18. rész

-  - Nos? – fordultam körbe előtte, mikor már a cipő is a lábamon volt. Magas sarkút szerettem volna, de még féltettem a lábam, ezért egy kicsi sarkúnál döntöttem. Alig látszott, de mégis mutatósabb volt, mint egy egyszerű topán.
- Nagyszerűen nézel ki – nyugtázta fél oldalas mosollyal.
- Te is – viszonoztam a bókot. Farmernadrágot viselt, kockás inggel és barna bőrdzsekivel, cipőnek pedig egy fehér kicsit magasított szárú darabot választott. Igazán kiemelte a személyiségét, könnyed volt, sportos, laza, ugyanakkor adott magára és hangsúlyozta, hogy egy jól öltözött, kedves ember.
- Induljunk! – felkaptam apró táskámat és már indultunk is a kocsihoz. – Van nálad jogsi? – kuncogott menetközbe.
- Van – húztam fel szemöldököm. – Miért?
- Hazafele te vezetsz – nevetett.
- Még mit nem! Egy nagy frászt! – nevettem én is. – Nem fogod leinni magad, míg én józanul ülök melletted. Egyébként se tudom a pontos utat.
- Majd nem iszok sokat – bizonygatta.
- Bocs, de ezt egy sörivó verseny után nehéz elhinni – felnevetett, ahogy eszébe jutattam azt az estét.
- Mekkora állatok voltunk – kuncogott tovább.
- Ezzel nem vitatkozom – bólogattam helyeslően, mire cukkolásképpen finoman a combomra csapott.
- Te se vagy jobb! Én még emlékszem, hogy a szemed takargattad, mikor a csínyed után Lukas meztelenül fetrengett a stadion folyosóján – most rajtam volt a sor, hogy felnevessek.
- Jaj, de imádom szívatni – gondolkodtam el. – Mondjuk, Bastiant jobban. Ő vevő a dologra.
- Igen, ez feltűnt – mosolygott. – Csodálkoztam is, hogy nem veled jött össze.
- Velem? – ledöbbentem azon, amit mondott. – Mármint, hogy Bastian meg én? – bólintott. – Fúj! Nekem ő olyan, mintha…. mintha a bátyám lenne! Jesszus! Soha – fejemet ráztam, ahogy elképzeltem, mi lenne, ha meg kellene mondjuk csókolnom Bastiant. Körülbelül, mintha Lukast kellene… - Nem rossz pasi, én ezt sose mondanám, egyszerűen csak, túl szoros a kapcsolatunk ahhoz, hogy bármi más lehessen köztünk.
- Értem – nyugtázta, majd lassacskán leparkolt egy nagy ház előtt. Kívülről minden csendes volt, sehol egy lélek, ám mikor beléptünk, a hangos zene azonnal megütötte a fülem, az emberek pedig csak úgy nyüzsögtek az asztalok körül. – Lehet, hogy hangszigetelt – vont vállat Bene, majd megragadta csuklóm és elindult a tömegbe.
Tömérdek ismeretlen ember között csak úgy kapkodtam a fejem, Benni pedig minden másodiknak köszönt, míg végül megállt az egyik sráccal szemben.

-  Szia, Lewis – fogtak kezett. – Ari – hajolt oda a mögötte álló lányhoz is.

-  Szia, Bene – vigyorgott a fiú.

-  Ő az egyik barátom, Nina – mutatott be Benni.

-  Sziasztok – mindkettőjüktől kaptam két-két puszit. . Nina Podolski vagyok – mosolyogtam.

-  Lewis Holtby – mutatkozott be a srác. - Benni csapattársa. Ő pedig a barátnőm, Ariella.

-  Szép név – tényleg tetszett, bár ezelőtt sose hallottam.

-  Köszönöm – mosolygott.

-  Körülnézünk egy kicsit – nyúlt Benni a kezemért. – Aztán még összefutunk – mosolygott. Bólintottak, mi pedig továbbmentünk. Bóklásztunk egy darabig, Benni bemutatott pár embernek, majd megállt a pultnál és kért magának egy italt.

-  Három a megengedett! Számolom – fenyegettem.

-  Rosszabb vagy, mint az anyukám – nevetett.

-  Köszi, az elismerést – kuncogtam. Megvártam, míg kiürítette az első korsót, majd meghallottam egy egész jó számot és lemásztam a székről. – Élvezzük ki, hogy javul a lábam és menjünk táncolni! – kértem.

-  Nem tudok táncolni – tiltakozott.

-  Jó, mert én se – kuncogtam. Megálltunk a tánctér szélén és táncolni kezdtünk, vagy legalább is megpróbáltuk. Szerencsére senkinek nem tűnt fel, mi mindent összeszerencsétlenkedünk.
A végére egészen belejöttünk, de kezdtem érezni, hogy a lábam már nem bírja tovább el kezdett fájni. – Benni, fáj a lábam – panaszkodtam fülébe. Megfogta a kezem és lehúzott a tánctérről, egészen az egyik kanapéig. Egy pár éppen egymás szájában járt, de Benni ezzel nem törődve hajolt közelebb hozzájuk.

-  Bocs, de miért nem mentek fel a hálóba? Szeretnénk leülni! – a pár bólintott, majd átadták az ülőalkalmatosságot. Leült, én pedig mellé.

-  Köszi – mosolyogtam rá.

-  Ezért megérdemlek egy sört, ugye? – vigyorgott.

-  Olyan vagy, mint valami alkoholista – cukkoltam.

-  Nem is igaz – kuncogott. – De most buli van!

-  Igyál – csóváltam fejemet. – Végtére is, egyszer vagyunk fiatalok! – mosolyogva nézett rám, de még mindig nem indult. Egyre csak néztük egymást, és lehet, hogy tévedek, de úgy tűnt, mintha arca vészesen közelítene az enyém felé. Mindenesetre, ez már nem derült ki, ugyanis egy srác huppant le közénk.

-  Sziasztok – vigyorgott. – Jó újra látni! – fogott kezet Bennivel.

-  Téged is – bólintott az említett. – Nina, ő itt Mats – pillantott el a srác mellett. – Mats, ő egy jó barátom, Nina – közelebb hajolt a srác és adott két puszit.

-  Még sosem láttalak erre – rázta a fejét.

-  Régen Kölnben éltem, most pedig Münchenben. Életemben először járok errefele – magyaráztam. – Úgyhogy még nem láthattál – ráztam a fejem.

-  Óh, értem – mosolygott.

-  Te Dortmundos vagy, igaz? – kérdeztem.

-  Az volnék – bólintott.

-  Emlékszem rád. Te is Bayernes nevelés vagy – vigyorogtam kicsit gúnyosan, mire csak mosolyogva vállat vont.

-  Honnan tudsz ennyit a fociról? Megszállott rajongó vagy? – nevetett.

-  Inkább focista – mosolyogtam.
Benni hallgatta beszélgetésünket egy darabig, majd felállt és elsétált sörért, azonban ahelyett, hogy visszajött volna, inkább leült Lewis és Ariella mellé beszélgetni.
Persze Mats nem volt rossz társaság, nagyon kedves volt és jókat beszélgettünk, de kicsit bűntudatom volt. Végtére is Bennivel jöttem, hogy jól érezzük együtt magunkat.