem.

-  Én? – nézett értetlenül Benedikt.

-  Focista vagy, ugye? Csak, mert elég görbe a lábad… - mosolyogtam kicsit gúnyosan.

-  Öhm, igen. Focista vagyok – motyogta, majd a lábára nézett, hogy ő is felmérje, mennyire görbe. Elmosolyodtam. – És te is – inkább hallatszott kijelentésnek, mint kérdésnek.

-  Igen – bólintottam. – A Bayern csatára vagyok – mosolyogtam. Büszke voltam a csapatomra, még akkor is, ha a bajnokságba a Frankfurt vezet.

-  Én védő vagyok – kortyolt sörébe.

-  És a Schalke 04 csapatkapitánya – tette hozzá Heidi, aki éppen csak egy pillanatra szakadt el Bastiantól.

-  Igen, az is – pirult el kissé az említett. – Valamint a válogatottban is szoktam játszani. Nem olyan rég lettem hivatalos tag – újságolta.  

-  Ez remek – mosolyogtam, majd újabbat kortyoltam a kólámból. – Mi is benne vagyunk a nőiben -.

-  Tényleg? – mosolygott. – Ez tök jó -.

-  Komolyan így gondolod? – lepődtem meg. A legtöbb férfi nem tartja ezt normális dolognak. Szerintük a futball, férfi sport és a nőknek a konyhában a helyük.

-  Igen – bólintott. – Mindenkinek megvan a joga, hogy azt csinálja, amit szeret. Ez nemtől és kortól független – magyarázta nézeteit. Elbeszélgethetne néhány férfival a meglátásairól. Gondolom, úgy is felnéznek rá az emberek, hiszen Németország egyik legjobb csapatának kapitánya, akkor a nézeteit is hamarabb elfogadnák, mint mondjuk az enyémet.
Oldalra néztem. Kíváncsi tekintetével fürkészte arcomat, miközben kezében a kicsinek nem mondható korsót szorongatta.

-  Lassan kopik a söröd – kuncogtam.

-  Ki kell élvezni – nevetett.

-  Szóval nem bírod meginni – kekeckedtem vele.

-  Ennél nagyobb korsóval is ittam már meg – büszkélkedet vele.

-  Nem hiszem el – ráztam a fejem. – Nem tudod meginni fél perc alatt – jelentettem ki határozottan. Felkeltettem vele az érdeklődését és belement a játékba.

-  Kevesebb idő alatt is menni fog – vigyorgott.

-  Na, arra befizetek – szólalt meg Bastian is.

-  Olyan hitetlenek vagytok – csóválta mosolyogva a fejét Benedikt. – Órád van? – nézett rám. Elővettem a mobiltelefonom és megkerestem a stoppert.

-  Háromra kezdheted – pillantottam rá. Arcához emelte a korsót, majd bólintott. – Egy – motyogtam. – Kettő – még közelebb húzta magához a korsót. – Három – vágtam rá, mire ő gyorsan inni kezdett. Tátott szájjal néztük, milyen nagyokat képes nyelni. A nyakán is nyomon követhető volt a nyelés folyamata.

-  Kész! – tartotta magasba az üres korsót. Lenyomtam a gombot, majd az órára néztem.

-  Huszonnyolc másodperc – ámultam. Ez lehetetlen.

-  Az nem lehet – rázta a fejét Bastian is.

-  Pedig de – fordítottam felé a telefont.

-  Én mondtam – büszkélkedett Höwedes.

-  Na, jó. Egyszer mázlid volt. De fogadok, többször nem vagy rá képes – nézett rá Schweinsteiger.

-  Ezt vegyem kihívásnak? – nevetett.

-  Igen – bólintott Bastian.

-  Sörivó verseny? – fogta a fejét Heidi. – Ez komoly?

-  Igen – nevettem elégedetten. Jó kis este lesz, már most érzem.

-  Kicsim, szólnál a pultos srácnak, hogy jó pár korsó sörre lesz szükségünk? – nézett kedvesére Bastian. 
- Persze – állt fel Heidi, majd a pulthoz rohant, míg a srácok teljesen felszabadították az asztalt. Ez durva lesz, érzem.