16. rész

- Már mindent elmondtam, ami fontos – mosolygott. – A továbbiakban neked kell megismerned – mosolygott tovább. Beláttam, hogy igaza van, így nem feszegettem tovább a dolgot. Bekapcsoltam a rádiót és addig keresgéltem, míg egy elfogadható zeneszámot nem találtam.
- Nem mondod komolyan, hogy ilyen zenéket hallgatsz – kuncogott.
- Te csak ne dumálj! – nevettem. – Mit hallgatsz, Shakirát?
- Nem – nyomta meg az e betűt. – Bár a Waka Waka egész jó szám – felnevettem. – Nem tudnék mondani egy kimondott zenei ízlést, amit követek. Csak hallgatom, ami örömet okoz.
- Na, nekem ilyen a rock. Nagyon szeretem, és úgy érzem kiélhetem benne magam, de ettől függetlenül ugyanúgy szeretem a bulizós zenéket is. Kivéve azt a Diszkópatkányok stílusút… - egy mosollyal válaszolt. Nem tudtam, miért nem mond többet. Talán ő azokat a számokat szereti? Vagy csak nincs kedve tovább feszegetni a témát? Inkább hátradöntöttem székemet és lehunytam szemeimet egy kis pihenés érdekében.
- A rock szexi és vad – nyugtázta, mire felnevettem.
- A vaddal egyetértek – hajamba toltam napszemüvegem és megpróbáltam elaludni, mire éreztem, hogy lassan megáll alattunk a kocsi.
- Megérkeztünk – mosolygott.
- Direkt megvártad, míg kényelembe helyezem magam, ugye? – motyogtam, majd visszaállítottam az anyósülést, mielőtt kiszálltam.
- Igen – nevetett fel. Kiszedte táskáinkat a csomagtartóból, majd visszazárta azt. Takaros, szépséges ház előtt találtam magam. Nem volt a leghatalmasabb villa, amit életemben láttam, de ennél jobban nem is illhetett volna Benedikthez.
Miután kinyitotta a lakás ajtaját, végre belülről is szemügyre vehettem. Minden megvolt benne, ami kellet, de itt se vitte túlzásba a dolgokat. Az LCD TV nem takarta el a szobája egész falát és a konyhájába se fértek volna be legalább ötvenen. Egyszerű volt, gyönyörűen berendezett és hatalmas otthonérzéssel bíró.
- Azt hiszem, beköltözök – viccelődtem, majd elnyúltam az ágyán.  
- Tőlem aztán – rántotta meg vállát. – Szívesen látlak itt – huppant le mellém. – És még benzint is spórolunk.
- Már csak ezért megérné, mi? – nevettem fel.
- Kössük össze a kellemeset a hasznossal – kuncogott. Hanyatt dőlt a hatalmas francia ágyon, mire megszólalt a csengő. – Jellemző – morogta orra alatt, majd felállt, hogy az ajtóhoz sétáljon.
- Szia, bátyó – hallottam meg egy csilingelő női hangot.
- Szia – cuppanás, ami minden bizonnyal egy kiadós puszit jelentett.
- Ne haragudj, csak itt voltam Grittnél és láttam, hogy hazaértél. Gondoltam benézek – csacsogta a lány, miközben egyre közeledett a szoba felé. Felálltam és kisétáltam eléjük.
- Még meg kell szoknom, hogy az új barátnőd a szomszédban lakik – kuncogott Benni.
- Szia – motyogtam az ajtóban állva. Nem tudnám megmondani, milyen oknál fogva szeppentem meg, de ő mégiscsak a legjobb barátom testvére…
- Óh, szia – torpant meg egy percre.
- Hugi, ő itt Nina. Nina, ő a húgom Johanna – mutatott be minket Benedikt egymásnak.
- Te vagy a müncheni lány, ha nem tévedek – bólintottam egy apró igent. – Bene már sokat mesélt rólad.
- Remélem, csak jót – nevettem fel, mire Benedikt ártatlanságát jelezve maga elé emelte kezeit.
- Megnyugodhatsz – biztosított. – Csak dicséretet hallottunk. Viszont azt elég sokat… - Benni, vagy, ahogy testvére hívta, Bene, belefojtotta a szót.
- Nem kértek valamit enni? – indult a konyha irányába, hogy felmérje a hűtő tartalmát.
- Viccelsz? Megettem az egész éves süteményadagomat – emlékeztettem a mai kis partymra. – Tényleg Johanna, hoztunk egy kis tortát. Nem kérsz?
- De – nyalta meg száját. – Kinek volt mije?
- Ninának születésnapja – válaszolta bátyja.
- Boldog születésnapot – mosolygott rám a lány, miközben kitettem a becsomagolt süteményeket egy tányérra.
- Köszönöm – toltam elé az ételt.

