4. rész

-   Mi a baj? – kérdezte meglepetten.

-  Semmi – ráztam a fejem. – Csak begörcsölt egy pillanatra – motyogtam. A masszírozás hatására tényleg kezdett megszűnni a fájdalom. – Már jobb is – sóhajtottam megkönnyebbülten.

-  Biztos? Lehet meg kellene nézetned – méregette a lábam, amin persze nem látszott semmi.

-   Már elmúlt – mosolyogtam.  Láttam, hogy kérdezne még valamit, de inkább leintettem. – Tényleg – mondtam nyugtatásképpen. A fájdalom elmúlt én pedig felálltam, hogy egy újabbat ugorjak a medencébe, amikor megjelent a két jómadár.

-  Gyorsan letudtátok – vigyorgott Benni.

-  Nem mindenki olyan lassú, mint te – csipkelődött vele Bastian.

-  Ha-ha – grimaszolt Benedikt (vagy mint ahogy megtudtam, becenevén Benni).

-  Gyere, adok valami ruhát – segítette ki Schweinsteiger a medencéből.

-  Jó, de ne Bayern Müncheneset, légy szíves – követte Höwedes. Kuncogtam egyet, majd kifacsartam a vizet felsőmből.

-  Te tudsz adni valamilyen ruhát? – pillantottam fel, ám megláttam, Heidi is barátja ruháit viseli.

-  Persze, Bastiét – mosolygott.

-  Azt hiszem, inkább kihagyom – grimaszoltam, mire felnevetett.

-  Lehetsz meztelenül is – rötyögött.

-  Inkább behozom a kocsiból a cuccom. Úgy emlékszem benne hagytam a mezem – magyaráztam.

-  Oké – felelte, majd kikísért az autóig. Szerencsém volt, az emlékezetem nem csalt és a mezem tényleg ott volt. Visszasiettünk a házba.

-  Merre van a fürdőszoba? – kérdeztem Heidit, aki az egyik ajtó felé intett.

-  Köszi – indultam el az említett helység felé. Benyitottam az ajtón és nem várt látvány fogadott. Benedikt egy szál alsónadrágban, fél lábon ugrált, hogy rendesen fel tudja venni a Schweinsteigertől kapott nadrágot. – Jesszusom! – csuktam be rémülten az ajtót. – Ne haragudj! – kiabáltam neki, azon keresztül, majd Heidihez indultam.

-  Rányitottál? – röhögött Bastian.

-  Olyan szemét vagy – csaptam vállon. – Miért nem szóltál, ha tudtad, hogy ott van? – bosszankodtam.  A bajor nem válaszolt, csak tovább röhögött a saját hülyeségén. Úgy gondolom, ez bosszúért kiált.

Pár perc múlva Benni is kijött a fürdőből, ami azt eredményezte, hogy a fülemig pirossá vált az arcszínem.

-  Ne haragudj! – motyogtam. – Ez a dilinyós direkt nem szólt – bosszankodtam.

-  Semmi baj – mosolygott. – Igazából, éreztem, hogy tervez valamit – pillantott válogatott társára. Bastian újra felröhögött, én pedig inkább elmentem átöltözni, mielőtt még jobban rám tapadna a ruha.  
Ezért még ki fog kapni a drágaság, abban biztos lehet – fortyogtam magamban, majd terveket kezdtem szövögetni, ám egyik se volt az igazi. Végül úgy döntöttem, megvárom, míg a helyzet úgy alakul és majd rögtönözve vágok vissza.  
Vissza is mentem Heidiékhez, akik a konyhában próbáltak összeügyeskedni valami reggelit.

-  Szép mez – bókolt a bajor, meglátva a piros mezemben.

-  Mintha a tied nem ilyen lenne – forgattam szemeimet.

-  Nekem kékben jobban tetszene - szólt közbe Höwedes.

-  Mindjárt gondoltam – vigyorgott Schweini.

-  Bocs, de a kék nem az én színem – néztem a védőre, majd felültem Heidi mellé a konyhapultra.

-  Biztos ne segítsek? – kérdezte Heidi barátját.

-  Pár szendvicset még képes vagyok megcsinálni – forgatta szemeit.

-  Tényleg? – kérdeztem mosolyogva. – Sose néztem volna ki belőled – rávigyorogtam, mire kiöltötte rám a nyelvét.

-  Inkább ülj asztalhoz! – úgy tettem, ahogy kért. Leültem Benedikt mellé, a másik oldalra pedig Heidi. Schweinsteiger akkora szendvicseket tett le elénk, hogy azon gondolkoztam, ez több mint, amit egész nap megeszek.

-  Ugye nincs benne méreg? – méregette Benni is, csak, hogy cseszegethesse kicsit Bastiant. 

-  De. Csak neked – forgatta szemeit, majd a fürdőszobába indult, hogy elintézze folyóügyeit.

-  Megölsz, ha megszívatom? – támadtam le barátnőmet.

-  Dehogy – rázta a fejét. – Én is lógok neki eggyel. Még nem kapott a medencésért… - magyarázta, miközben én már a csípős paprikáért nyúltam. Jó erősen végig dörzsöltem vele Bastian poharának száját, majd visszatettem a helyére és beleharaptam a szendvicsembe, mire az említett is visszatért.

-  Na? – nézett ránk.

-  Finom – bólintottunk.

-  Na, látjátok – nyúlt poharáért, mire Benni visszafojtotta a nevetését, így sikeresen megakadt egy falat a torkán és köhögni kezdett. – Minden rendben? – tette vissza a poharat az asztalra Basti.

-  Igen, csak félrenyeltem – motyogta Benni. Ha elszúrja a tervem, tuti kicsinálom…

-  Oké – bólintott Bastian, majd újra a szájához emelte a poharat. Kezemet Benedikt combjára tettem, így sikerült elérnem, hogy felém forduljon, és ne röhögje el magát.

-  Ne haragudj – tátogta feltűnés nélkül. Megráztam a fejem, hogy tudja semmiség, majd újra Schweinire néztem. Inni kezdett a pohárból, amin látszólag semmi különöset nem vett észre. Kortyolt vagy hármat, mire megérezte a csípős paprikát. Az asztalra csapta a poharat és a mosogatóhoz rohant, hogy a csapból öntsön szájába egy nagy adag vizet. Mindhárman felnevettünk, míg Basti szenvedett.

-  Ez durva volt – förmedt rám durcásan.

-  Honnan veszed, hogy én voltam? – álltam neki.

-  Te vagy ilyen tréfarépa… - dörmögte.

-  Micsoda? – nevettem fel. – Jesszusom, Bastian! Csak te vagy képes ilyen hülye szavak megalkotására – rötyögtem.

Ezt nem én alkottam – duzzogott még mindig, akár egy kisgyerek. Vicces látvány volt így látni egy felnőtt, kívülről teljes hidegvérűnek látszó embert. Mind Bennedikt, mind Heidi jót mosolyogtak rajta. Ezek után kétszer meggondolja, hogy szórakozzon-e velem…