43. rész

Úgy döntöttem befejezem ezt, majd kezdek egy másikat. Ez tehát az utolsó előtti rész é lesz még egy ráadás is.

-          Utáltam, hogy az együtt töltött napok hamar elteltek. Mire észbe kaptam a srácok már javában lejátszották a csoportmeccseiket. Max ponttal, csoportelsőként jutottak tovább, bár párom mindezt csak a kispadról szemlélhette. Amikor a nyolcad döntők során megverték a Portugálokat, engedélyt kaptak egy teljes nap eltöltésére családjuk körében. Ezt persze már előbb is tudták, de akkor vált biztossá, mikor győztek.
Lukas megemlítette, hogy elmehetnék, ezzel pedig bogarat ültetett a fülembe. Egyrészt, szeretném látni a kedvesem, másrészt, nem kell maradnom a meccsre, ha nem akarok. Csak megyek, megnézem Bennit és jövök. Felhívtam Heidit és Ariellát is, hogy kikérjem a véleményüket. Mindketten azt mondták, szerintük menjek el, így hát felhívtam Lukast, és őt is beavattam a fejleményekről, persze megígértetve vele, hogy nem jár el a szája. Szerettem volna Louisékkal utazni, de ők már Londonból veszik oda az irányt, így hát Janat kértem fel útitársnak. Bár ő Bastival és Holgerrel fog majd sétálni, én meglepni szeretném Bennit. Ezért is használtam ki, hoyg Lukassal beszéltem. Megkértem, és beszélt az érdekemben Perrel és Lars Benderrel, kikkel Benni a táborban lopja az idejét. Kiderült, hogy Larssal mennek el sétálni, mert hozzá sem érkezik a barátnője. Megkértem hát, legyen segítségemre.
Amint leszállt a repülő és a tábor közelébe vitt minket a taxi, Janával elváltak útjaink. A papíromra felírt cukrászdát kerestem, ahova Lars megkéri Benet, hogy érjenek be. Egyre izgatottabban meredtem az utcatáblákra. Nehéz megtalálni egy cukrászdát egy olyan városban, ahol még sosem jártam, végül aztán mégis sikerült. És még segítséget se kellett kérnem! Megengedtem magamnak egy büszke mosolyt, majd megálltam a süteményes pult előtt.

-          Mit adhatok? – kérdezte angolul az egyik hölgy. Láthatta, hogy nem idevalósi vagyok.

-          Ebből a süteményből – mutattam egy nagyon gusztusos finomságra. – Kettőt kérek – mutattam ujjaimmal is. Reménykedtem benne, hogy szerelmem majd átvállalja az egyiket. Amennyiben mégsem, hát azt hiszem ennyi nem fog megártani. Még mindig futok, ha tudok, vagy otthon tornázok kicsit. Nem engedem, hogy a tüdőm az utamat állja.
Amint megkaptam a süteményeket, leültem az egyik asztalhoz, melyet kintről nem láthattak az ablakon át. Megemeltem a villám, hogy falatozni kezdjek, de túlságosan ideges voltam. Benniék bármelyik percben ideérhetnek, és azt hiszi, éppen valahol a pláza boltjai között bolyongok. Lábammal a padlócsempén doboltam, villámmal a sütemény szélén levő csokihabot piszkálgattam, mikor végre kinyílt az ajtó. Attól féltem más lép be rajta, de szerencsém volt és ők voltak azok. Nem vett észre, egyenesen a pulthoz sétáltak, ahol nézelődésbe kezdtek, leginkább a fagylaltok között.
Barna nadrágot viselt, csíkos pólóval és strandpapuccsal. Pólója miatt jól látszott, csak nyakáig barnult le, azon kívül még mindig fehér, ha nem is annyira, mint volt.

-          Én egy gömb csokoládét kérek – szólalt meg Lars angolul. Sokkal lazább volt, mint Benni. Amolyan középiskolai nagymenőnek tűnt, én mégis inkább páromat szuggeráltam.

-          Én még merengek – nézegette kedvesem a választékot, miközben barátja már megkapta sajátját. Úgy döntöttem ideje színre lépnem. Felálltam az asztaltól és mögé sétáltam.

-          Én a karamellásat választanám. Kellemes íze van – Lars rám mosolygott, de párom nem reagált azonnal.

-          Óhh. Köszönöm, ez igazán kedves… - szépen lassan felém fordult, hogy rám mosolyogjon, majd vissza a pulthoz. – Ebből kérek – mutatta. Értetlenül álltam mögötte, mikor végre neki is leesett és újra felém fordult. – Nina? – hitetlenkedve kérdezte, majd közelebb lépett és megölelt. – Jézusom Kicsim, meg se ismertelek! – nevetett.

-          Vettem észre. Az se tűnt fel, hogy németül beszéltem – kuncogtam, hogy közelebb húztam magamhoz, hogy mélyet szippantsak illatából. Lars kifizette a fagylaltokat, majd elvette Benét is és az asztalomhoz sétáltunk.

-          Miért nem szóltál, hogy jössz? – még mindig hitetlenkedett. El sem akart engedni, hogy érezze, nem csak képzelődik.

-          Amiért te se szóltál a múltkor, hogy hazajössz – rántottam vállat. – Szerettem volna, ha meglepődsz – simogattam meg az arcát.

-          Nagyon – ajkát szorosan az enyémre tapasztotta. - Óhh, bocsánat. Lars ő itt a kedvesem, Nina Podolski. Nina, ő itt a szobatársam, Lars Bender. – mutatott be minket egymásnak, miután elszakadt tőlem.

-          Örülök, hogy végre személyesen is találkoztunk – hajoltam közelebb, hogy puszival köszöntsük egymást. – Köszönöm a segítséget.

-          Örömmel tettem – rántott vállat mosolyogva.

-          Segítséget? – cikázott közöttünk a pillantása.

-          Szerinted honnan tudtam, hogy itt leszel? – megsimogattam arcát.

-          Sajnálom, csak… annyira örülök, hogy itt vagy! – túrt mosolyogva a hajába.

-          Annyira, hogy segítesz nekem elpusztítani ezt a csokicsodát? – mutattam tányéromra.

-          Nem tehetem – rázta a fejét. – Itt a fagyim – emelte felém.

-          Hmm. Még nem ettem bele, szóval akkor inkább becsomagoltatom Louisnak és elmehetnénk sétálni, oké?

Jól hangzik – bólogattak.