Nem maradt sokáig, de ez idő alatt jól elbeszélgettünk. Még Benni néhány gyermekkori csínytevésébe is beavatott, minek hatására a focista sikeresen zavarba jött és elpirult.
- Úgy látom, jól megértitek egymást – mosolygott, miután bezárta húga mögött az ajtót.
- Nagyon aranyos lány – bólogattam. – Látszik, hogy testvérek vagytok – mosolya még szélesebb lett, majd közelebb jött és megölelt.
- Gyere, ideje lefeküdnünk – ez a mondat mindig is olyan viccesen hangzott, muszáj volt vállába kuncognom. – És még én vagyok perverz… - nevetett, majd a fürdőszoba felé terelt.
- Mindjárt jövök! – mosolyogtam rá, majd felkaptam az alvós pólómat és nadrágomat, fogkefémmel együtt és a fürdőszobába sétáltam. A zuhanyzásom a szokottnál is rövidebbre sikeredett, nem akartam, hogy kiakadjon, amiért órákat töltök a fürdőben. Képes vagyok gyorsan elintézni fontos teendőimet.
- Andreast is megismerhetem valamikor? – kérdeztem cimborámat, miközben elpakoltam szennyes ruhámat a táskámba.
- Persze – mosolyodott el. – Holnap felhívom és megbeszélhetünk egy időpontot. - A fogkefe még ott lógott a számba, ezért inkább nem szóltam újból, csak elejtettem egy mosolyt és visszaballagtam a fürdőszobába.
Míg Benni is letusolt átpakoltam holmimat a vendégszobába, ahol aludni fogok. Így mindketten kényelmesen elférünk. Bebújtam a takaró alá és kapcsolgatni kezdtem a televíziót.
- Minden rendben van, vagy hozzak esetleg valamit? Egy másik takarót vagy esetleg egy párnát? – aranyos volt, ahogy a kényelmemért aggódott.
- Minden tökéletes, köszönöm – biztatóan mosolyogtam rá, mire közelebb hajolt és nyomott egy puszit az arcomra.
- Jó éjt!
- Neked is – viszonoztam tettét. Ő is visszament kis barlangjába és átadtuk magunkat a fáradtságnak, percek alatt elaludtam.
Hajnalban tértem újra magamhoz, egy hatalmas dörrenésre. Kint hatalmas vihar tombolt. A szél rángatta a redőnyt, az eső kopogott az ablakpárkányon, a villám pedig minden apró résen át képes volt jelezni, hogy jelen van. Mégis inkább a mennydörgésektől ijedtem meg. Mindig ilyen voltam, egészen kicsi korom óta. Nem gondolkodtam, mit cselekszem, csak mentem lábaim után egészen legjobb barátom szobájáig.
- Ben – suttogtam.
- Hmm? – kérdezte álmosan. Nem igen hatotta meg a vihar, ő nem riadt fel annyira, mint én.
- Félek.. a viharoktól – vallottam be. Elgondolkodott pár pillanatig, majd felemelte vékony takarója szélét. Bemásztam mellé, de még mindig remegtem.
- Nyugalom! – karolt át. Szorosan tartott, míg remegésem abba nem maradt. – Nem lesz semmi baj – suttogta utoljára, mielőtt ismét álomba merült. Fura, de teljes biztonságban éreztem magam mellette, így nyugodtabban mertem álomra hajtani fejemet.

Reggel mobiltelefon csörgésre riadtam fel. Benninek SMS-e érkezett.
- Ne haragudj! – motyogta orra alatt.
- Nem költözök – dünnyögtem. – Valami mindig felébreszt – kuncogott egy aprót, majd üzenetét kezdte olvasni. – Mit szólnál egy reggelihez?
- Kérek, köszönöm – fordultam másik oldalamra.
- Oké, akkor írok Julinak, hogy fél óra múlva ott leszel – szemeim azonnal kipattantak.
- Micsoda? – felém nyújtotta a telefont én pedig elolvastam az üzenetet.
Szia. Ne haragudj, de a szüleim vendéget hívtak, így nem jó a ma este. Nem lehetne esetleg ebéd vagy reggeli? J.
- Megyek öltözni… - motyogtam.